Nefropátia
Jobban érzik magukat a dializált betegek a magaslati levegőn
A tengerszint felett magasabban élő dializált betegek hosszabb ideig
élhetnek, mint a tengerszinten lakó társaik, állítja egy új tanulmány.
A Journal of the American Medical Association folyóirat február 4-i számában megjelent tanulmány szerint a négyezer lábbal (mintegy 1200 méterrel) a tengerszint felett és annál magasabban lakó dializált betegek 12-15 százalékkal tovább élnek, mint a síkvidéken lakók.
A tudósok azt remélik, ez a felfedezés jövőben a tenger szintjén is segíthet visszaszorítani a halálozást. Korábbi kutatásokból már ismert, hogy a magasabban élő végstádiumú vesebetegeknél paradox módon magasabb volt a hemoglobinszint, még az alacsonyabb dózisú eritropoetin (a vérképzést serkentő hormon) adagolása mellett is, valószínűleg mivel a kevesebb oxigén mobilizálja a vasat a szervezet raktáraiból és fokozza a vérképzést.
A kutatásban a Harvard Egyetem kutatói több, mint 800 ezer olyan beteget követtek, akiknél 1995 és 2004 között kezdték meg a dialízist. Öt év elteltével kiderült, hogy a legmagasabban és a legalacsonyabban élők halálozása között körülbelül 15 százaléknyi különbség van előbbiek javára, azonban nem sikerült bebizonyítani, hogy ennek oka valóban a kevesebb oxigén.
„Az alacsony oxigénszint által aktivált tényezők valószínűleg több, mint száz további rendszert és gént befolyásolnak, ezek közül néhánynak hatása lehet a hosszútávú túlélésre, köztük a szív-érrendszer egészségére” – mondta el Dr. Wolfgang C. Winkelmayer, a Brigham és Nőgyógyászati Kórház szakorvosa, a Harvard Egyetem Orvosi Karának docense, a tanulmány szerzője.
Amerikai adatok elemzésekor az is kiderült, hogy a nagyobb magasságokban élők általában is tovább élnek.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

