2008
2008 szeptember - október
Miért jó a cukorbeteg gyereknek a tábor?
Az előző évekhez hasonlóan a MACOSZ idén is megrendezte Faddon, a
D&H panzióban a cukorbeteg gyermekek üdülő- és oktatótáborát,
melyen idén is az ország különböző településeiről érkezett 6–12 éves
korúak vettek részt. Közülük néhányan már visszatérő látogatók voltak.
A megérkezés napján nem csak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is megismerkedtünk. Érdeklődtünk a gyermekek betegségének előzményeiről, inzulinadagjairól, táplálkozási szokásairól, illetve tájékoztatást kaptak a szülők arról, hogy a tábori élet milyen módon változtatja majd meg az otthon megszokott szénhidrát- és inzulinadagok mértékét.
Egy tábor a gyermek számára kezdetben kihívás, hogy beilleszkedjék a társai közé, majd önfeledt játszadozás, színes programok sokasága, a felszabadult mozgás öröme. Ahhoz, hogy számára gondtalan örömforrás legyen a társaival töltött együttlét, elengedhetetlen, hogy vércukorértéke mindvégig megfelelő tartományban maradjon.
A nap folyamán hat alkalommal, az étkezések előtt összegyűltünk, hogy mindenki bediktálja vércukorértékét, majd megbeszéltük, ki mennyi inzulint adjon be magának. Annak a gyermeknek, akinél bizonytalanság merült fel a vércukormérés vagy az inzulinbeadás során, segítséget nyújtottunk. Akinél napközben a vércukorértékek ingadozását észleltük, annál az éjszaka is mértünk.
Hogyan változik a táborban egy gyermek vércukorértéke?
Sok tényező mellet ez főként a fizikai aktivitástól függ. Úszás, tollaslabda, pingpong, foci, ugrálókötelezés, hogy csak azokat a sportokat emeljük ki, amelyekből versenyeket is rendeztünk a táborozás második felében.
Mindez együtt jár az inzulinigény csökkenésével, vagyis ugyanannyi szénhidrát bevitele mellett a legtöbb gyermek eredeti inzulinadagját mérsékelni kellett.
A programok között tanulás is volt
Reggeli után oktatás következett, amelyen felmérhettük, menynyire tudják a gyerekek azt, hogy mi a betegségük lényege, milyen a lefolyása, milyen terápiás lehetőségek vannak és a diéta miből áll. Minden napra meghívtuk egy-egy gyógyszercég képviselőjét, akik közül többen játékos oktatást is szerveztek. Voltak találós kérdések és kvízjátékok sok-sok meglepetéssel és ajándékkal.
Öröm volt látni, ahogyan a tábor végére kórusban visszhangozták a gyerekek kérdéseinkre a helyes válaszokat. Olyan fogalmakkal lettek tisztában, mint az autoimmun betegség, albuminuria, Langerhans-sejtek és a „mézeshetek” kifejezés. Sok szempontból lényeges mindez. Egyrészt azért, mert nagyon kevés alkalom adódik egy cukorbeteg gyermek életében arra, hogy aktívan foglalkozzanak az oktatásával, ezért sok esetben alapvető fogalmakkal sincs tisztában.
Nem érti, miért kell az inzulinadagot vagy a szénhidrátbevitelt módosítani bizonyos helyzetekben, mit kell tenni, ha lázas betegsége adódik. Másrészt megérti, hogy nagyon komoly dologról van szó, amiben nem csak szüleinek és orvosainak, hanem neki is fontos teendője van, vagyis előbb utóbb önállóan kell majd döntéseket hoznia a saját egészsége érdekében.
Mindezen felül adott még valamit ez a tábor a gyerekeknek, ami az ő szempontjukból pillanatnyilag a legfontosabb. Hogy mi volt ez? A tudat, hogy nincsenek egyedül. Rajtuk kívül vannak más gyerekek is, akik az iskolai szünetekben szúrják az ujjukat, akik hétvégén is korán felkelnek, minden nap számolják a szénhidrátbevitelt és rendszeresen járnak vérvételre a kórházakba. Ez a tudat könnyebbé teheti számukra a betegség elfogadását, minket pedig örömmel tölt el a gondolat, hogy mindebben segíthettünk a gyerekeknek!
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

