2006
2006 július - augusztus
Könyvajánló: A cukorbaj és a metabolikus szindróma
Dr. Fövényi József a hazai cukorbetegeknek és családtagjaiknak,
gondozóiknak írt számos felvilágosító könyv szerzője most újabb
kihívásra vállalkozott. Az eddig csupán orvosi körökben ismert
betegségegyüttest, a metabolikus szindrómát elsőként mutatja be
közérthető nyelven.
Ez fontos lépés, hiszen maga az érintett személy az, aki ebből a könyvből okulva hosszútávon önmaga leghatékonyabb kezelője lehet. A mű küldetése azért is kiemelt, mert az említett tünetegyüttesben szenvedő emberek száma - ugyanúgy, mint a diabéteszeseké - hatalmas, és folyamatosan növekszik.
A szerző ebben a könyvében minden eddiginél lényeglátóbban, tömörebben fejti ki a diabétesz múltjának, jelenének és jövőjének helyzetét. Partnerként kezeli az olvasót, és nagyon igényes szinten párbeszédet folytat vele.
A kötet külön érdeme, hogy a diabéteszesek gondozásával kapcsolatos, gyakran pejoratív diéta fogalmát átértelmezi. Világossá válik, hogy a diéta nem csak időpontokat és a tápanyagok számolgatását jelenti, hanem lényegében megegyezik a korszerű és egészséges táplálkozással. A könyv teljességre törekszik, de a korlátozott terjedelem és a téma komplexitása miatt néhány tekintetben szűkre szabottnak tűnhet. A diabétesszel foglalkozó fejezetek viszont előre átgondoltan úgy épülnek fel, hogy a részletesebb tájékoztatásra kíváncsi olvasó a szerző korábbi könyveire alapozva (Funkcionális inzulinterápia, Tanácsok cukorbetegeknek, Intenzív inzulinkezelés ábécéje, Diétás tanácsok cukorbetegeknek stb.) további információkat szerezhet. E munka külön érdeme, hogy egy naprakész szószedet és kezelési napló elemzések is helyet kaptak benne.
A metabolikus szindróma halálos négyes kifejezésként lett ismert: ez a túlsúly, a magas vérnyomás, a kóros vérzsíreltérések és a cukorbaj tünetegyüttesét jelenti. A beteg számára, aki elolvassa a könyvet, nagy megkönnyebbülés lehet a szerző által sugallt felismerés: a többi három megelőzésének és kezelésének irányelvei megegyeznek a diabéteszével! Tehát nem négy külön betegségének, hanem inkább egy adott állapotának kezeléséhez kell hozzátennie mindazt, ami rajta múlik: a metabolikus szindróma - akármelyik aspektusából szemléljük is - szükségszerűen életmód-változtatást igényel, melyet sosem késő elkezdeni!
Reméljük, hogy az érintettek (páciensek, családjuk, háziorvosok, szakdolgozók, szakorvosok) összefogásával, kellő tudással, elszántsággal, szakmai irányítással és persze megfelelő finanszírozással "az évszázad járványa" egyszer legyőzhetővé válik.
Egymás jobb megértéséhez pedig már van közös nyelv - ez a könyv!
A könyv megrendelhető a Libri Könyváruházban»
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

