Szexuális élet
Sokszor a lelki okok törik le a férfierőt
Megijedtem, hogy mi lehet a zavar oka. Jobban kezdtem magamra figyelni, és éreztem, hogy a siker ahelyett, hogy visszatérne mindinkább távolodik. Nehezemre esett egyáltalán kezdeményezni, mert attól féltem, hogy megint kudarc ér. Természetesen a feleségem is észrevette, hogy együttlétünk gyakorisága lecsökkent. Egyszer-kétszer szóba is hozta, hogy mi történt. Nem volt kérdésében szemrehányás, inkább csak aggódó kíváncsiság és segítő szándék, ami talán még jobban megnehezítette a helyzetemet. Hamarosan azt tapasztaltam, hogy ha be is indult a szükséges erekció, egy idő után nem volt fenntartható. Az agyamban dübörgött a drukk, a stressz, hogy nem tudom kontrollálni a pénisz működését. Bevallom őszintén, mindenre szívesebben rámozdultam, mint a szexre. Úgy éreztem magam, mint valami vénember, akinek már koránál fogva sem megy megfelelően a nemi élet. Nagyon kiborultam.
Féltem a házasságomat, úgy érzem, már nem tudok igazán örömet okozni feleségemnek. Fogalmam sincs, mit tegyek. Talán kis öröm az ürömben, hogy reggelente többnyire merevedésem van, ha rövid időre is. Különös még, hogy az ejakuláció megtörténik akkor is, ha a merevedésem nem tökéletes.
Nagyon szeretném, ha problémám lehetséges megoldására választ kapnék.”
Válasz Ádámnak: „Kedves Uram! Az elmondottakból arra következtetek, hogy problémája hátterében valószínűleg lelki okok állnak. Ahogy elmondta, a reggeli merevedés, néha pedig a szerelmi élethez szükséges erekció is beindul teljes mértékben, valamint a magömlés is megtörténik az esetek nagy százalékában. Önmaga megnyugtatására fontos lenne felkeresni egy andrológus szakorvost, aki alapos kivizsgálás után elmondaná, hogy mi a teendő. Ha szervi ok van problémája hátterében, akkor megadja a megoldási módot. Ha viszont lelki tényezők okozzák a gondokat, keressen fel egy szexológust, aki abban segít, hogy önmaga „vegye kézbe” a pénisz felett gyakorolt kontrollt. Legyen képes arra, hogy a szexuális életét eredményesen irányítsa.”
Talán sok férfi ismer magára, amikor ezt a pár sort elolvassa, és végiggondolja élete szexuális élményeit. Kinél nem fordult elő egy-egy pillanat, amikor pánikba esett, hogy itt a vég, a szexuális aktivitás nem üzemel úgy, ahogy szeretné vagy ahogy elképzelte. Bizonyos életkorban már egyre gyakrabban szembesülhetnek a férfiak azzal, hogy a szexuális aktivitás nem a régi. A háttérben állhatnak bizonyos betegségek (szív- és érrendszeri, pszichiátriai, urológiai betegségek, diabétesz, mozgásszervi panaszok stb.). Ilyen esetekben az andrológus konzultál a szakorvosokkal és közösen megoldják a problémát. A XX. és XXI. században egy férfinak nem kell belenyugodnia a szexuális élet ilyen jellegű zavaraiba.
Hasonló problémák nemcsak az élet alkonyán jelentkeznek. Egy fiatal férfi is kerülhet abba a helyzetbe, hogy merevedése nem úgy működik, ahogyan szeretné.
Ádám még fiatal férfi, nem tudja és nem érti, hogy mi, miért történik, mi az, ami a zavart előidézi nemi életében. A folyamat elemzése talán választ ad a kérdésre.
Egy szeretkezés alkalmával a férfi döbbenten tapasztalja, hogy nem tökéletes a merevedése. Keresi a magyarázatot, próbál korrigálni. Önmagára fókuszál, de ezzel nehezíti a pénisz helyzetét, amely a súlyos kontroll miatt nem képes megfelelni „urának és parancsolójának”. Tovább romlik az esély arra, hogy a kudarc legyőzésével a férfi megindítson egy sikersorozatot. Állandóan javítani szeretne, egyetlen cél lebeg a férfi szeme előtt: a kudarcok elkerülése, így a szeretkezés „izzadságszagú” feladattá válik. Folyton olyasmire gondol, hogy „biztosan nem fog sikerülni”; „ha nem tudok örömet okozni, elhagy a kedvesem”; „mint férfi már nem érek semmit” stb. A szeretkezés minősége és mennyisége jelentős mértékben csökken, a párkapcsolat minden téren rossz irányba fordul. A partner hiába próbál segíteni, csak az oldaná meg a férfi problémáját, ha képessé válna a tökéletes szeretkezésre. Addig amíg a helyzet nem változik, az ismétlődő kudarc fogva tartja.
A gond megoldására lépni kell! Szexuáltherapeuta szakembert felkeresve a probléma rövid időn belül orvosolható. Az úgynevezett szexuálterápia segítségével a férfi megtanulja pénisze irányítását, a siker megélését, a kudarcok legyőzését, végül a szexuális élet visszatér eredeti színvonalára mind mennyiségi mind minőségi értelemben. Mindenki számára közismert, hogy a lélek harmóniája pozitívan befolyásolja a testi funkciókat. Ha a lelki zavarokat sikerül a férfinek kiküszöbölnie, nem állandósul problémája úgynevezett pszichoszomatikus tünetként, akkor a test fellélegzik és utat enged a vágyaknak, ösztönöknek, az érzelmi és szexuális élmények tökéletes megélésének. Az illető újra képes megélni, átélni férfiúi önbecsülésének minden felemelő, szép elemét.
A helytelen életmód is potenciazavarokhoz vezethet, ezért kerülje:
a dohányzást, az elhízást, az ülő életmódot, a túlzott alkoholfogyasztást, a kábítószereket, a stresszt és a szorongást!
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|


Hozzászólások
javaslom,hogy a fennt említett terápiák mellett látogasson el Kriston intim tornára.Férjemnek igencsak sokat segített!
Üdvözlettel:Éva
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.