Nézőpont

A nemes cselekedetek értékét nem csökkenti, ha őszintén kimondjuk, a szürke hétköznapokon, a média érdeklődésén kívüli esetekben viszont nem mindig keressük és találjuk meg a szükséges segítség lehetőségeit. A kemény télben a hajléktalanok sokaságát közvetlen életveszély fenyegeti, de bármilyen furcsa, nem elsősorban őket. Még nem tudhatjuk, hány áldozatot szed az idei kemény tél, azonban valószínű, hogy számuk a tavalyi 300 körül lesz. A statisztika száraz adatai mögött látnunk kell az egyéni tragédiákat, amelyek jelentős hányada némi figyelemmel megelőzhető lenne. Bármilyen furcsa, ezek döntő többsége a fűtetlen lakások falai között, és a házak udvarain történik. Az áldozatok elsősorban egyedül élő, idős és beteg emberek, akikre senki nem nyitja rá az ajtót, s legfeljebb napok múlva, véletlenül tűnik fel valakinek a "hiányuk". Utólag aztán furdaló lelkiismerettel sajnálkozunk, pedig könnyen lehet, hogy pár percet áldozva éppen mi elűzhettük volna meg a bajt.

Ezek szélsőséges esetek? Meglehet! Sajnos említhetünk a cukorbetegeket közvetlenül érintő, nehezen érthető érdektelenségről tanúskodó példákat is. Hányszor leírtuk a sajnálatos tényt, hogy Magyarországon közvetlenül legalább egy millió embert érint a diabétesz, s ha a családtagokat is számításba vesszük, akár több millió "érdekeltről" beszélhetünk. Akkor mivel magyarázható, hogy az érdekképviseletet, oktatást, vonzó programokat és a közösség számos más előnyét kínáló betegszervezetekhez viszonylag kevesen csatlakoznak? Elsősorban miért csak az idősebb, jobbára már nyugdíjas cukorbetegek érzik és értik ennek fontosságát, s hol maradnak az aktív, a sorstársaikon is segíteni képes diabéteszesek? Folytathatnánk a kérdések sorát azzal, hogy - tisztelet és köszönet a kevés kivételnek - miért olyan rendkívül nehéz országos és helyi támogatókat szerezni a diabéteszszervezetek működéséhez?

Lapunk mostani számában újra találkozhatnak a MACOSZ felhívásával, amelyben a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását kérik a közhasznú szervezet számára. Több mint elgondolkoztató, hogy az elmúlt évek során csupán két millió forint körüli összeg érkezett ilyen forrásból a potenciálisan érintett többmilliós körből, pedig tény, hogy sokan eleve ki sem töltik a jövedelemadó-bevalláshoz mellékelt rendelkező cédulát. Magyarázat lehet, hogy az aktív cukorbetegek döntő hányada nem tartozik a személyi jövedelemadót fizetők körébe, de hozzátartozóikra ez az indok nem érvényes. Talán érdemes lenne felhívni a figyelmüket erre a támogatási lehetőségre, mert az 1%-ról vagy ők rendelkeznek, vagy visszamegy a közös kasszába. Ha sikerül meggyőzni őket a felajánlásról, a MACOSZ az eddigieknél is többet tehetne a cukorbetegekért. Próbáljuk meg!