Nézőpont

A közelebbi-távolabbi jövőben meghozandó döntések függvénye, hogy az egészségügy átfogó megújítása miként érinti majd az állampolgár egészséghez, korszerű ellátáshoz fűződő jogát, és - nem utolsó sorban - a pénztárcáját. Hallunk olyan véleményeket betegektől, orvosoktól, hogy már az is némileg megnyugtató lenne, ha az átfogó reformok következtében legalább az ellátás jelenlegi színvonala megmaradna, és nem kerülnénk rosszabb helyzetbe. Az ilyen veszély csak komoly hatáselemzésekre épülő, megfontolt megvalósítási programmal védhető ki. Ezzel a kétkedők sem azt állítják, hogy alapvető változtatások nélkül hosszabb távon működtethető lenne az évtizedek óta betegeskedő egészségügy.

A valódi biztosítási alapokon nyugvó, és a szolidaritási elvet továbbra is érvényesítő egészségügyi finanszírozás bevezetése kétségtelenül indokolt. A többség érdekében sem megengedhető, hogy olyanok is azonos joggal vegyék igénybe a juttatásokat, akik vagy akikért nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot. Azonnal szögezzük le, hogy a nyugdíjasokat mindez nem érintheti, hiszen ők már korábban teljesítették ilyen irányú kötelezettségeiket, tehát a jövőben is saját jogukon tarthatnak igényt a színvonalas egészségügyi ellátásra.

Kényes téma lesz viszont a tervezett három ellátási csomag tartalmának méltányos és igazságos meghatározása. Nyilvánvaló, hogy egy európai országban biztosítási jogosultság nélkül is mindenki számára elérhetővé kell tenni a minimális közegészségügyi, járványügyi, anya- és csecsemővédelmi, illetve a közvetlen életvédelemmel kapcsolatos ellátásokat. A kulcskérdés azonban a legtöbbeket érintő "második csomag", amely az érvényes biztosítási kártya tulajdonosainak nyújtja majd az egészség megőrzéséhez és a gyógyuláshoz szükséges szolgáltatásokat. Reméljük, ebből semmi olyan lehetőség nem marad ki, ami jelenleg a jogosultak rendelkezésére áll. A reform nem járhat színvonalbeli visszalépéssel, hiszen csak akkor élvezhet széleskörű támogatást, ha a biztosítottaknak garantálja a hozzáférhető és hatékony egészségügyi ellátást. El kell fogadnunk, hogy a kötelező társadalombiztosítás szolgáltatásait meghaladó, elsősorban luxusigények teljesítéséért a jövőben fizetni kell, de csak azzal a feltétellel, ha a szakmai eljárásrendbe foglalt korszerű "általános" ellátás megfelelően széles körű és színvonalas lesz.

Olvasóinkkal együtt különösen érzékenyek vagyunk a gyógyszerügy alakulásával összefüggő tervekre, így azonnal felfigyeltünk a kormányprogram egyik kitételére: "Most mérsékeljük a támogatott gyógyszerek iránti indokolatlan keresletet. A betegek érdekében újraszabályozzuk a gyógyszerforgalmazás rendszerét."

Még ugyan ismeretlenek a részletek, mint ahogy az sem dőlt el, hogy bevezetik-e a vizitdíjat, esetleg a receptdíjat. Amennyiben igen, méltányos engedményeket kell tenni a krónikus betegségben szenvedők javára. Hasonlóan jogos igény, hogy takarékossági megfontolásokból egy átlagos biztosított előtt ne záruljon be a kétségtelenül drága, korszerű terápiák igénybevételének lehetősége, és a hatásos, innovatív gyógyszerekhez továbbra is megfizethető térítéssel lehessen hozzájutni.

Végezetül csak azt a közös reményt hangsúlyozhatjuk, hogy az egészségügyi reform általánosan megfogalmazott céljait a döntéshozók az ellátásra szorulók, köztük a több mint 600 ezer magyar cukorbeteg érdekeit méltányosan szem előtt tartó gyakorlati intézkedésekkel valósítják meg.