A múlt század hetvenes éveiben az Atlanti-Óceán mindkét partján egyre intenzívebben merült fel mind a diabetológiai szakma, mind az egyre növekvő betegtársadalom részéről az igény, hogy megfelelő módszerekkel egyre több ismerethez juttassák, oktassák, edukálják a cukorbetegeket.

Ehhez talán az első evidenciát 1972-ben Leona Miller kaliforniai diabetológus asszony szolgáltatta. Miller Los Angelesben hatezres szegény sorsú mexikói-amerikai populáció körében páciensedukáció segítségével egyharmadára tudta csökkenteni az éves kórházi ápolási igényt, 80%-kal a hiperglikémiás ketoacidotikus, valamint a hipoglikémiás kóma előfordulási gyakoriságát és 75%-kal a diabéteszes láb miatti végtag-amputációk számát. Ekkor már voltak korszerű inzulinkészítmények, hatásos antibiotikumok és vizeletcukor-önellenőrzési eszközök, mégis mindezek hatékonyságát jelentősen növelni tudta a jól informált beteg helyes életvitele és fokozott együttműködő képessége.

Az Európai Diabetes Társaság (EASD) Paciens-edukációs Munkacsoportja (DESG) 1979-ben alakult a genfi Jean-Philippe Assal kezdeményezésére és első elnökletével, de története voltaképp két évvel korábban kezdődött Genfben. Ekkor az EASD kongresszusán a cukorbetegek oktatására szentelt napon mintegy 400 érdeklődő orvos, nővér, dietetikus vett részt. A szimpóziumon megállapították, hogy rendkívül fontos a diabéteszes személyek korábbi betegségközpontú kezelését páciensorientált szemlélettel felváltani, ahol a kezelést végző munkacsoport tagja maga a beteg is. Kétéves előkészítő munka után 1979-ben az ugyancsak Genfben megrendezett, diabéteszedukációval foglalkozó szimpózium tekinthető a DESG első rendezvényének. A munkacsoport emblémája három egymásba fonódó patkó, mely három lovat reprezentál, utalva az orosz trojkára, ahol három, egy irányba vágtató ló röpíti a szánt. Kezdetben a Banting emlékérmen is látható három ló elnevezéséhez hasonlóan az étrend, a gyógyszer és fizikai aktivitásra utaltak, későbbiekben a munkacsoport úgy vélte, hogy a korszerű módszerekkel gyógyító orvos nemcsak a szűkebb szakterületén, de pszichoszociális és oktatási téren is jártas legyen. A hármas szimbólum értelmezése későbbiekben bővült a diabétesz – beteg – orvos háromszöggel.

A DESG-et tehát abból a célból hozták létre, hogy edukációs módszerek széles választékát fejlesszék ki és az így kidolgozott programokat az orvosok, nővérek, dietetikusok között Európa-szerte terjesszék. A DESG voltaképpen unikumnak volt tekinthető az orvostudományi társaságok történetében, amennyiben először fordult elő, hogy egy biomedicinát tanulmányozó társaság betegedukációt megcélzó munkacsoportot hoz létre.

 

Ennek a ténynek a felismerése érett meg 1978-ban hazánkban is, éppen egy évvel a DESG létrehozása előtt. Történt ugyanis, hogy a Magyar Diabetes Társaság ezen év októberében Miskolc-Tapolcán tartott IV. kongresszusán élénk eszmecsere bontakozott ki a diabéteszes betegek oktatásának szükségességéről, és e sorok szerzőjének jutott az a megtisztelő feladat, hogy e téren megtegye az első lépéseket.

 

(Folytatjuk)

< Előző		Következő >