2005
2005 szeptember - október
ADA újdonságok 2005-ben
Az Amerikai Diabetes Társaság (ADA), San-Diegoban tartotta idei
kongresszusát. A jeles szakmai eseményen évről-évre a világ minden
tájáról összegyűlnek a diabetológusok és rengeteg újdonságról esik szó.
Ezek közül idézünk néhányat.
Az anyagcserekontroll előnyei
Több mint tíz esztendeje fejeződött be a hat évig tartó, méltán híres DCCD vizsgálat, amely bebizonyította, hogy az intenzív inzulinterápián lévő 1-es típusú cukorbetegeknél 30–40 százalékkal kevesebb kisérszövődmény fejlődött ki, mint a lazábban kezelteknél. A pennsylvániai Dr. Stanley Schwartz által vezetett utóvizsgálat (EDIC) igazolta, hogy az elmúlt 12 év során az intenzíven kezelt cukorbetegek között fele annyi esetben lépett fel szívinfarktus, szélütés, angina pectoris, illetve vált szükségessé koszorúérműtét, mint a kontrollcsoportban lévő diabéteszeseknél. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a jó anyagcsere állapot elérése és hosszú távú fenntartása ugyan nehéz dolog, de megéri, mert rendkívüli előnyökkel jár.
Kevesebben kerülnek kórházba
Az elmúlt évtizedben 30–50 százalékkal nőtt az ismert diabéteszesek száma az Egyesült Államokban, és jelenleg eléri a teljes lakosság 8 százalékát. Ennek ellenére 1994–2002 közötti 35 százalékkal kevesebb cukorbeteget utaltak kórházba, mint korábban. A kórház ápolási igény csökkenésének hátterében kimutatható, hogy egyre gondosabban szűrik és kezelik a diabéteszeseket, akik ma már sokkal többet tudnak betegségükről, és jobban együttműködnek orvosaikkal. Újabban lényegesen több és jobb gyógyszer áll rendelkezésre, ami szintén fontos tényező. A kilencvenes évek első felében még azt feltételezték, hogy minden második amerikai cukorbeteg „ismeretlen”, mára ez az arány 30 százalékra csökkent.
A króm mérsékli a hízást
A vermont-i egyetemen végzett egyik vizsgálat keretében a szulfanilurea tablettával kezelt cukorbetegeket két egyenlő létszámú csoportra osztották, 50 százalékuknak 6 hónapon keresztül napi 1000 mikrogramm króm-pikolinátot adagoltak, a kontroll csoportba tartozók pedig csupán a vércukorcsökkentő tablettákat szedtek. A krómot alkalmazó betegek testsúlya 80 dekával nőtt, viszont a króm nélkül kezelteknél 2,2 kilós emelkedést tapasztaltak. Szembetűnő volt a has területén felhalmozódott zsír mennyiségének különbsége is. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a króm-pikolinát csökkentette az inzulinrezisztenciát, s a mérséklődő súlygyarapodással együtt járt a HbA1c szint 0,8 százalékos csökkenése is.
Retinopátia és prediabétesz
A denveri egyetemen folytatott hosszú távú DPP (Diabetes Prevention Program) vizsgálat keretében megállapították, hogy 3000 prediabéteszes 7,6 százalékánál alakult ki retinopátia. Ez igazolni látszik, hogy a cukorbetegség által okozott szemfenék-elváltozások – jóllehet korai stádiumban a látást még nem veszélyeztetik – előbb léphetnek fel, mint eddig gondolták, azaz évekkel, esetleg akár egy évtizeddel a diabétesz diagnosztizálása előtt. Ilyenkor még a vércukorértékek a normálisat alig haladják meg, így semmilyen tünetet és panaszt nem okoznak. Tehát már a cukorbetegség előstádiumában lévőknél legalább évente egyszer szükséges vizsgálni a szemfenéket és a legkisebb eltérést tapasztalva agresszív vérnyomás- és vércukor-csökkentő kezelést kell alkalmazni. Valószínűleg indokolt lesz a HbA1c jelenleg normálisnak tekintett szintjének módosítása 6 százalék alá, mert az amerikaiak 40 százalékának értéke a felső határ körül mozog. Ilyen esetben a páciens már prediabéteszesnek tekinthető, ez komolyabb kezelést igényel. Ebből is látszik, milyen vékony a válaszvonal az egészséges anyagcseréjű emberek és a diabéteszesek között, ami indokolja a diagnosztikai értékek további szigorítását.
Kapszulázott szigetsejtek
Egy kaliforniai kísérlet során polietilén glikollal körülvett szigetsejteket juttattak be diabéteszes majmok bőre alá. A kapszulával igyekeztek megvédeni a sejteket az ellenanyagoktól. 16 közül 15 állat HbA1c szintje csökkent, 3 majom 14–20 hónappal a szigetsejt beültetés után sem igényelt inzulint. A bőr alatti kötőszövet vizsgálata minimális immunreakciót mutatott, és a környezetben megnőtt a kapillárisok száma. A kapszula anyaga másfél-két év alatt lebomlik, és kiürül a szervezetből. Ígéretes előjel, hogy a sejtbeültetést probléma nélkül sikerült ugyanazon állatnál megismételni és nem alkalmaztak kilökődés gátló szert. Mivel jelenleg erősen korlátozott a halottakból nyert pankreászszövet alkalmazásának lehetősége, remélik, hogy a megoldást előbbre vihetik az embrionális őssejtekből kifejleszthető, kapszulázott szigetsejtek, ha a további vizsgálatok is eredményesnek bizonyulnak.
Vércsepp – tenyérpárnából
Egy San Antonioban tevékenykedő kutatócsoport beszámolt az ujjbegyből és a tenyérpárnából egyidejűleg végzett vércukor ellenőrzések tapasztalatairól. Úgy találták, hogy a tenyérből vett minták cukortartalma megegyezik az ujjbegyből vett vérmintákéval. A tenyérpárnák ugyan bőségesen erezettek, viszont az ujjbegyeknél lényegesen kevesebb fájdalomérző „végkészüléket” tartalmaznak, így a szúrás az előbbi esetben kevesebb kellemetlenséggel jár. A cukorbetegek ezért az ún. alternatív vérvételi helyek közé (alkar, comb) nyugodtan beilleszthetik a tenyérpárnát is.
Tinik és a diabétesz
A Los Angeles-i gyermekkórházban tizenéves cukorbeteg fiúknál speciális vizsgálatokkal kimutatták az artériafalak megvastagodását, amelynek hátterében a tartósan magasabb vércukorszint, a kóros koleszterinérték és a dohányzás (még a passzív is) húzódott meg. Ilyen esetekben a szív- és érrendszeri betegségek korábban jelentkezhetnek, mint eddig gondolták. Érdekes, hogy az említett jelenségeket nem észlelték a cukorbeteg lányoknál, tehát ebben a korban a női nemhez tartozás bizonyos védettséget jelent, de nem tudni, hogy a későbbi életkorban ez miként érvényesül. Általánosítható tanulság, hogy a diabéteszes fiatalok kezelésénél nem csupán a HbA1c szintekre szükséges ügyelni. Mérni és kóros esetben kezelni kell vérnyomásukat, odafigyelve életvitelükre, normális testsúlyukra, és le kell beszélni őket a dohányzásról.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a tiniknél éppen a vércukorszintek normalizálása, folyamatos szinten tartása ütközik a leginkább nehézségekbe, viszont az egyéb kockázati tényezők kiküszöbölése általában könnyebb.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

