2005
2005 szeptember - október
Mérce, a minőségi élet
Az egészségügyi ellátás hatékonysága jórészt attól függ, mire képes az
orvostudomány és ebből mit képes megfizetni a társadalom vagy a páciens.
Az életkilátásainkat befolyásoló kérdés viszont az is, hogy megfelelően kihasználjuk-e a már rendelkezésünkre álló lehetőségeket? Például a világszerte terjedőben lévő diabétesz megfékezésének, a betegeket fenyegető szövődmények megelőzésének egyik kulcsa, hogy az érintettek képesek legyenek megteremteni és hosszú távon megőrizni kiegyensúlyozott anyagcsere-állapotukat.
Két évtizede ez még szinte megoldhatatlan feladat volt, hiszen a vércukormérés minden alkalommal időigényes, nehézkes laboratóriumi vizsgálatot igényelt. Forradalmi változást hozott a mindenki által egyszerűen kezelhető eszközök megjelenése és elterjedése, amelyek rendszeres használata – az életmódra és a gyógykezelésre vonatkozó előírások betartása mellett – a diabéteszesek számára alapkövetelmény.
A társadalombiztosítás – igaz, az ismert gazdasági okok miatt korlátozottan – ehhez igyekszik segítséget nyújtani. Az inzulinnal kezelt cukorbetegek hat évente jogosultak tb-támogatással új vércukormérő beszerzésére, és szintén kedvezményesen juthatnak hozzá a szükséges tesztcsíkokhoz. Nehezebb helyzetben van viszont a 2-es típusú diabéteszesek döntő többsége (létszámukat hazánkban legalább félmillióra becsülik), mert ők a számukra is nélkülözhetetlen vércukorszint-ellenőrzést csak „önerőből”, némi anyagi áldozattal oldhatják meg, amihez a biztosító egyelőre nem nyújt segítséget. A nem inzulinos diabéteszesek körében elsősorban a vércukormérő készülékeket gyártó és forgalmazó cégek rendszeresen meghirdetett kedvezményes akciói kínálnak megoldást. A sokat vitatott egészségpiaci verseny egyik előnyös következménye, hogy a vásárlók egyre kedvezőbb áron juthatnak hozzá a nagyon korszerű, minden szükséges felszerelést tartalmazó készletekhez és tesztcsíkokhoz. Az akciók során gyakorlatilag „támogatott áron” lehet a kellékeket beszerezni.
Különböző felmérések igazolják, hogy még mindig sok olyan cukorbeteg él közöttünk, aki nem használja ki kellő mértékben a kínálkozó lehetőségeket. Tegyük hozzá: sajnos! Csak az önmagáról (is) gondoskodó, az állapotának alakulására rendszeresen figyelő páciens részesülhet a gyorsan fejlődő orvostudomány előnyeiből. Korántsem véletlen, hogy a szakemberek egy ország egészségügyi hatékonyságának megítélésekor ma már nem csupán a lakosság várható életéveit, hanem – fontossági sorrendet állítva – egyre inkább a „minőségi” esztendőket veszik számításba, amelyek kiegyensúlyozott megéléséért a beteg is sokat tehet.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

