Szexuális élet
Tízéves a második szexuális forradalom
Az épp egy évtizede megjelent, első szájon át szedhető potencianövelő szernek köszönhetően azonban egy csapásra megváltozott a – férfiak önértékelését és párkapcsolatát is aláásó – baj kezelése.
Az 1920-as években Wilhelm Stekel pszichiáter még azt állította, hogy a szervi impotencia csupán mítosz. Ezt arra alapozta, hogy amikor ő Sigmund Freud díványán fekve, elbeszélgetett problémájáról a mesterrel, elmúlt a merevedési zavara. Részben Stekel fennen hangoztatott teóriájának volt köszönhető, hogy ekkoriban végre beszélni kezdtek a merevedési zavarról és a szexuális élettel kapcsolatos milliónyi más taburól. A pszichológusok, pszichiáterek és urológusok közt komoly vita bontakozott ki arról, hogy milyen gyakori a pszichés, illetve szervi ok a merevedési zavar hátterében. A kutatások ma azt mutatják, hogy az esetek háromnegyedében van jelen szervi, általában érrendszeri elváltozás.
Az erősebbik nem képviselői a legtöbb kultúrában évszázadokon át keresték elkeseredetten a megoldást a rettegett bajra. Többségük hajlandó volt bármit, akár a tigriskaromból, orrszarvú szarutülkéből készült porokat is kipróbálni. A II. világháború után terjedt el a műtéti megoldás: implantátumokat, vákuumot képező eszközöket fejlesztettek nagy erőkkel.
Majd a 20. század végén egy váratlan gyógyszeripari felfedezés lépett az addigi sokféle (általában kétes hatékonyságú vagy nagy kockázatú) megoldás helyébe. Az amerikai kutatók, akik 1986-ban egy angina pectoris (szív eredetű mellkasi fájdalom) kezelésére szolgáló gyógyszer kifejlesztésén dolgoztak, felfigyeltek arra, hogy az új szer kipróbálásába bevont férfiak javult erektilis funkcióról számoltak be, sőt egyesek annyira pozitívnak találták a szer merevedésre gyakorolt „mellékhatását”, hogy a vizsgálat befejeztével nem voltak hajlandók viszszaadni a maradék tesztgyógyszert. Ennek a véletlennek köszönhetően született meg és vált 1998-ban közkinccsé a merevedési zavar kezelésére szolgáló első tabletta. Azóta 35 millió férfi számára tette újra lehetővé a 4-es fokozatú erekciót (az az állapot, amikor a pénisz teljesen merev és képes a behatolásra), és ezáltal azt, hogy párjukkal ismét harmonikus szexuális – és így boldogabb, kiegyensúlyozottabb – párkapcsolati életet élhessenek.
A merevedési zavar Magyarországon mintegy félmillió férfit érint
Statisztikák szerint 40 év fölött minden második férfi küzd ezzel a bajjal, de sajnos, csak kevesen fordulnak orvoshoz. Jó hír, hogy az erekciós zavarok több mint 90 százaléka ma már eredményesen kezelhető! Orvos tudja eldönteni, hogy kinél, melyik módszerrel érhető el legegyszerűbben a gyors és erőteljes merevedés, és melyik terápia jelenti a legkisebb kockázatot.
Bár az első szájon át szedhető potencianövelő gyógyszer rendkívüli népszerűsége sokat segített abban is, hogy a merevedési zavar ne legyen többé annyira megbélyegző, és az ezzel küszködő férfiak merjenek végre gondjukról nyíltan beszélni orvosukkal, sokan még mindig feszélyezve érzik magukat. Inkább komoly egészségügyi kockázatot vállalva, gyanús, sőt akár illegális forrásból szereznek be potencianövelő készítményeket. Ez miért baj? – kérdezik sokan... Tekintve, hogy ilyen esetekben az érintett nem szakember tanácsa alapján választ, egyáltalán nem biztos, hogy a számára legmegfelelőbb, leghatékonyabb potencianövelőt veszi meg. Másrészt az a veszély is fennáll, hogy a nem legálisan vásárolt készítmény – akár egy ismert gyógyszer nevét „kölcsönző” – hamisítvány.
