2006
2006 november - december
Búcsúzunk Gézától
Az újság mindenkori beköszöntőjét tartalmazó, a cukorbetegek
legaktuálisabb és legfontosabb kérdéseiben állást foglaló írást itt a
3. oldalon általában nem írta alá senki, hiszen nem egyetlen ember,
hanem a szerkesztőség közös véleményét tükrözte. Szerzője azért kellett
hogy legyen, volt is – így múlt időben.
Magazinunk vezető szerkesztője, Baranyai Géza ennek a cikknek a mindenkori megírását is éppen úgy látta el, mint valamennyi egyéb feladatát, amit vállalt: szerényen hátrahúzódva, szinte csak a szerkesztőség és a kiadó gárdája, valamint a MACOSZ vezetői által ismerve, viszont mindig pontosan, különös gonddal ügyelve a legapróbb részletekre is, vigyázó tekintetét a lapkészítés összes fázisán rajta tartva, nehogy becsússzon a legcsekélyebb hiba is.
A mostani Nézőpontot azonban Géza közreműködése nélkül voltunk kénytelen összeállítani, mert ő már nincs közöttünk. Egy magasabb feladatot kapott: az égi monitorok képernyője mögül tekint le ránk, hogy ellenőrizze, vajon a cukorbetegek iránti földi gondoskodásban nincsenek-e zavarok, megoldásra váró problémák, a Cukorbeteg Élet is kiveszi-e a maga részét a felvilágosításból és az érdekvédelemből, mint tette azt az ő szerkesztése idején. Baranyai Géza kollégánk és barátunk méltósággal viselt hosszú, súlyos betegség után 2006. október 28-án, életének 63. évében elhunyt. A jelzők itt nem közhelyesek, hiszen olyannyira nem terhelte saját gondjaival a környezetét, olyan szorgalmas önfegyelemmel, ugyanakkor jó értelemben vett kifogástalan eleganciával dolgozott – és buzdított minket is arra, időben adjuk le a kéziratokat, ügyeljünk a szakszerűség és a közérthető szép stílus követelményeire –, hogy alig néhányan sejtettük, milyen súlyos kórral vívja mindennapi küzdelmét. Ám a legnehezebb napokban is volt ideje, lelki ereje két dologra. Az egyik, hogy a magyar diabéteszes társadalom és az érettük munkálkodó orvosok, egészségügyi dolgozók, intézmények érdekei az adott lehetőségeken belül – vagy azokat ameddig csak lehet tágítva – érvényesüljenek. A másik, hogy a legsürgetőbb, legalaposabb munka mellett is jusson pici idő a gondolatok felfrissítésére, a lazításra, a tréfálkozásra is. Képes volt megteremteni azt a légkört, amely mellett a munka felelősségteljes hivatást jelentett számunkra, de egyúttal olyan elfoglaltságot, amelyet szívvel-lélekkel és kedvtelve végeztünk.
Géza, nagyon fogsz hiányozni mindannyiunknak, a szerkesztőség és a kiadó munkatársainak, olvasóinknak, mindazoknak, akik a cukorbeteg szervezetekben ismertek és őszintén becsültek Téged. Az életnek azonban tovább kell mennie, megpróbálunk nélküled, de a Te intencióid és példamutatásod szellemében dolgozni tovább, hogy holnap és holnapután is kézbe vehessék sorstársaink megszokott egészségóvó magazinjukat.
| Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|





