2005
2005 november - december
Athéni mozaikok
Az Európai Diabetes Társaság 41. kongresszusát szeptemberben tartották
Athénben. Gazdag volt a program, a több mint 300 előadás és referátum
mellett 1000 posztert is bemutattak. Mindezek olyan teljességét
nyújtották a kísérletes és klinikai diabetológiának, hogy a több mint
11000 résztvevő a legnagyobb igyekezet ellenére is csupán a témák kis
részét volt képes áttekinteni, hiszen egyidejűleg 4 szekcióban zajlott
a munka.
Helyszínül a görögök a Pireus közelében épített egyik olimpiai stadiont választották, amely - sajnos - nem bizonyult ideálisnak. A kör alakú "porondon" szorongtak a szakmai kiállítók, a posztereket egy emeleti körfolyosón függesztették ki, az előadótermekbe állandóan körbe-körbe kellett menetelni. Ha az ember netán nem a jó irányt választotta, sokat gyalogolhatott feleslegesen az egyik helyszínről a másikig. Jó érzés volt visszaemlékezni a három éve Budapesten megrendezett európai kongresszusra, ahol ennél jobbak voltak a körülmények.
Megjegyzem, szinte alig lehetett ráismerni az öt éve még teljesen más Athénre. Az új, hatalmas repülőtérről autópályák hálózata visz a városba, öt új metróvonal létesült, tiszták az aluljárók, az utcák, a számtalan kis üzlet bőséges és olcsó áruválasztékot kínál. A hangulatos vendéglőkben többnyire a honi polgárok ülnek, derűsen társalogva múlatják az időt. Igaz, hogy eladósodtak, de megrendezték a második újkori olimpiájukat is, s ami ennek révén született, az megmaradt nekik. Ehhez képest Budapest balkáni főváros.
Térjünk vissza a munkához. Õszintén szólva, a nyáron tartott amerikai diabetológiai kongresszussal egybevetve most alig találkoztunk újdonságokkal. Kicsit bántó volt a gyógyszergyártó cégek minden korábbinál kiélezettebb vetélkedése, amelynek következtében a szekciókban és a szimpóziumokon az általuk bemutatott készítményekről gyakran hallhattunk eléggé egyoldalú tapasztalatokat, véleményeket. Persze nem minden esetben.
Érdekes volt, hogy a már nálunk is ismert glargin inzulin egyik fő helyét a 2-es típusú cukorbetegek kezelésében vélik megtalálni, napi egyszeri alkalmazással, s ha ez nem elég, még egy gyorshatású inzulint is adnak azon étkezés előtt, amely után legmagasabbra szokott emelkedni a páciens vércukra. Jó tapasztalatokról számoltak be egy másik, belátható időn belül a magyar gyógyszertárakban is megjelenő, hosszú hatású inzulinanalógról, a determir inzulinról. A több hazai szakember által már ismert, a 2-es típusú diabéteszben inzulin helyett injekcióban adagolt exenatid szintén megerősítette helyét a szakmai köztudatban, s bejelentették, hogy a készítmény az Egyesült Államokban már fogalomba került.
Az inzulinrezisztenciát csökkentő új készítményekkel összefüggő eredményekkel (muraglitazar, tesaglitazar) szintén több előadás és poszter foglalkozott. Téma volt a már nálunk is alkalmazott rosiglitazon és a rövidesen megjelenő pioglitazon. Az utóbbival végzett három éves világméretű tanulmány - amelyben több hazai diabéteszcentrum is részt vett - végeredményét itt összegezték. Úgy tűnik, hogy a pioglitazonkezelés az inzulinrezisztencia csökkentése révén képes kedvezően befolyásolni a nagyérbetegségben szenvedő, szívinfarktuson vagy szélütésen átesett cukorbetegek életkilátásait. A klinikai vizsgálatok középpontjában - egyre növekvő súllyal és arányban - a 2-es típusú diabétesz és a metabolikus szindróma állt. A szakemberek felhívták a figyelmet a minden irányú, agresszív kezelés szükségességére.
Sajnos, a hazai diabetológusok számára ezúttal kevés alkalom nyílott eredményeik bemutatására. Az SE II. sz. Gyermekklinika (Madácsy professzor), a Bajcsy Kórház III. Belosztály és a SE II. Belklinika (Farkas és munkatársai, Somogyi), a SE I. Belklinika (Kempler professzor) és a Pécsi Gyermekklinika (Soltész professzor) előadásai és poszterei említendők meg.
Mindent egybevetve azzal a jó érzéssel térhettünk vissza Magyarországra, hogy amit és ahogyan végzünk a diabetológiában, az minden tekintetben azonos színvonalon áll a legfejlettebb országokban végzett cukorbeteg-szakellátó tevékenységgel.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