Nehéz kiszűrni a hamis gyógyszereket
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint bárhol a világon lehet olyan gyógyszerbe ütközni, amely kifogástalanul néz ki, rendesen van csomagolva, de a valóságban rossz hatóanyagot tartalmaz, legrosszabb esetben akár mérgező is lehet. A WHO szerint a forgalmazott gyógyszerek 10 százaléka hamis.
Ilyenkor még az a jobbik eset, hogy a drága pénzen vett szerben egyáltalán nincs vagy a szükségesnél kevesebb a hatóanyag, mert ekkor legfeljebb elmarad a várt hatás. Viszont számos példa volt már arra is, hogy a hamisítványokban az egészségre káros anyagokat, alkalmanként kábítószert is találtak.
Virágzik a hamis gyógyszerek világkereskedelme, csakúgy, mint a Gucci táskák vagy Rolex órák esetében.
Az utánzatok egyre megtévesztőbbek
Aki azt hiszi, hogy hamisított gyógyszereket csak az Interneten sóznak ránk vagy a feketepiacokon, az téved. Már régen nemcsak a meghatározhatatlan forrásokból származó potencianövelőkről van szó, hanem hivatalos és legális forgalmazási csatornákon érkező életfontosságú gyógyszerekről is. Ezek részben a valóságos hatóanyagokat tartalmazzák, néha az adagolás eltérő, máskor teljesen hatástalanok. A legrosszabb esetben mérgezők. Minden lehetséges anyagot találtak már bennük, tejportól cementen át a patkányméregig.
Nagy üzlet és nem kevésbé veszélyes, mint a drogkereskedelem, mert az utánzatok egyre rafináltabbak és a drogkereső kutyák is elmennek mellettük. Kémiai elemzés nélkül gyakran nem különböztethetők meg az eredetitől. A csomagolásokat – nem ritkán thaiföldi hamisító üzemekből származnak – tökéletesen utánozzák, beleértve a sorozatszámokat és a biztonsági jeleket. Egy esetben a lefoglalók az utánzatot csak a ragasztóanyag eltérő összetétele miatt tudták az eredetitől megkülönböztetni.
Ezért, ha valakinek merevedési gondjai vannak, feltétlenül szakembert, szakrendelőt keressen fel, és csak patikából szerezze be a vényköteles, potencianövelő gyógyszereket!
Potencianövelő, rádiófrekvenciás nyomkövetővel
Egy amerikai gyógyszergyár fel akarja venni a harcot az egyik leggyakrabban hamisított termékének illegális kereskedelme ellen, ezért minden dobozba RFID-nyomkövetőt építenek be. A cég bejelentette, hogy idén már valamennyi USA-ban forgalmazott készítményük dobozában rádiófrekvenciás ellenőrzőcsipet építettek be. A párok szerelmi életét feltüzelni hivatott tabletta egyértelmű sikertermék, olyannyira, hogy csak az USA-ban tavaly 5 millió hamisított dózist foglaltak le, ebből következik, hogy a le nem bukott másolatok száma több millióra rúghat.
A védelem három részből áll. Minden doboz speciális 2D-s kódot kap, mely a vonalkód továbbfejlesztett változata. Ezenfelül speciális színátmenetes címkéket kap a doboz. A címke arról is tájékoztat, hogy RFID-csipet tartalmazó termékről van szó, a csip a felirat alatt található. A csipek mindegyike egyéni, elektronikus gyártási kódot tartalmaz, így nyomon követhető lesz minden csomag sorsa.
Az ilyen megoldások azonban személyiségjogi kérdéseket is felvetnek. Az talán nem kellemetlen, ha valakiről kiderül, hogy néha bekap egy kis C-vitamint, más a helyzet viszont egy potencianövelővel. A cég éppen ezért nem tervezi semmilyen személyes adat nyomon követését, gyűjtését, az RFID-chipek vélhetően csak a hamisítási ügyekben játszanak majd szerepet.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

