2008
2008 május - június
Dr. Halmos Tamás: Metabolikus szindróma
Az összetett anyagcserezavar megelőzése és kezelése. Három éven belül
már a második betegfelvilágosító könyv lát napvilágot ebben a
témakörben, ami mutatja a metabolikus szindróma rohamosan növekvő
szerepét társadalmunk egészségügyi problémájában.
A munka valójában kétszerzős, mert a második felét a kiváló dietetikus, Gyurcsáné Kondrát Ilona írta igen hasznos és sokrétű diétás tanácsokkal szolgálva a szindrómában szenvedő vagy azt elkerülni óhajtó olvasóknak.
Halmos Tamás professzor nagy ívű történelmi áttekintésben helyezi el a metabolikus szindróma, mint rendkívül összetett és életünket sok irányban veszélyeztető tünetegyüttes kérdését. A témával kapcsolatos rendkívül alapos és széles körű szakmai tudását egyszerű és világos stílusban adja közre azzal a céllal, hogy az életet veszélyeztető és a szindróma következtében idő előtt fellépő érbetegségek ellen felvértezzen mindenkit, akinek az érdeklődését sikerült felkelteni.
Szemlélete holisztikus, azaz teljeskörű és ennek megfelelően vázolja fel a gyógykezelés és a védekezés széleskörű palettáját. Ennek megfelelően kiemelt helyet kap az életmódkezelés, melyen belül a diétát főként a könyv második szerzője taglalja.
Az olvasó pontos információt kaphat az egyes tünetek, pontosabban rész-betegségek célzott kezeléséről, közülük leginkább a vércukor- és vérzsír-rendellenességek jutnak kiemelt szerephez. Hasonló szempont szerint került összeállításra a diétás fejezet is. Ily módon az olvasó pontosan felmérheti, hogy a metabolikus szindróma által érintett vagy veszélyeztetett személy, legyen az saját maga vagy családtagja, miképpen veheti fel sikerrel a harcot e veszélyes tünet-együttes ellen. A könyv mindenkinek ajánlható.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

