Neuropátia
Évente háromezer lábamputáció megelőzhető lenne
Évente négyezer lábat kell amputálni Magyarországon a cukorbetegség
szövődményei miatt – hangzott el a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének
június 26-i sajtótájékoztatóján. Ez a népbetegség a lakosság 5
százalékát, vagyis félmillió embert érint.
Európa cukorbetegséggel foglalkozó szakemberei 1989-ben fogadták el a St. Vincent nyilatkozatot, amely öt éves célokat tűzött ki a cukorbetegség szövődményeinek kezelésére, többek között azt, hogy felére kell csökkenteni a diabétesz miatt bekövetkező lábamputációk számát. Az azóta eltelt időben azonban nem történt változás, hazánkban évente 3-4000 lábat kell amputálni, mellyel Magyarország az EU tagországainak ranglistáján az utolsó harmadban áll – hangzott el a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének június 26-i sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Dr. Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem docense, aki már 27 éve foglalkozik ezzel a betegséggel, elmondta, hogy a cukorbetegség szövődménye a neuropathia diabetica, amely a kóros anyagcsere folyamatok miatt jelentkező idegrendszeri károsodást jelent. Számos más tünet mellett ez a szövődmény felelős a diabéteszes láb kialakulásáért is. A neuropathiás betegek kevésbé érzékelik a fájdalmat, ez által a végtagot ért sérüléseket is, és nehezebben veszik észre a lábukon kialakuló fekélyeket is. A betegség pedig nagyon könnyen diagnosztizálható – tette hozzá – hiszen az esetek nagy részében elég a beteg alapos kikérdezése, illetve egyszerű, bármely orvosi rendelőben elvégezhető vizsgálatok.
Az amputációk 85 százaléka azonban elkerülhető lenne, mondta Dr. Jermendy György, a Magyar Diabetes Szövetség elnöke egy nemzetközi felmérésre hivatkozva. Hozzátette, hogy az alfa-liponsavval végzett kezelések bíztató eredményeket mutatnak, a betegek döntő többségének javult az állapota. A korábban csak infúzióval beadható gyógyszer ma már tabletta formájában is rendelkezésre áll, hatásosságát magyarországi kísérletek is bizonyították. A betegeket ugyanakkor képezni is kell, és erre nincs állami forrás ma Magyarországon –fejtette ki Dr. Kiss Éva, a budaörsi Cukorbeteg Klub orvosképviselője. A neuropathia kiváltó okra ható készítmény ma nem élvez támogatást, így a cukorbetegek jelentős része nem juthat hozzá kedvező áron ahhoz a gyógyszerhez, amely a szövődményeket kezelné.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|


Hozzászólások
Javaslom regisztrálj be a fórumunkra, rengeteg kérdésedre kaphatsz választ, és új barátokra is találhatsz.
drinfo.hu/forum/
Üdvözlettel,
a szerkeszt?k
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.