A diabéteszedukáció hazai története 6.

Az EASD diabéteszedukációs munkacsoportja 1979-ben alakult a genfi Jean-Philippe Assal kezdeményezésére és elnökletével. Voltaképpen a DESG története 1977-ben kezdődött Genfben. Ekkor az EASD kongresszusán a cukorbetegek oktatására szentelt napon mintegy 400 érdeklődő orvos, nővér, dietetikus vett részt. A szimpóziumon megállapították, hogy rendkívül fontos a diabéteszesek korábbi betegségközpontú kezelését páciensorientált szemlélettel felváltani, amelyben maga a beteg is tagja a kezelő munkacsoportnak. Kétéves előkészítő munka után 1979-ben azután a Genfben megrendezett, diabéteszedukációval foglalkozó szimpózium tekinthető a DESG első rendezvényének.

A munkacsoport emblémája három egymásba fonódó patkó, mely három lovat reprezentál, utalva az orosz trojkára, ahol három, egy irányba vágtató ló röpíti a szánt. Kezdetben a Banting-emlékérmen is látható három ló az étrend, a gyógyszer és fizikai aktivitásra utalt, későbbiekben a munkacsoport úgy vélte, hogy a korszerű módszerekkel gyógyító orvos nemcsak a szűkebb szakterületén, de pszichoszociális és oktatási téren is jártas kell legyen. A hármas szimbólum értelmezése a későbbiekben bővült a diabétesz-beteg-orvos háromszöggel.

A DESG-et tehát abból a célból hozták létre, hogy edukációs módszerek széles választékát fejlesszék ki, és az így kidolgozott programokat az orvosok, nővérek, dietetikusok között Európa-szerte terjeszszék. A DESG voltaképpen unikumnak volt tekinthető az orvostudományi társaságok történetében, mert először fordult elő, hogy egy biomedicinát tanulmányozó társaság betegedukációt megcélzó munkacsoportot hozott létre.

A munkacsoport fő támogatója – egy hároméves, a Novo Nordisk által jelzett periódus kivételével – kezdetektől fogva a Servier cég volt. Ez a támogatás biztosította, hogy akár évente többször, néhány napos munkaértekezleteket szervezhessenek és a résztvevők költségeit felvállalhassák. Ily módon jelenhettek meg először a 6. DESG Workshopon velem együtt Tamás Gyula 1981. májusában Genfben. Ezt a workshopot Jean-Philippe Assal és a kelet-angliai John Day szervezte. Az angol, görög, holland, izraeli, jugoszláv, román és spanyol résztvevők többsége a magyarokkal egyívású volt. Ez kiderült a „bemutatkozás” alkalmából, ugyanis egy táblán a nevek mellé egyebek mellett fel kellett tüntetni a nyugdíjba menetel évét is, ez a többség esetében 1996 és 2010 közé esett. Amikor magam felírtam nevem mellé a 2001., Tamás Gyula pedig neve mellé a 2005. évet, arra gondoltunk, hogy ez a távoli időpont talán soha nem jön el...

A munkaértekezlet sajátos eszköze a metaplán módszer volt, melyet Assal dolgozott ki. Ennek lényege, hogy nagy, csomagolópapírral borított tablókon a 6-10 fős csoportokat alkotó résztvevők egy vezetővel közösen járják körül, dolgozzák ki a témát. Téglalap alakú, kerek vagy ovális, színes papírokra írják rosttollal a néhány szavas válaszaikat, megoldási javaslataikat. Ezeket aztán témakörönként csoportosítják, és levonják belőlük az egységes következtetéseket.

A munkaértekezleten a különféle oktatási eszközök, módszerek sajátosságait elemeztük, például a rövid, írásos felvilágosító anyagok, az audiovizuális eszközök helyes használatát. Ezt követte az edukáció rövid-, közép- és hosszú távú céljainak kitűzése, a nehézségek, valamint az egyéni- és csoportos oktatás szempontjainak elemzése. A nemzetközi csapat nagy lelkesedéssel munkálkodott együtt, és tagjai megígérték egymásnak, hazájukban is hasznosítani fogják a tanultakat.

(folytatjuk)