2005
2005 november - december
Ez a nap rólunk szól, sorstársak találkozója a világnapon
A nemzetközi Diabétesz Világnap központi rendezvényének házigazdája az
idén a Cukorbetegek Gyulai Egyesülete volt. A MACOSZ a "Mindenekelőtt
gondoljon a lábaira: Előzze meg az amputációt!" - jelmondatú programmal
emlékezett meg november 12-én az inzulint felfedező Frederick Banting
születésnapjáról. A szervezők ismét lehetőséget teremtettek a
cukorbetegek, a régi ismerősök, az egymástól távol élő sorstársak
találkozására. Az ország közelebbi és távolabbi szegleteiből összesen
ezren érkeztek Gyulára.
Az Erkel Ferenc Művelődési Központot ezen a szombaton a cukorbetegek vették birtokukba. Minden szinten kiállítások, különböző egészségügyi szűrések, termékkóstolók, tájékoztatók várták a résztvevőket. Kincses János, a MACOSZ és a helyi egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. A város polgármestere, Dr. Perjési Klára a helyiek vendégszeretetéről biztosította a messziről érkezetteket. Mint mondta, a diabéteszt valójában ma már nem is betegségnek, inkább sajátos állapotnak lehet tekinteni, hiszen a folyamatosan fejlődő terápiás lehetőségeknek köszönhetően minden szempontból egyre inkább "kezelhető". A résztvevőknek azt kívánta, hogy az előadásokon sok új ismerettel vértezzék fel magukat.
Dr. Iványi János nyugalmazott gyulai diabetológus a világnap jelmondatához kapcsolódóan megemlítette, hogy a békés megyei cukorbeteg-gondozás keretében már 1989-ben kiemelten foglalkoztak a diabéteszes láb problémáival. A szövődmények súlyosbodásának elkerülése végett felhívta a figyelmet az egészséges életmód, az öngondoskodás és a megfelelő kezelés fontosságára. Az ismert szakemberek előadásai aztán mindezt rendre megerősítették.
Tények a diabéteszes lábról
- Harminc másodpercenként valahol a világban valaki elveszti a lábát a diabétesz miatt.
- A lábamputációk 70 százaléka a cukorbetegségre vezethető vissza.
- A fejlett országokban élő cukorbetegek 5 százalékának vannak lábproblémái.
- A cukorbetegek leggyakrabban a diabéteszes láb miatt szorulnak kórházi kezelésre.
- A fejlődő országokban a cukorbetegség kezelésére fordítható egészségügyi források körülbelül 40 százalékát a diabéteszes lábra költik.
- A diabéteszes lábbal összefüggő amputáció közvetlen költsége esetenként 30.000 és 60.000 dollár között mozog.
- A talpon kialakuló fekély vezet a legtöbb amputációhoz.
- A cukorbetegek közül minden hatodik betegnek alakul ki a talpán fekély, ami évente 4 millió embert érint.
- A legtöbb esetben a láb probléma és az amputáció megelőzhető. Számítások szerint körülbelül az amputációk 85 százaléka elkerülhető lenne.
- Optimális diabéteszkontrollal, a diabéteszes láb jól szervezett ellátásával és a cukorbetegek megfelelő oktatásával az amputációk száma jelentősen csökkenthető.
(forrás: IDF)
Kempler Péter professzor az idegbántalmak és a diabéteszes láb kapcsolatáról beszélt, arra ösztönözve a cukorbetegeket, hogy rendszeresen ellenőrizzék vagy ellenőriztessék a lábukat, mert az érzéketlenné váló végtagon gyakran észrevétlenül alakul ki fekély, seb, amely megfelelő kezelés hiányában egyre súlyosbodik. Dr. Fövényi József szerint a cukorbetegség átfogó megelőzéséhez és kezeléséhez egy több cikluson átívelő politikai akaratra lenne szükség, s hasonlóan fontos a hazai mezőgazdaság bázisán nyugvó egészséges táplálkozás elterjesztése is. Dr. Gyimesi András kiemelte, hogy az elmúlt években sokat fejlődtek a kezelési lehetőségek, bővült a betegek ismeretanyaga, de a kiváló gyógyszeres terápia sem lehet eléggé hatékony a megfelelő életmód nélkül. Dr. Dudás Mihály a magas vérnyomás és a cukorbetegség összefüggéseiről szólt. Mint mondta, nagyon fontos a hipertónia korai felismerése - már a 130/80-as érték is magasnak számít -, s a vérnyomás karbantartásához egyaránt szükséges az életmódváltás, és a jól kombinált gyógyszeres kezelés.
Délután a szórakozás kapta a főszerepet, a finom ebéd után már nem következett semmi "tudomány", semmi figyelmeztetés. A jelenlévők voksait összesítve kihirdették "Az év diabetikus terméke" verseny győztesét. E cím viselésének jogát és a vándorserleget 2006-ra a KOR 10 Kft. nyerte el a kakaós bevonóba mártott, gluténmentes, vanília ízű linzerével.
Hevesi Tamás a délután kellős közepén olyan fergeteges hangulatot varázsolt a színházterembe - ahol korábban gyógyszerekről, szigorú diétáról folyt a diskurzus -, hogy mindenki elfelejtette, éppen egy betegtalálkozón van. A gyulai származású előadóművész sorstársként köszöntötte a nézőket, beszámolt saját jó és rossz tapasztalatairól. A zenéje mindenkit magával ragadott. Különösen, amikor azt énekelte: Ez a nap rólunk szól!
A látványos divatbemutató után tombolasorsolás csigázta a közönség kedélyét. Nem véletlenül, hiszen a családias, jó hangulatú rendezvényről a szerencsések összesen 250 ezer forint értékű nyereményt vittek haza.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

