2005
2005 március - április
Dunántúli diabetes hétvége
Közel 500 orvos és egészségügyi szakdolgozó adott egymásnak randevút
március 4-6 között Keszthelyen, a XIV. Dunántúli Diabetes Hétvégén.
Méltó helyszínnek bizonyult a Balaton Kongresszusi Központ impozáns
épülete, amelyben sorra hangzottak el a diabetológia új eredményeiről
és a gyógyítás korszerű módszereiről szóló előadások. A kiállítók
standjai, köztük a MACOSZ asztala a mindig zsúfolt folyosókon kapott
helyet.
A gyógyítókat és a betegeket egyaránt foglalkoztató "közügy", hogy nemzetközi összevetésben jelenleg hol tartunk. Erről szólva Dr. Jermendy György, a Magyar Diabetes Társaság elnöke a Weborvos kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy a hazai diabetológiának nincs semmi szégyellni valója a világ fejlett országaival összehasonlítva. Minden új gyógyszer elérhető betegeink számára. Az inzulinbeadó készülékek, az új inzulinfajták, a szájon át szedhető tabletták nálunk is közel azonos időben megjelennek és elérhetővé válnak. Az igaz, hogy egy kicsit minden lassabban megy, amelynek elsődleges oka a hosszadalmas regisztrációs folyamat. Néhány esetben az OEP nem, vagy csak később támogatja az új készítményeket, de összességében véve a hazai diabéteszellátás kiállja az összehasonlítást a nemzetközi mércével.
Dr. Oroszlán Tamás, a Zala Megyei Kórház diabetológus főorvosa, a szervezőbizottság elnöke a vesekárosodásokról szólva a rendszeres szűrővizsgálatok hiányát kifogásolta. A téma kapcsán kiemelte a nefrológusok és a diabetológusok közötti szoros együttműködés fontosságát, mert a beteg biztonságát az szolgálja, ha állapotát nefrológus szakember is gyakran ellenőrzi.
Dr. Vándorfi Győző, a Pannon Munkacsoport vezetője, a Veszprém Megyei Kórház diabetológus főorvosa megerősítette, rendkívül indokolt és ígéretes, hogy az utóbbi időben a szakma az 1-es típusú diabéteszesek színvonalas ellátása mellett igyekszik mind több figyelmet fordítani a nehezebben felfedezhető 2-es típusú páciensekre. Õk azok, akik sokszor évekig tartó tünetmentes időszak után, gyakran már későn, csak a súlyos szövődmények kialakulása kapcsán kerülnek orvoshoz.
Jelenlévő sorstársaim véleményét ismerve állítom, hogy nekünk betegeknek is sok új ismeretet adott ez a rendezvény. A MACOSZ tisztségviselőjeként pedig örültem, hogy sokan keresték fel bázisunkat, ahol az érdeklődők - egyebek között - hozzájuthattak magazinunk legutóbbi számához és a "Legyen ön is milliomos" játék számítógépes változatának diabétesz témakörben feltett kérdéseivel igyekeztünk hasznosan kellemes perceket szerezni az érdeklődőknek. Sok kérdést kaptunk a civil szervezetek szerepével és a helyi klubok feladataival, lehetőségeivel kapcsolatban. Kincses János, a MACOSZ elnöke a rendezvény ideje alatt - vezetőtársaival együtt - több sikeres tárgyalást folytatott az idei programok megvalósítása érdekében.
Ez úton is szeretnénk megköszönni a szervezőknek, hogy a MACOSZ számára lehetőséget adtak a megjelenésre, ami a közvetlen kapcsolatépítés mellett egyben a társadalmi szervezet megbecsülését is kifejezte.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

