Ez évi öt számunkban öt alkalommal taglaltuk az anyagcsere-beállítás és -ellenőrzés problémáit a Guardian RT folyamatos vércukor-monitorozás során egy-egy 1-es típusú cukorbeteg mérési eredményeinek bemutatásával. Jelen alkalommal 2-es típusú cukorbeteget választottunk, hiszen az ilyen betegek esetében sem mindig felhőtlen a viszony az inzulinadagolás és az anyagcsere-állapot között, még intenzív inzulinkezelésnél sem.

Sz. Józsefné 66 éves nyugat-dunántúli beteg. 39 éve tud diabéteszéről, az első három évtizedben tablettás terápián volt, kilenc éve kezeli magát inzulinnal, az utóbbi 3 évben intenzív kezelésre állították. 84 kg, 162 cm magas, hipertónia és vérzsír-rendellenességek miatt is szed gyógyszert. Retinopátiája és neuropátiája is van.

Inzulinkezelése az alábbiakból állt: naponta kétszer adagolt NPH inzulint, reggel 24, lefekvéskor 36 E-et. Reggeli előtt 30–45 perccel 24, ebéd előtt 14, vacsora előtt 18 E gyorshatású inzulint alkalmazott. A dózisokat nem változtatta. Elégedetlen volt vércukrai viselkedésével, féltette látását, ezért élt a folyamatos vércukor-monitorozás lehetőségével. A műszerkezelés – látásához, korához viszonyított nem minden probléma nélküli feladatát – kiválóan megoldotta.

A mind a 7 napos vércukorgörbét egyszerre bemutató első ábrán látható, hogy az 1-es típusú betegek görbéihez képest viszonylag stabil, néhány mmol/l-es határok között mozgó vércukrai vannak. Csupán a reggeli órákban és kisebb mértékben kora délután mozdulnak felfelé a cukorgörbék. Jól látható, hogy éjjel nagyfokú stabilitást mutat az anyagcseréje, vércukrai szinte zsinórban vízszintesen a normális szint közelében mozognak. Úgy, mintha hosszú hatású analóg inzulint alkalmazott volna. Esete is bizonyítja, hogy a hagyományos humán NPH inzulin nagyon sok esetben kiválóan megfelel a bázisinzulintól elvárt feladatnak, elsősorban 2-es típusú betegek esetében.

A 2. és 3. napon már világosan kitűnik, hogy reggeli után a kelleténél jobban, 4–5 mmol/l-t ugrik a vércukra. Mindkét nap többi részében problémamentesnek tűnik a vércukor viselkedése. A harmadik napon a beteg beszámolt az észleltekről, és ekkor telefonon javasoltam neki, hogy 2 E-gel emelje meg a reggeli gyorshatású inzulinadagját, amit a 4. naptól kezdve meg is tett. 

A következmény a 4–7. napi görbéken látható. Ettől kezdve vércukrai – mint látható – közel rásimultak az 5,6 mmol/l-es vonalra, ritkán csökkentek 4 mmol/l közelébe és alig emelkedtek 7 mmol/l fölé. A napi 3 étkezés mellett esetenként tízórait és uzsonnát is beiktatott a beteg.

A görbékből és a menet közbeni korrekció eredményességéből jól látható, milyen egyszerűen megoldható egy-egy 2-es típusú cukorbeteg intenzív inzulinkezelése, feltéve, hogy a diabéteszes fegyelmezett és megfelelő gyakorisággal méri vércukrát. Ehhez az esetek túlnyomó többségében nem szükséges a folyamatos vércukor-monitorozás. Elegendő, ha az inzulinadások előtti vércukormérésekhez naponta-kétnaponta egy-egy étkezés után is ellenőrzik a vércukrot, mert ezáltal könnyen kideríthető, hogy melyik étkezés előtt elégtelen – 2-es típusú betegek esetében ritkán fordul elő túladagolás – az étkezési inzulin dózisa, és ennek nyomán maga a diabéteszes is elvégezheti a korrekciót. 

< Előző		Következő >