Évente fél fogkefe? Gondosan őrizzük fogainkat!

Egy ilyen kérdést hozok szóba. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert csak 45 éves koromban kezdtek el romlani a fogaim.   Sajnos úgy tapasztalom, hogy a fogorvosok a megmentés helyett inkább a rossz fogak azonnal eltávolítását választják. Nálam egy év alatt két alkalommal. Az a fő problémám, hogy a pótlásra viszont nem szívesen vállalkoznak, arra hivatkozva, hogy a cukorbetegeknél nagyon intenzív az ínysorvadás, ráadásul a korona gyorsítja a gyökér romlását. Rákérdeztem a beültetésre, és szintén nemleges választ kaptam. Mit tehetek? Meg kell várnom, míg sorban elvesztem a fogaimat, és jöhet a kivehető protézis? Várom válaszukat, ha egyáltalán van megoldás, miként gondozzák a cukorbetegek a fogaikat, és gyógyszerrel lehet-e lassítani az ínysorvadást, késleltetni a fogak kihullását.

Napi munkám során számos alkalommal kapok hasonló kérdéseket cukorbeteg pácienseimtől, akiket – Önhöz hasonlóan – azzal szoktam megnyugtatni, hogy ugyan a diabéteszesek fogai az átlagosnál gondosabb kezelést igényelnek, de az orvos és a beteg együttműködésével a kedvezőtlen folyamatok lényegesen lelassíthatók.   Mielőtt a konkrétumokra rátérnék, utalok két általános érvényű és meglehetősen szomorú tényre. A felmérések és saját tapasztalataim szerint nálunk a lakosság közel 90 százaléka szenved ínygyulladásban és 15 százalékra tehető a valóban súlyos esetek aránya. Legyünk őszinték, mindezek hátterében a rendszeres szájápolás elhanyagolása húzódik meg. Jellemző, hogy a kereskedelmi statisztikák szerint egy magyar állampolgár évente átlagosan két és fél tubus fogkrémet és fél fogkefét használ el. A rendkívül alacsony átlagok arra utalnak, hogy megengedhetetlenül sokan élnek közöttünk olyanok, akik a korszerű és hatékony szájápoló szerek, eszközök bőséges kínálata ellenére sem fordítanak mindezekre figyelmet és némi pénzt. Pedig az ilyen „takarékosság” árát inkább előbb, mint utóbb, súlyosan meg kell fizetni. Mégpedig a gyorsan romló fogakkal, az ínysorvadással, a különböző szájbetegségekkel, nem is szólva az egyéb kellemetlen kísérőjelenségekről és a szövődmények veszélyeiről.

A rendszeres szájápolás, az átlagosnál sűrűbb fogorvosi ellenőrzés különösen fontos a cukorbetegek számára, hiszen a diabétesz valóban felgyorsítja a fogazatot veszélyeztető és károsító folyamatokat. (Rögtön hozzáteszem: tapasztalataim szerint az állapotukat következetesen óvó diabéteszes betegeim döntő többsége ezzel pontosan tisztában van, és igényli a fogorvosi segítséget, hasonlóan az idézett levél írójához.)  Egy általános érvényű jó tanács a fogászati rendelés felkeresésére: „minél előbb, annál jobb”, de feltétlenül még a panaszok jelentkezése előtt. Ilyenkor a szakorvos elvégzi az állapotfelmérést, tanácsokkal szolgál, szereket és módszereket ajánl, s – ha szükséges – eltávolítja a fogkövet, kezeli az esetleges fogágybetegségeket, a gombás fertőzéseket és az egyéb szájüregi rendellenességeket.

Ne álltassuk magunkat, a gondos karbantartás mellett is előfordulhat, hogy a cukorbetegséggel együtt járó fogínysorvadás miatt a fogak menthetetlenül meglazulnak és elkerülhetetlenné válik a húzás. Ezt megelőzően azonban még számos lehetőség kínálkozik, amelyekkel élni kell. A szakma többségének véleményét osztom, miszerint a diabéteszes beteg esetében is egyértelműen indokolt a beteg fog teljes körű kezelése, a koronák vagy a stabilitást és a pótlást egyaránt szolgáló hidak készítése. Így hosszú ideig megőrizhető a beteg rágófunkciója és óvhatók megmaradt fogai. Mindig olyan pótlást igyekszünk készíteni, amely egyrészt szolgálja a rágást és az artikulációt, másrészt fékezi a fogágy pusztulását. Hogy fix vagy kivehető pótlást alkalmazunk-e, alapvetően meghatározza a meglévő fogak száma és elhelyezkedése. Sajnos jelenleg még a beültetés a cukorbetegek számára valóban nem ajánlott. Kivétel azért előfordul, ugyanis a férfiak körében kevesebb a csontritkulás és esetükben az alsó állcsont szerkezete a beültetésre alkalmas lehet, ilyenkor ez a megoldás is szóba jöhet, de erről – nagyon alapos vizsgálatok után – csak a szájsebész dönthet.

Természetesen a kihúzott fogak helyett soha nem vagyunk képesek az eredetiekkel teljesen egyenértékű pótlást készíteni, ám elkeseredésre nincs ok. A korszerű fogtechnikai megoldások mind esztétikai, mind funkcionális szempontból egyre jobb eredményeket tesznek lehetővé, de sokak számára gondot okoz a pótlás megszokása, a fenntartások leküzdése, az allergiás tünetek jelentkezése. Nem is szólva a komolyabb beavatkozások betegekre háruló anyagi vonzatairól.
Mivel a cukorbetegek ínysorvadását megakadályozó gyógyszer ma még nem létezik, ismételten csak azt ajánlhatom, hogy a diabéteszesek ne mulasszák el a félévenkénti fogorvosi ellenőrzést, ügyeljenek a diéta szabályainak betartására, anyagcseréjük optimális állapotára, tehát tegyenek meg mindent alapbetegségük szövődményeinek késleltetéséért, amivel egyben segítik fogaik megőrzését is.