2008
2008 március - április
A cukorbeteg szemszögéből
A március 9-i népszavazáson az igenek döntő fölénye eltörölte a
vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Nem tisztünk, hogy e ténynek
távolabbi, szimbolikus jelentőségét és potenciális következményeit
elemezzük. Viszont érdemes kicsit elidőzni az eltörölt díjak
cukorbetegek esetében játszott szerepénél. Mint ismert, a
cukorbetegeknek egyik díjat sem kellett megfizetniük. Elvileg.
Számos esetben „kiváltságaik” csak akkor érvényesültek, ha diabétesz-szakgondozókba utalták őket, illetve kórházi felvételük oka közvetlen kapcsolatban állt a cukorbetegséggel. Sok esetről hallottunk, amikor, ha a háziorvosnál vérnyomáscsökkentő vagy szívgyógyszer, esetleg antibiotikum felírásáért jelentkeztek, máris fizetniük kellett. Legtöbbször ugyanez volt a helyzet, ha laboratóriumi vizsgálatra küldték őket vagy röntgenbe, ultrahangra stb. kellett menniük. Ha a diabétesz-gondozókban nem háziorvosi beutalóval jelentkeztek első alkalommal, illetve az előző szakvizsgálatot megelőző 3 hónapon belül, számukra is kötelező volt az 1000 forintos díj megfizetése, mert e nélkül egyetlen vizsgálatra nem küldhette el őket a szakorvos, még egy laboratóriumi vizsgálatot sem kérhettek részükre. A számítógépes program egyszerűen megtagadta a továbblépést.
Sokszor összefacsarodott a szívünk, amikor egy-egy betegünk közölte, hogy az általunk javasolt vizsgálatokat nem tudja elvégeztetni, mivel sem a háziorvosnál, amikor a beutalókért jelentkezik, sem a vizsgálati helyen nem tudja megfizetni a 300 forintokat. Ilyenkor magunk vettük le a vért és igyekeztünk úgy intézni a dolgot, hogy ezt a terhet a nagyon szegény betegek válláról levegyük. Akkor még nem beszéltünk a másik oldalról. Sok helyütt a vizitdíj beszedése az egyéb többletadminisztrációs feladatok mellett nagyon megterhelte a rendeléseket. Az orvosok többsége, ugyanígy a betegek is, megalázónak érezték a százasok kiperkálását, átvételét és a nyugtaírást. Arról nincs információnk, hogy vajon hány beteg kérte vissza az önkormányzattól a 6000 forint feletti vizitdíjak összegét.
Más: megváltozott a metformin készítmények támogatása. A továbbiakban csupán az 1000 mg-os tablettákat támogatják, az 500 és 850 mg-osokat nem. Ez esetben tehát a megoldás: 1000 mg-os metformin tablettákat kell felíratni és adott esetben azokat felezve alkalmazni. Továbbá: április 1-jétől a glibenclamid, buformin és akarbóz készítmények tb-támogatása megszűnik és ezek közgyógyellátás keretében nem írhatók fel receptre.
Végül egy jó hír: rövidesen újabb hatékony szerekkel gazdagodik a vércukorcsökkentő tabletták sora. Jönnek a DPP-4 inhibitor készítmények. Először a sitagliptin, talán jövőre a vildagliptin. Reméljük, megfizethető áron és elfogadható OEP-támogatással. És akkor még hatékonyabban tudjuk kezelni a 2-es típusú cukorbetegeket. Úgy legyen.
| Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|


Hozzászólások
Meddig ?
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.