2007
2007 január - február
Tallózó
Érdekes és fontos hírek a nagyvilágból
Egészségesebben él, aki felkészült
A diabéteszes ismeretek és az anyagcsere-vezetés minősége közötti összefüggést igazolták poznani lengyel szerzők a koppenhágai Európai Diabetes Kongresszuson. Száz 1-es típusú – átlag 24 éves, kezdettől fogva intenzív inzulinterápián lévő – cukorbeteget oktattak ötnapos tanfolyamon. Végül a résztvevők 20 kérdésből álló vizsgát tettek. A válaszok alapján legjobb eredménnyel végzettek HbA1c szintje 7,6, a legrosszabb csoportba tartozóké 9,2 százalék volt, testtömegindexük pedig 21,8, illetve 23.9 kg/m2 volt. A legrosszabb eredményűek között 3,7-szer több volt a mikroangiopátiás szövődmény, mint a legjobbak között.
A 2-es típusú diabétesznél is hasznos az inzulinkezelés
Az Egyesült Királyságban háziorvosi praxisban kezelt 2040 cukorbetegnél – akiket 2002 és 2005 között inzulinra állítottak – az akkori anyagcserehelyzetet elemezték. A betegek közül 1790 rendelkezett HbA1c-lelettel. Ennek átlaga 9,8 százalék volt. Hathónapos inzulinkezelés után 774 betegnél ellenőrizték le a HbA1c-szintet, amely ekkor 1,4 százalékkal volt alacsonyabb. Nagyjából ugyanezen a szinten maradt 1 és 2 év múlva is. A vizsgálat igazolja azt a véleményt, mely szerint az inzulinkezelés képes lényegesen és tartósan javítani a 2-es típusú betegek anyagcsere-állapotát. Ráirányítja a figyelmet arra is, hogy célszerű lenne korábban bevezetni az inzulinkezelést, megakadályozva a cukorbetegség romlását és a szövődményeket.
Járványnak tartja a diabéteszt az ENSZ
„Együtt a diabétesz ellen” mozgalom indult útjára 2006-ban, amelyet hivatalosan elismert az Egyesült Nemzetek Szervezete. A mozgalom egyesíti a világ 150 országának cukorbeteg-szervezeteit, tudományos, szakmai egyesületeit, segélyszervezeteit és a diabétesszel kapcsolatos iparágakat. A mozgalom célja, hogy felismerve a diabétesz elleni világméretű küzdelem fontosságát, cselekedjenek a jelenlegi tendenciák folytatódása ellen. A diabétesz miatt évente 4 millióan veszítik életüket világszerte, ez a nem fertőző „járványos” megbetegedés ugyanolyan veszélyt jelent ma mint a fertőző AIDS. Ha nem sikerül lelassítani, megállítani a diabétesz terjedését, akkor – mint az a 2006. decemberében a Fokvárosban rendezett Diabétesz Világkongresszuson elhangzott – 2025-ben 380 millió cukorbeteggel számolhatunk és közülük 300 millió a fejlődő országokban fog élni, megoldhatatlan feladat elé állítva ezeknek az országoknak az egészségügyét és a gazdaságát.
Az AIDS-szel vetekszik – a diabétesz gondja Afrikában
A rohamos urbanizációval felgyorsult a diabétesz terjedése Afrikában is. A decemberi Diabetes Világkongresszuson Fokvárosban prof. Ayesha Motala (Dél-Afrika) számolt be a diabétesz növekvő problémájáról egyes afrikai régiókban.
A betegek túlnyomó többsége még csökkent glukóztolerancia állapotában van, amelyet azonban nem ismernek fel, és a szövődmények – diabéteszbe való észrevétlen átmenetet követően – rohamos gyorsasággal lépnek fel. Egyre több cukorbeteg hal meg vese és érrendszeri szövődmények miatt. Mindez lehetetlen helyzetbe hozza a szűkös költségvetésű egészségügyet. Tanzániában például 1990-ben 39 millió amerikai dollárra becsülték a diabéteszellátás költségeit, ám a teljes egészségügyi kassza mindössze 48 millió dollár. A lakosság 2 százalékát kitevő diabéteszesek ellátása a teljes állami költségvetés közel 10 százalékát igényelte volna. 2000-ben a szubszaharai régióban 2,9 millió ember vesztette életét cukorbetegség miatt, körülbelül ugyanannyi, mint az AIDS következtében.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

