Mozaikok a diabétesz világtörténetéből 5.

1776: Matthew Dobson (Anglia) = cukor van a diabéteszesek vérében.
1815: Michel Chevreul (Franciaország) = a diabéteszesek vérében a kelleténél több a cukor vagy a szőlőcukor.
1850: Claude Bernard (Franciaország) = a cukor májglikogén formájában tárolódik és a májból kerül a keringésbe éhomi állapotban.
1869: Paul Langerhans (Németország) = leírja a hasnyálmirigy szigeteit.
1889: Oskar Minkowski és Josef von Mering (Németország) = a hasnyálmirigy eltávolítása kutyáknál cukorbetegséget okoz.
1909: Jean de Meyer (Belgium) = a hasnyálmirigyszigetek feltételezett váladékát "insulin"-nak nevezi el.

A visszapillantás után térjünk át a meghatározó jelentőségű 1921-es év történéseire. A helyszín a kanadai Torontó. A fiatal ortopéd sebész, Frederick Banting felfigyelt egy tudományos közleményre, amely szerint a hasnyálmirigyből eddig azért nem sikerült izolálni az inzulint, mert a fehérjebontó enzimek azt azonnal megemésztik. Úgy vélte, megkísérli kutyák hasnyálmirigy-vezetékét lekötni és így az enzimtermelő részt elpusztítani. Ötletével megkereste az ismert szénhidrát- anyagcsere szakértőt, J. J. R. Macleod élettan professzort, aki nevetségesnek tartotta az elgondolást. A professzor úgy vélte, valószínűleg csak negatív eredménnyel zárulhat a kísérlet, bár "az is nagy élettani jelentőséggel bírhat". De azért meggondolta magát és Banting rendelkezésére bocsátott egy lerobbant laboratóriumot, majd elutazott Skóciába horgászni. Banting pénzfeldobással választott egy munkatársat az orvostanhallgatók közül. Charles Best lett a nyertes és nekiláttak a munkának. Először lekötött hasnyálmirigy-kivezető csővel atrofizált pankreászból, később lekötés nélküli extrakcióval (jéghideg savas etanolt használva) nyertek vércukorcsökkentő kivonatokat, amelyeket eltávolított hasnyálmirigyű kutyákon próbáltak ki. A kivonatokat az éppen ott, tanulmányúton lévő biokémikus, James B. Collip tisztította és finomította.

Először 1922. január 11-én került sor a hasnyálmirigy-kivonat emberi alkalmazására. A 14 éves Leonard Thompson kapta az első injekciót, akit egy éve koplalásos diétával kezeltek és már csak 30 kg volt a testsúlya. Ettől vércukra ugyan némileg csökkent, de a beadás helyén tályog keletkezett. Majd 12 nap múlva újra kapott a Collip által tovább tisztított kivonatból, ami másnapra normalizálta a vércukrát. A következő 10 nap során adott újabb és újabb injekciók jelentős klinikai javulást eredményeztek, vizeletéből eltűnt a cukor és az aceton. Hamarosan további 7 cukorbetegnél is alkalmazni kezdték az "inzulint" és két hónap múltán a következő szenzációs eredményeket tették közzé a Canadian Medical Association Journal-ban:

1. A vércukrot jelentősen, sok esetben normális szintre sikerült csökkenteni.
2. A vizeletcukrot (glikozuria) sikerült eltüntetni.
3. A vizeletből eltűnt az aceton.
4. Az anyagcsere-jellemzők a szénhidrátok hasznosulásának javulására utaltak.
5. A betegek általános állapotában határozott javulás volt észlelhető, és maguk is erőnlétük és közérzetük jobbá válásáról számoltak be.

Macleod a hasnyálmirigy-kivonatot "insulin"-nak nevezte, bár nem tudott a de Meyer által adott korábbi azonos elnevezésről. A csodás hatás híre villámgyorsan terjedt az egész világon. 1922-ben még csupán 19 tudományos vizsgálatot publikáltak az inzulinnal, vagy - más kifejezés szerint - "hasnyálmirigy kivonattal" kapcsolatban, de 1923-ban már 320, 1924 első felében pedig további 217 írás foglalkozott a témával. Ekkorra mind Észak-Amerikában, mind Európában kapható volt az életet jelentő inzulin, ami Kanada után a világon másodikként hazánkban vált "ingyen" elérhetővé minden cukorbeteg számára. A korszakos felfedezésért 1923-ban Banting és Macleod megosztott Nobel-díjat kapott, amin Banting Besttel, Macleod pedig Collippal tovább "osztozott".

(folytatjuk)