Száj és fogápolás
Fogak élethosszig
Manapság talán túl divatos lett a „népbetegség” jelző, de a hazai
lakosság fogainak állapotára, különösen a fogszuvasodásra ez igaz is. A
statisztikák és személyes tapasztalataim egyaránt alátámasztják, hogy
mind fiatalabb pácienseknél válik szükségessé a kisebb-nagyobb mértékű
fogpótlás, később pedig a teljes protézis alkalmazása.A cukorbetegek megnyugtatására azonnal leszögezem, hogy megfelelő étkezési szokások és életmód esetén, fogaik állapotára rendszeresen ügyelve ma már nincsenek hátrányosabb helyzetben a nem diabéteszes kortársaiknál. A meghatározó szempont e téren is a bajok megelőzése. Ezért javaslom, hogy a „kötelező” szűrések sorába mindenki önkéntesen iktassa be a fogorvost. Egy cukorbeteg se csak akkor jöjjön, amikor már fáj a foga. A félévente-évente elvégzett kontrollal elejét lehet venni a különböző fertőzéseknek, sőt a manapság erősen terjedő szájüregi daganatoknak is.
Azonban maradjunk a klasszikus esetnél, a fogszuvasodásnál. Az elterjedt tévhit szerint ez elsősorban a cukorfogyasztással hozható közvetlen összefüggésbe, pedig tény, hogy megfelelő szájhigiéniával, hatékony szerek és segédeszközök alkalmazásával ma már megelőzhető, de legalábbis erőteljesen visszaszorítható a fogak romlása. Az egészséges fogazat kialakulásának és megőrzésének elengedhetetlen feltétele a kiegyensúlyozott táplálkozás, amely a szükséges mennyiségben tartalmaz fehérjét, zsírt, szénhidrátot, vitaminokat és ásványi anyagokat.
A fogszuvasodás során a fog kemény szöveteiből először a szervetlen, majd a szerves állomány oldódik ki és lyuk keletkezik. Ezt az emberi szervezet önmagától nem képes regenerálni. A probléma gyökere több tényező együttes hatásában keresendő. A szuvasodás közvetlen előidézője a savas közeg, amely hosszabb ideig éri a fogat, elsősorban éjszaka. E káros hatás a nyál közömbösítő hatása miatt napközben különösebben nem számottevő, azonban az éjjeli órákban csökken a nyáltermelés és erőteljesen megemelkedhet a savas közeg (ph).
A fognyakakon található dentális plaque lényegében lepedéket, baktériumokat és a nyál hatására szétbomló ételmaradékot tartalmaz. Ezek, valamint a baktériumok által termelt enzimek – szénhidrátokat erjesztve – savakat hoznak létre, és előidézik a fogakban található mésztartalmú anyagok kioldódását. A lepedékben élő és szaporodó baktériumok sajnos folyamatosan gondoskodnak az ártó savak utánpótlásáról. Minél gyakrabban fogyaszt valaki szénhidrátban gazdag ételeket, annál valószínűbb a fogszuvasodás kialakulása, ha elmulasztja a rendszeres szájápolást.
Egy másik elterjedt tévhittel ellentétben viszont kimutatták, hogy a könnyen ragadó élelmiszerek nem feltétlenül tapadnak az átlagosnál jobban a fogakhoz. Például a sok cukorral készült cukrászsütemények rövidebb ideig maradnak a szájban, mint a keményítőt tartalmazó élelmiszerek, közöttük a chips.
Mint említettük, a szervezet megpróbál a támadás ellen védekezni a nyál közömbösítő és antibakteriális hatásával. A nyál elválasztásának mértékét, összetételét és termelődését ugyan nem tudjuk befolyásolni, de fluoridos fogkrémek alkalmazásával jelentősen csökkenthető a szuvasodási folyamat. Ennek magyarázata, hogy a nyálból a fluoridok beépülnek a fog zománcába és ezzel a fogat ellenállóbbá teszik. A fogak mésztartalmának (állapotának) alakulásában nyilvánvalóan közrejátszik az öröklődő hajlam, a táplálkozási szokások, a civilizációs és urbanizációs szint, sőt még a városi vagy falusi életmód, a földrajzi elhelyezkedés is.
A megelőzés, az odafigyelés hatékonyságát bizonyítja, hogy azokban az országokban, ahol ezzel komolyan foglalkoznak, a cukorfogyasztás mennyisége ugyan nem csökkent, mégis jelentősen visszaszorult a fogszuvasodás aránya, különösen a fiatal lakosság körében.
Vizsgálatok igazolják, hogy e látszólagos ellentmondás hátterében mindenekelőtt a rendszeres szájhigiénia, a fluoridok alkalmazása áll és nem az étrendi korlátozások húzódnak meg.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

