2008
2008 január - február
Könyvajánló
A metabolikus szindróma korunk orvostudományának, sőt a
népegészségügynek és az egész társadalomnak egyik fő kihívása. Felöleli
ugyanis a szív- és érrendszeri megbetegedések szinte összes kockázati
tényezőjét, mint amilyen a súlyfelesleg, a magasvérnyomás-betegség,
valamint a vércukorszintek és a vérzsírok rendellenességei.
Voltaképpen a metabolikus szindróma részét képezi a 2-es típusú cukorbetegség is. Ugyanakkor a cukorbetegség megjelenési formái olyannyira különböznek kóreredetben és kezelési módokban, hogy ma már helyesebb külön betegségekről beszélni és ennek alapján tárgyalni, feltárni a kérdéskört.
A szerző megkísérli súlyának megfelelően kezelni és helyére tenni a metabolikus szindrómát a kóreredet, valamint a prevenciós és terápiás lehetőségek részletes tárgyalásával. Ugyanakkor kellő részletességgel mutatja be a diabétesz összes, egymástól többnyire független előfordulási formáját és sokoldalú kezelési lehetőségét.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a legterjedelmesebb fejezetek a diabétesz kezelésére jutnak, mivel egyrészt mindenfajta típusú cukorbetegség kezelése igen összetett, másrészt a diabétesz olyan idült megbetegedés, amelynek sikeres kezelése maximálisan igényli a lehetőleg részletesen informált beteg aktív közreműködését is.
Remélhetőleg a könyv elolvasása nyomán mind több és több ember válik képessé valós súlya szerint szemlélni az egészsége előtt álló kihívásokat, hogy azokra a siker nagyobb reményében válaszolhasson.
Telefon: 06-1-363-1122, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. (kérjük a név, cím, telefonszám feltüntetését!)
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

