2007
2007 január - február
Mennyivel nő a gyógyszerszámla?
Ez évtől kezdve minden eddiginél mélyebben kell pénztárcájukba nyúlni a
diabéteszeseknek (is), hogy megfelelően kezelni tudják betegségüket.
Ugyanakkor sok, olykor ellentmondó hír és rémhír kering a különböző
készítmények beszerzésének, illetve az orvosi ellátásnak a betegeket
közvetlenül terhelő költségeiről. Kincses Jánost, a Magyar Cukorbetegek
Országos Szövetségének ( MACOSZ) elnökét kértük, tájékoztassa
olvasóinkat.
Elnök úr, ön állandó résztvevője a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal munkájának, folyamatos kapcsolatban áll a Magyar Diabetes Társasággal, a parlament illetékes bizottságaival, az Egészségügyi Minisztériummal és persze a többi betegszervezettel. Hogyan tudná összefoglalni a MACOSZ elnökségének véleményét a kialakult helyzetben?
– A helyzet súlyos, de úgy látjuk, más betegcsoportokhoz képest, az általános megszorítások közepette a diabéteszesek számára aránylag elfogadható körülményeket sikerült biztosítani. A legolcsóbb vércukorcsökkentő tabletta támogatása megmaradt, bár a korszerűbb készítményekért már jelentősen többet kell fizetni. Az eddig is egyik legdrágább kombinált készítményért például. csaknem 2500 forinttal. Nem kell viszont vizitdíjat fizetni a cukorbetegeknek. Folytatjuk a tárgyalásokat arról, hogy ne fizessünk étkezési hozzájárulást kórházi kezelés esetén. Az inzulinért ugyan dobozdíj jár, s mivel általában egy-két dobozra van szükség havonta, ez havi 300–600 forinttal terheli a betegeket. Nem mentesülnek a dobozdíj fizetése alól a közgyógyellátottak (kivéve ha a 3 ampullás inzulin valamelyikét használják), így a 18 év alatti gyermekek sem. Ha valaki napi egy-kétszer ad inzulint, a korszerű patronos inzulinokért 30 százalék önrészt kell fizetnie, igaz, ez megelőzően is így volt. Tárgyalunk a minisztériummal arról, hogy az utóbbiak is az intenzíven kezeltekhez hasonló feltételekkel kapják meg az inzulint, hiszen minden betegtársunkat megilleti a korszerű kezelés.
Mi az arány az inzulinnal kezelt és a tablettás betegek között Magyarországon?
– Körülbelül 40–50 ezerre tehető az 1-es típusú diabéteszesek száma, Õk természetesen inzulinkezelést kapnak, de további mintegy 100–120 ezer 2-es típusú cukorbeteg is részben inzulinra szorul. Hozzáteszem: bár kevés embert érint, 5 százalékponttal többet kell ezután fizetni az inzulinpumpáért (a támogatás 85 százalékra csökkent), a gyerekek esetében viszont megmaradt a 90 százalékos támogatás.
Ezek szerint elnök úr elégedett ?
– Szó sincs róla. A fő probléma az, hogy a diabéteszesek általában számos szövődménnyel küszködnek, illetve azok megelőzésére szednek gyógyszereket, amelyek támogatása lecsökkent. A saját példámmal szemléltetve, a korábbi átlagosan 18 ezer forintról mintegy 25 ezerre nő mostantól a havi gyógyszerszámlám. Vannak azonban olyanok, akik ennél több orvosságra, s emiatt nagyobb többletkiadásra kényszerülnek. Az a baj, hogy egyszerre zúdul az emberekre a többféle költségnövekedés. A gyógyszerárakon kívül a fűtési, a közlekedési tarifák és persze az élelmiszerárak növekedése. Tiltakozunk a cukorbetegeket sújtó gyógyszertámogatások csökkentése ellen, mert a betegeknek súlyos kiadásokat jelent, de a tárgyalásokat részesítjük előnyben. Mindent megteszünk azért, hogy a cukorbetegek életminősége ne romoljon jelentősen!
Pontosan mennyivel csökkent a diabéteszeseket is érintő gyógyszertámogatás?
– Különböző készítményeknél eltérő mértékben: a korábban 70 százalékos támogatás 55 százalékra (pl. egyes koleszterincsökkentők, korszerű vérnyomáscsökkentő készítmények), a 90 százalékos támogatás 85-re, az 50 százalékos pedig 25-re.
Mit jelent az azonos hatóanyagot tartalmazó legolcsóbb készítmény felírási kötelezettsége?
– Nehéz feladat elé állítja az orvost és a diabéteszest is, kivéve, ha a beteg hajlandó megfizetni az árkülönbséget vagy, ha bebizonyosodik, hogy szervezete negatívan reagál az olcsóbb szerre. Ugyanis nem csak a fő hatóanyagok, hanem az úgymond vivőanyagok is hatást gyakorolnak egyfelől a szervezetre, másfelől a különböző gyógyszereké egymásra.
Mindezek ismeretében mit tesz, mit tud tenni a szövetség?
– Továbbra is folytatja következetes, higgadt, a párbeszédre alapozott küzdelmét a betegtársak érdekében, amivel már eddig is sok eredményt ért el. Nem tettünk le az inzulin dobozdíjának eltörléséről, mert az nem gyógyszer, hanem életmentő szer! Nem értek egyet az agresszív, erőszakos módszerekkel, mert az eddigi példák szerint tárgyalásokkal sikeresebbek vagyunk. A tárgyalásos diplomácia az orvostársadalommal, a többi civil szervezettel, az egészségügyi hatóságokkal és az értünk lobbizó képviselőkkel kiépített kapcsolatok sokkal gyümölcsözőbbek. Tavaly februárban Bécsben az unió országainak egészségügy-miniszterei kezdeményezték közös szabványok kidolgozását, kötelező protokollt a diabétesz kezelésére, a prevenció elmélyítését. Remélem ez is majd segítségünkre lesz. Nem utolsósorban megjegyezném, tavaly december óta a MACOSZ teljes jogú tagja lett a Nemzetközi Diabétesz Szövetségnek, ez egyfelől komoly elismerés, másfelől növeli mindenkori fellépésünk súlyát.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

