2008
2008 május - június
Gazdag Program az MDT XIX. kongresszusán
A kétévente – ma már hagyományosan – a Club Tihanyban megrendezett,
immár XIX. Magyar Diabetes Társaság kongresszusa nagy érdeklődés mellett zajlott le. A körülbelül
1000 résztvevő mintegy 600 orvosból és 400 szakdolgozóból (szaknővér,
dietetikus) állt. Tíz kolléga képviselte az erdélyi, felvidéki és
délvidéki magyarságot. A zsúfolt program miatt csaknem folyamatosan 3 szekcióban zajlottak az előadások és a poszterbemutatók. A kongresszuson két külföldi szakembert – a kassai Rácz Olivér professzort és a bostoni Orbán Tihamér professzort – tiszteletbeli taggá avattak.
A magas színvonalú előadások lényegében körbe járták a metabolikus szindróma és a diabetes mellitus szinte minden területét saját munkák, illetve referátumok formájában. Tizenegy cég-szimpózium és négy más szakmai társaságokkal közösen rendezett szekció is színesítette a programot. Két szekcióban is elhangzottak – nagy közönségsiker mellett – a szakdolgozók előadásai és egy szekcióban a civil szervezetek tartottak fórumot. Ujjáválasztották a Társaság vezetőségét, mely ezúttal négy új taggal bővült. Elnök továbbra is Winkler Gábor professzor, főtitkár pedig a következő elnök, Barkai László professzor maradt. Kiemelkedő eseménynek számított, hogy Winkler Gábor és Jermendy György professzorok szerkesztésében a kongresszusra időzítve megjelent egy többszínnyomású, magas színvonalú kötet, a Magyar Diabetologia Története címmel.
A kongresszus tanúságot tett arról, hogy a cukorbetegek kezelése, gondozása iránt elkötelezett orvosok és szakdolgozók az egyre nehezebbé váló körülmények ellenére változatlan lelkesedéssel és elhívatottsággal szolgálják az ügyet, és európai színvonalú teljesítményt képesek nyújtani. A lehetőségekhez képest maximális szinten szervezett szakmai és társasági programok sikerét dr. Vándorfi Győző veszprémi főorvos és csapata, valamint számos szponzor, köztük a kongresszus két fő szponzora, a 77 Elektronika Kft. és a Novo Nordisk biztosította.
Az MDT ujjáválasztott vezetőségi tagjai
Dr. Baranyi Éva
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Békefi Dezső
Dr. Blatniczky László
Dr. Gaál Zsolt
Prof. Dr. Gerő László
Dr. Gyimesi András
Dr. Halmos Tamásné
Dr. Hidvégi Tibor
Dr. Hosszúfalusi Nóra
Prof. Dr. Jermendy György
Dr. Kautzky László
Prof. Dr. Kempler Péter
Dr. Körner Anna
Prof. Dr. Madácsy László
Dr. Niederland Tamás
Dr. Oroszlán Tamás
Prof. Dr. Soltész Gyula
Dr. Somogyi Anikó
Dr. Tabák Gy. Ádám
Dr. Vándorfi Győző
Dr. Várkonyi Tamás
Prof. Dr. Winkler Gábor
Prof. Dr. Wittmann István
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

