Nézőpont

Választ nem kapott, de a vérvétel gyorsan lezajlott. Még kellemetlen sem volt. Csak a vége. "Ragaszd le!" - hangzott a nővérnek szóló instrukció. Majd az orvosnő hozzátette: - de a száját is!" Aztán mehetett dolgára a beteg. Ez a "szúrás" még sokáig fájt neki.

A másik történet helyszíne a Szt. László Kórház. Aki még nem várt vastagbéltükrözésre, szinte elképzelni sem tudja, hogy az első alkalommal mennyire tud szorongani az ember az ismeretlentől, a kiszolgáltatottságtól, a fájdalomtól, s persze elsősorban az eredménytől. A megadott időpontot tartják, csupán csak pár feszültséggel terhes perc telik el a váróban. Aztán szinte csoda történik. Az előkészítést végző asszisztens bemutatkozik, s mosolyogva megkérdi, hogyan szólíthatja a szorongó, se élő, se holt pácienst. Kezében egy kopottas, de frissen mosott műtősnadrág, a szükséges helyen, azaz ott hátul egy lukkal. Ezt vegye fel - mondja kedvesen, és röviden vázolja, mi történik majd, nem titkolva, hogy nem lesz leányálom, viszont nem is olyan kellemetlen, mint amivel egyik-másik gyakorlott betegtárs rémítgeti az újoncokat. Igaza lett!

Mindkét vizsgálat korrekt módon lezajlott, már ami a dolog orvos-szakmai részét illeti. Bebizonyosodott, hogy a hölgy vércukorszintje hosszabb távon rendben van, s a "félős" úr is megnyugodhatott, egyelőre (talán) nem lendült újabb támadásba a lappangó kór. Az emberi, a lelki tényezőkben viszont alapvető volt a különbség. Az első esetben hiányzott az a humánus hozzáadott érték, amire a beteg embereknek olyan nagy szükségük van. Még akkor is, ha gyakran - talán érthető okokból - nyűgösebbek, feszültebbek, ingerültebbek az átlagnál. Ez is a betegség természetes velejárója.

A magyar egészségügyi helyzet elemzői mindinkább hangsúlyozzák, hogy a krónikus pénzhiánnyal küszködő, ezernyi sebből vérző ellátó rendszer csak azért képes - a saját árnyékát átugorva - a lehetőségeit jóval meghaladó színvonalon teljesíteni, mert az orvosok, a nővérek, az asszisztensek döntő többsége a szaktudása mellett az emberségét is hozzáadja a felelős gyógyító munkához. Ez a szakemberhiány, a külföld vonzó csábítása, a változatlanul méltatlan bérezés, a megérdemeltnél alacsonyabb társadalmi presztízs ellenére is így van. Köszönjük nekik és bízunk bennük!