Levél-válasz

Az elmúlt években világossá vált számomra, mivel sokszor nagy a kísértés – a finom ételeket szeretem –, hogy a diétát nagyon nehéz betartani. Igyekszem, de nem mindig megy. Viszont ha rendszeresen mérem otthon a vércukor értékeimet, akkor napról napra látom azt, hogy milyen nagy bajt tudok okozni saját szervezetemnek egy-egy étkezési kihágással. Ilyenkor ez mindig új erőt ad ahhoz, hogy betartsam az előírásokat. Viszont ha hosszabb ideig nem ellenőrzöm vércukromat, akkor hajlamosabb vagyok arra, hogy „egy kicsit többet engedjek meg magamnak”, aminek pedig sosincs jó vége. Ma már olcsón lehet hozzájutni vércukormérő készülékekhez, de sajnos a tesztcsík drága, ezért beszerzésük mindig nagyon meggondolandó anyagi szempontból ráadásul a 2-es típusú diabéteszeseknek nincs is rajta tb-támogatás. Miért?
Mindannyian tudjuk, hogy a szövődmények megelőzése vagy legalábbis elodázása miatt nagyon fontos, hogy jó vércukor értékei legyenek a 2-es típusú betegeknek is. Ehhez nagy segítséget nyújtana a rendszeres ellenőrzés. Ezt mi miért nem tehetjük meg tb-támogatással? Szerintem a kialakult szövődmények kezelése sokkal többe kerül hosszú távon a tb-nek, mintha támogatná – például tesztcsíkok receptre történő felírhatóságával – a 2-es típusú diabéteszesek részére a megelőzést.
Fövenyi doktor Úr! Nem lehetne ebben a témában „lobbizni”? Vagy erre semmi remény? Gondolom, hogy nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jut és biztosan nem is az utolsó. Üdvözlettel:
J.Zs., 2-es típusú diabéteszes

A levelében írottakkal teljes mértékben egyetértek.
Ami a vércukormérés támogatásának jelenlegi helyzetét illeti, annak kialakításában a hazai diabetológusoknak és főként a hazai vércukormérőket és a hozzájuk tartozó tesztcsíkokat gyártó és forgalmazó cégnek egyaránt nagy szerep jutott. Ugyanis a diabetológusok hiába „verték volna a vasat” akkor, ha nincs egy olcsó készülékeket gyártó hazai cég, mely igen progresszív üzletpolitikával elérte, hogy a készülékekhez használható tesztcsíkok – melyeket a mai napig is külföldről importálnak – a világpiaci ár 50%-áért kerüljenek forgalomba. Ezt már meg tudta finanszírozni az OEP és az inzulinnal kezelt betegek megfizethető áron juthatnak hozzá a csíkokhoz.

Abban, hogy ezt csak az inzulinnal kezelt betegek esetében támogatják nagy szerep jut a nem inzulinnal kezeltek nagy számának. Igaz, hogy egy „távlatokban gondolkodó” egészségpolitikának mindazt szem előtt kellene tartani, amit a levélíró érvként felhozott. De tudni kell azt is, hogy sem az Egyesült Államokban, sem Nyugat-Európában a legutóbbi időkig nem támogatták a vércukormérést nem inzulinnal kezelt betegek esetében.

Tőlünk keletebbre, így Romániában is, semmilyen támogatásban nem részesülnek a vércukormérés eszközei. Egy erdélyi magyar (vagy román) cukorbeteg még a C-tesztért is 5500 Ft körüli lejt kénytelen fizetni dobozonként, a többi csík pedig még ennél is többe kerül. Pillanatnyilag Magyarországon nem tűnik realitásnak a vércukormérés területén való előrelépés. A válaszadó reménysége, hogy a jelen helyzet javulása várható, legalábbis abban az esetben, ha radikális pozitív irányú váltás történik a jelenlegi politikai helyzetben, ezen belül pedig az egészségpolitikában.