2007
2007 május - június
A szövődmények kezelésének kedvezményeiért harcol a MACOSZ
Idei első számunkban Kincses János ismertette, hogy az egészségügyi
reform – a kezdeti benyomások alapján – miképp érintette a
diabéteszeseket. Azóta fél év eltelt. Kérdés, a bővebb tapasztalatok
birtokában, hogyan látja most a cukorbetegek helyzetét a MACOSZ elnöke.
Elnök úr! Legutóbb azt nyilatkozta, hogy a helyzet ugyan súlyos, de más betegcsoportokhoz képest a diabéteszesek számára aránylag elfogadható körülményeket sikerült biztosítani. Ez továbbra is fennáll?
– Sajnos csak részben, az eddigi tapasztalatok sok hiányosságot árulnak el. A betegtársak ugyan – akiket ez érint – már beletörődtek a dobozdíjba, de vannak más, általános problémák. A kórházi ágyszám-csökkentéseket sok helyen megalapozatlanul, kapkodóan hajtották végre, ami bizonytalanságokat okozott, olykor fejetlenségbe torkollott. A sürgős beavatkozást igénylő esetek kivételével, több helyütt korábban is várni kellett a diabéteszeseknek egy-egy kórházi kontrollra, kezelésre, most ez a várakozási idő meghosszabbodott, félő, hogy a cukorbetegek nem kapják meg a szükséges kezelést; hiszen vannak esetek, amikor feltétlenül szükséges a fekvőbeteg-ellátás. A szakrendeléseken ugyancsak tovább nőtt a várakozási idő, amely az ellátási zavarokat okoz, holott fordítva kellene, hogy legyen; gyakoribb orvos-beteg találkozásra lenne szükség a színvonalasabb, hatékonyabb kezelés érdekében.
Tudjuk, hogy a diabétesz összetett betegség, számos szövődménynyel járhat. Megoldatlan, hogy ha a cukorbetegség következményeként szemészeti, neurológiai kezelésre szorul valaki, szív- és érrendszeri betegségben szenved, vesegondozást igényel, akkor mindazokat a kedvezményeket megkapja: vizitdíjmentesség, gyógyszerár-támogatás stb., amely a diabéteszeseket megilleti. Tartok tőle, hogy sok kisnyugdíjas sorstársunk a megnőtt költségek miatt a szövődmények kezeléséhez szükséges gyógyszereket nem fogja kiváltani. Ezért fontos, hogy a szövődmények tekintetében is rendelkezésre álljon egy-egy kiemelten támogatott gyógyszer, illetve gyógyászati segédeszköz. Hangsúlyozom, nagy az orvos felelőssége is, hogy mikor receptet ír, vizsgálatra küld egy szövődménygyanús cukorbeteget, milyen kódszámot ír rá a vényre, a beutalóra. Követeljük, hogy az Egészségügyi Minisztérium vizsgálja felül, mely esetekben jár a vizitdíjmentesség! A MACOSZ álláspontja szerint nem csak az alapbetegség, hanem a szövődményei esetén is.
A MACOSZ fellépése milyen eredményt tudott felmutatni az utóbbi hónapokban?
– Még az előző egészségügyi miniszterrel, Molnár Lajossal sikerült megállapodnunk, hogy a diabéteszesek mentesülnek a kórházi napidíj alól. Ez a rendelkezés július elsejei hatállyal lép életbe. Sajnos viszont a Nemzeti Diabétesz Program, amelyet a Magyar Diabetes Társasággal és az egészségügyi kormányzattal együtt dolgoztunk ki 2005 októbere és 2006 májusa között, gyakorlatilag leállt. Pedig mindenki tudja, ha a program által kezdeményezett felvilágosítás és prevenció megtorpan, azt nemcsak honfitársaink egészsége sínyli meg, hanem az egyre több és súlyosabb megbetegedés miatt a társadalom anyagi terhei is jelentősen megnövekednek
Mi a szövetség álláspontja a több biztosító, egy biztosító vitában?
– Határozottan kiállunk amellett, hogy az államnak nem szabad kivonulnia az alapellátásból. Úgy véljük, hogy az alapellátás állampolgári jogon és ne üzleti alapon valósuljon meg, ha az üzleti szektor belép az alapbiztosításba, az tovább növeli a már meglévő szakadékot a szegény beteg és a jómódú páciens között. A MACOSZ nem támogatja a több biztosítós rendszer kiterjesztését az alapellátásra! Más kérdés, ha valaki kiegészítő biztosítást kíván kötni egy üzleti biztosítóval a kiemelt színvonalú kórházi elhelyezésre, magánintézeti ellátásra, az megtehesse.
Milyen eszközökkel kívánja a MACOSZ érvényesíteni törekvéseit?
– Úgy, mint eddig is, nem valamiféle „forradalom” szításával, hanem következetes, pontos érvekkel alátámasztott tárgyalásokkal. Egyetértünk a reform céljaival, ami a fegyelem megszilárdítását, a hatékonyabb költséggazdálkodást jelenti mind az állampolgárok, mind az orvosok, gyógyintézetek, mind az egészségpénztár részéről, helyeseljük a potyautasok kiszűrését. Minden intézkedést támogatunk, amelytől remélhető a betegellátás és az egészségügyben dolgozók felelősségének javítása. Ugyanakkor továbbra is a realitást, az adott lehetőségeket figyelembe véve követeljük cukorbeteg sorstársaink minél teljes körű ellátását, életminősége javítását!
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

