2006
2006 január - február
Patikai vércukormérés: a gyorsmérleg szerint 13,6% érintett!
Az Egy csepp figyelem Alapítvány a gyógyszerész szervezetekkel közösen
a tavalyi Diabétesz Világnapon indította el országos programját,
amelynek célja a cukorbetegség korai felismerése. November közepétől 55
gyógyszertár kezdte el a programot, amelyhez újabbak csatlakoztak, így
decemberben már 70 patikában lehetett mérni. A narancssárga
felkiáltójellel megjelölt gyógyszertárakban a patikus segítségével
bárki megmérheti saját vércukorszintjét 195 forintért, és
felvilágosítást kap a mért vércukorértékről, a diabéteszről és annak
veszélyeiről.
Tavaly november 14. és december 31. között 6886 regisztrált mérés történt a 70 gyógyszertárban. Ebből 938 esetben magas értéket jelzett a készülék, ami azt jelenti, hogy az akció keretében mérést végzők 13,6 százalékának magasabb volt a vércukorszintje a normálisnál! (Fontos megjegyezni, hogy a patikai mérés eredménye kizárólag tájékoztató jellegű adat, amely a figyelemfelkeltést és a tájékoztatást szolgálja, de nem jelent diagnózist.) A mérés után az érdeklődők kapnak egy mérőlapot a patikustól, amellyel elmehetnek háziorvosukhoz, vagy a diabetológiai szakrendelésre, ahol kórházi körülmények között vizsgálják ki részletesen az érintettet.
A regisztrált gyógyszertári esetek között volt olyan 14 éves fiatal, akinél - miután 26 mmol/l volt a vércukorszintje, és elment a háziorvoshoz - diagnosztizálták az 1-es típusú cukorbetegséget, és kórházba került. Ma már inzulininjekciót ad magának, szakorvos gondozza, jó kezekben van, és bízhat abban, hogy a korai felismerés révén elkerüli a fel nem fedezett, vagy rosszul kezelt cukorbetegség súlyos érszövődményeit, például a vakságot, a szívinfarktust, a vesebetegséget, az amputációt.
Ma Magyarországon legalább egymillió embert érint a diabétesz. Az ötszázezer regisztrált cukorbeteg mellett - becslések szerint - több mint félmillió embernek magasabb a vércukorszintje a normálisnál, de ezt nem tudja magáról.
Az Egy csepp figyelem Alapítvány "EGY CSEPP TÜRELMET" kér azoktól, akik egyelőre nem találtak lakóhelyükön narancssárga felkiáltójellel megjelölt patikát. A gyógyszertárak munkatársai ugyanis folyamatosan végzik el a programban való részvételhez szükséges tanfolyamokat. Az újabb jelentkezők bekapcsolódásának eredményeként 2006. február közepétől már az ország 200 patikájában lehet vércukrot mérni.
Az alapítvány azt szeretné, ha minél többen fordítanának "egy csepp figyelmet" egészségükre.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

