Érdekességek, tanulságok, új eredmények

A monstre kongresszuson többnyire 6 szekcióban – a cégszimpóziumokkal együtt – összesen 347 előadás hangzott el, melyekhez csatlakozott 1138 poszterbemutató. Az információtömeget áttekinteni is alig lehetett. A magyar diabetológiát ezúttal nagyon szerény számú, összesen 10 poszter képviselte. A nagyon sok érdekesség közül, álljon itt néhány.

Az ACCORD-, ADVANCE- és VADT-vizsgálat tanulságai, kiegészítve a UKPDS 10 éves utánvizsgálatával

Sok szó esett az elmúlt évben befejeződött három nagy, 2-es típusú cukorbetegeken végzett klinikai vizsgálatról. Mindegyik vizsgálat esetszáma meghaladta a tízezret, mindháromban hosszabb diabétesztartammal és részben már nagyér-szövődményekkel sújtott diabéteszes vett részt. A betegek fele maximálisan intenzív vércukorcsökkentő kezelést kapott, a másik felénél pedig kissé lazább kezelést alkalmaztak. A végeredményben – 5-7 év után – az intenzív kezelésben részesített betegek átlagos HbA1c-szintje 6,5% körül mozgott, szemben a kontrollcsoport 7,3–7,5%-os szintjével. A vizsgálatok eltervezői arra számítottak, hogy az alacsonyabb HbA1c- és ennek megfelelően az alacsonyabb vércukorszintek kedvező hatással lesznek a késői szövődmények, mindenekelőtt a legnagyobb problémát jelentő nagyér – szív- és érrendszeri – szövődmények kifejlődésére. A várakozással ellentétben ez egyik vizsgálat esetében sem következett be jelentős mértékben, sőt az ACCORD-vizsgálatnál az intenzív ágon több volt a szívhalálozás, miért is a vizsgálatot idő előtt leállították.

Rómában a problémát neves diabetológusok taglalták. Del Prato olasz professzor arra a következtetésre jutott, hogy – mint azt a lenti ábrán látni lehet – a problémára a magyarázatot a 2-es típusú cukorbetegség tartama és a vizsgálatok előtti előzményei adhatják meg. Amennyiben a kezdeti magas HbA1c-szinteknek a bevezetett terápia eredményeként történt csökkenését követően az állapot évről-évre romlik, és tíz év után az anyagcserehelyzet ismét eléri a kiindulási szintet. Ez alatt a tíz év alatt viszont az egyre emelkedő vércukorszintek folyamatosan kifejtik romboló hatásukat, melyet később a legintenzívebb gyógykezeléssel sem sikerül már közömbösíteni. A már kifejlődött szövődmények nem javíthatók, legfeljebb a progressziójuk lassítható némiképp. Az előzményekben szereplő magas vércukorszintek következményét „rossz metabolikus memória” névvel jelölte az előadó, melyet csupán megelőzni lehetne – kezdettől fogva maximális intenzitású kezeléssel és ennek eredményeként a vércukor- és HbA1c-szintek folyamatosan alacsonyan tartásával.

Ezt látszanak igazolni a tíz éve befejezett híres-hírhedt angol UKPDS vizsgálat tízéves utánvizsgálati eredményei. Mint erről korábban már többször beszámoltunk, 6000 egyesült királyságbeli friss cukorbeteg felét intenzíven, másik felét hagyományosan kezeltek. Az intenzíven kezeltek HbA1c-szintje 15 év után 7%, a hagyományosan kezelteké 7,8% volt. A különbség eredményeként az intenzív csoportban 30-40%-kal kevesebb kisérszövődmény fejlődött ki, de a nagyérszövődmények terén csupán 16%-os, nem jelentős csökkenést találtak. A betegek tovább követése során újabb 10 év elteltével azt találták, hogy a csökkenés mértéke fokozódott, és a korábban jobban kezelt betegek között jelentősen kevesebb volt a nagyérbetegség és erre visszavezethető halálozás is, függetlenül attól, hogy a későbbiekben mindkét csoport HbA1c-szintje közeledett egymáshoz. Ez esetben (mint korábban az 1-es típusú betegeknél végzett amerikai DCCT vizsgálat utánkövetése során is) a „jó metabolikus memória” következménye volt a kevesebb szövődmény.

