2006
2006 szeptember - október
Nézőpont
A legjobb szakemberek felelős munkájának eredményeként elkészült a
Nemzeti Diabétesz Program, amely az európai egészségügyi kormányzatok
által egységesen elfogadott St.Vincent-i deklaráció elveinek hazai
megvalósításához igyekszik iránytűt adni. Eredetileg úgy terveztük,
hogy ezzel a minden cukorbeteget érdeklő és érintő témával foglalkozunk
a Nézőpontban, de a felgyorsult események háttérbe szorították, s ami
ennél is rosszabb, a döntéshozóknál is sokadrangúvá tették a témát.
Ezért csak a dokumentum helyzetértékeléséből idézünk, ami egyértelművé teszi, hogy a diabétesz felelős "kezelésének" elodázása népegészségügyi katasztrófával fenyeget: "Hazánkban a felnőttkorban előforduló cukorbetegség gyakoriságáról - központi regiszter hiányában - megbízható adatokkal nem rendelkezünk. A világméretű trendet tekintve hazánkban az ismert cukorbetegség gyakorisága 5,0-5,5%-ra becsülhető, azaz kb. fél millió magyar állampolgár szenved cukorbetegségben. E betegek döntő (90%-ot meghaladó arányú) többségének felnőttkori, 2-es típusú diabetese van. A 2-es típusú diabetes előfordulása az életkorral együtt növekszik, a magasabb életkorú lakosság körében az előfordulási gyakoriság elérheti a 15-20%-ot is. Napjaink jellegzetes gondja, hogy a 2-es típusú diabetes manifesztációja egyre fiatalabb életkor felé tolódik el. Ezzel összefüggésben új, korábban nem észlelt diabetes-típus, a gyermek- és ifjúkori 2-es típusú cukorbetegség észlelése már hazánkban sem számít ritkaságnak. A rossz irányú változások hátterében az elhízás és a metabolikus szindróma világméretű, látszólag feltartóztathatatlan terjedése áll."
Talán ennyiből is kitűnik, hogy a diabéteszprobléma széles körű társadalmi összefogást, jelentős anyagi és szellemi ráfordításokat igényelne. A feltételes mód - sajnos - indokolt. A jelenlegi politikai és gazdasági helyzet nem ad hátszelet a megoldáshoz, de még az ügy napirendre tűzéséhez sem. A krónikusan beteg magyar egészségügy hatékony terápiája már nem várathat magára, de korántsem biztos, hogy a nem kellően átgondolt, esetenként rögtönzésnek tűnő "sürgősségi beavatkozás" nem súlyosbítja-e az egyébként is nehéz helyzetet. Különösen a folyamatosan ellátásra szorulók aggódnak, hogy a finanszírozás átalakítása, a teljesítménykorlátozásokban is testet öltő takarékosság, a saját zsebből fizetendő térítési összegek miként érintik majd őket. Közéjük tartoznak a diabéteszesek, akiknek döntő hányada számos más egészségügyi gonddal is küszködik, a mindennapi életvitele az átlagosnál költségesebb és korántsem rendelkezik átcsoportosítható anyagi tartalékokkal.
Hányszor leírtuk, hogy a cukorbetegek kiegyensúlyozott állapotának megőrzése szempontjából alapvető terápiás tényező a kiegyensúlyozottság, a stressz elkerülése. Nem ilyen időszakot élünk, túl sok feszültség, sőt a megoldás körvonalait sem mutató probléma nehezíti mindennapjainkat. Az egészségügyre fordított összegek lényegesen meghaladják a tervezettet, mégis joggal elégedetlen valamennyi érdekelt szereplő, hiszen az orvosok szeretnék megkapni a felelős munkájukért járó fizetéseket, a betegek pedig igyekeznek hozzájutni a gyógyulásukra reményt adó ellátásokhoz. Legalább az eddig megszokott szinten, mert már az is némi biztonságot jelentene. Valamit tenni kell, de csak úgy, hogy ez ne vezessen az egészségügyi ellátás újabb rövidzárlataihoz. Különböző érdekcsoportok feszülnek egymásnak, így minden korábbinál fontosabb lett az érdekérvényesítő képesség. Ezzel is élnünk kell, hogy cukorbetegek milliós közössége ne vesztesként kerüljön ki az egészségügyi reform jelenlegi zűrzavarából.
| Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