Õssejtterápia, bioarteficiális béta sejt

A cukorbetegség őssejtekkel gyógyítása roppant széleskörű kutatás tárgya. Mint C. Ricordi New-York-i professzor beszámolt, a béta sejt-átültetés módosított változatai és az őssejtekkel történő kezelés egyaránt ígéretes eredményeket mutat fel. Érdekes újdonság, hogy a vércukorcsökkentő, inkretin hormon analóg exenatid gátolja az átültetett sejtek elhalását. Nagy gond, hogy amíg a kérdés az egérkísérletek szintjén megoldottnak tekinthető, az emberi szervezet reakciói az egérétől alapvetően eltérnek, ezért a sikerig még sok évnek, esetleg évtizednek kell eltelnie. A megoldást valószínűleg a felnőttek szöveteiből kinyerhető őssejtek szaporítása, ezek inzulint termelő szigetsejtekké alakítása fogja jelenteni, mint arról L. Bouwens (Belgium), A. F. Stewart, E. E. Baetge és P. C. Butler (Egyesült Államok) értekeztek. Más vizsgálatok mikrokapszulázott szigetsejtek alkalmazására irányulnak. A félig áteresztő bevonat megakadályozza az immunreakciókat. Úgy tűnik, sikerül megoldani a kapszulákon belüli sejtek vérellátását, ezáltal oxigenizációját, mely a túlélés és az inzulin folyamatos termelődésének előfeltétele. Korábban csak a májba vagy a vese tokja alá történő sejtbeültetéssel kísérleteztek, jelenleg lehetségesnek tartják a beültetést a bőr alá is.

Új vércukorcsökkentő szerek

Róma tükrében megállapíthatjuk, hogy se szeri, se száma a vizsgálatoknak újabbnál újabb vércukorcsökkentő készítményekkel. (Mindezek kizárólag a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére irányulnak.) A részletesen ismertetett inkretin hormon analógok, mint az exenatid és liraglutid mellett számos szerző foglalkozott az inkretin hatást fokozó készítményekkel, melyek közül csak az első kettő a sitagliptin (mely már kapható hazánkban is) és a vildagliptin. Kiemelték e szerek rendkívül előnyös tulajdonságait, azt, hogy nem okoznak hipoglikémiát és nem növelik a testsúlyt. Teljesen új terápiás megközelítést jelent a vesében a cukor visszaszívódásáért felelős enzim gátlása úgynevezett renális glukóztranszporter gátlók révén. Az eredmény: a beteg „kivizeli” a magas vércukrot, ezáltal csökken a vércukor, másrészt az energiaveszteség által a testsúly is. Veszélyt jelenthet az esetleges elektrolitzavarok fellépte, bár eddig ezzel a vizsgálók nem találkoztak. Még csak egy szernek (dapagliflozin) a vizsgálata ért el a III. fázisba, további 12(!) gliflozinféleségnek folyik II. illetve I. fázisú vizsgálata világszerte, tucatnyi gyógyszercég finanszírozásában.
(Hazánkban a vildagliptin ez év végén, az exenatid jövő év elején kerül be a terápiás fegyvertárba – a referáló megjegyzése.)

Orális inzulin

Angol kutatók (T.P. Broke-Smith és munkatársai Cardiffból) speciálisan mikrokapszulázott inzulin (Capsulin) 2x150 E-es adagjait alkalmazták reggeli és vacsora előtt 1 órával tíz 2-es típusú cukorbetegen, a vércukorcsökkentő tabletták többségének elhagyása mellett. A 10. napon az étkezés utáni vércukrok jelentősen csökkentek. Ennek magyarázata, hogy a bélrendszerből felszívódó inzulin egyenesen a májba jutott, és ott élettani módon tudta hatását kifejteni. (Magazinunkban már beszámoltunk arról, hogy az összes inhalációs inzulinnal folytatott vizsgálatot leállították, és az egyetlen gyógyszertári forgalomban lévő készítmény gyártását beszüntették. Ezek után kíváncsian nézünk az orális inzulin jövője elé – a referáló megjegyzése.)

Az 1-es típusú cukorbetegség öröklődése

Eddig is ismert volt, hogy 1-es típusú cukorbeteg nők gyermekei közül sokkal kevesebbnél lép fel gyermekkori diabétesz, mint a cukorbeteg apák utódai között. Most finn kutatók (V. Harjutsalo és munkatársai) 9158 fiatalkori cukorbeteg utódjait elemezték. 5144 szülő esetében 0–17 éves kor között lépett fel a cukorbetegség, 3389-nél 15–39 éves kor között. Azt találták, hogy a cukorbeteg anyák gyermekei – függetlenül az anyai diabétesz kezdetkori életkortól – igen alacsony arányban, 4,1%-ban betegedtek meg diabéteszben 15 éves korukig. Ezzel szemben az apák esetében 0–4 éves kor között fellépő cukorbetegségnél az utódok diabétesz- gyakorisága meghaladta a 12%-ot, mely minden 5 évvel később kezdődő cukorbetegségnél folyamatosan csökkent, és a 20–39 éves kor között jelentkező diabétesznél már egyezett a nők átlagával. A jelenségre eddig még nem találtak magyarázatot.