Nézőpont

Nézzünk szembe a tényekkel, és kénytelen-kelletlen törődjünk bele, hogy abszolút esélyegyenlőség csak a politikusok kampánybeszédeiben és a szépen fogalmazott távlati tervekben létezik. Ugyanakkor következetesen ragaszkodjunk az önhibáikon kívül nehéz helyzetben lévők érdekeinek érvényesítéséhez, hogy ne táguljon tovább a szakadék a nehezen élő és az élet napfényes oldalát élvező honfitársaink között. E téren a kis lépések is értékesek, ha jó irányba viszik előre a dolgokat.

Ezek a követelmények az egészségügy átalakítására meghirdetett 21 lépés kapcsán különösen időszerűvé váltak. A társadalmi igazságosság természetesen megköveteli, hogy aki szolgáltatásokat vesz igénybe, lehetőségeivel arányos befizetéseivel járuljon is hozzá az anyagi alapok megteremtéséhez. Ez alól senki ne keressen és ne találhasson kibúvót. Hasonlóan fontos a szolidaritás elvének következetes érvényesítése is. Nagyon figyeljünk a nyugdíjasokra, akik hosszú évtizedeken át fizették a társadalombiztosítási járulékot, nehéz körülmények között felnevelték a mai középgenerációt, ezért őket még véletlenül sem szabad az „eltartott” kategóriába sorolni, és netán másodrendű állampolgárként kezelni. Az meg nyilvánvaló, hogy az életkor előrehaladtával az ember mind sűrűbben szorul orvosi segítségre, növekszik a gyógyszerfogyasztása, gyakrabban kerül kórházba.

Idézzünk hármat a tervezett egészségügyi lépések közül:
„13.) Pontosan meghatározzuk a különböző szintű egészségügyi ellátások igénybevételi rendjét. Akik különleges igényeik alapján orvosilag nem indokolható vizsgálatot kívánnak végeztetni, vagy a számukra javasolttól eltérő szakorvost, kórházat akarnak igénybe venni, a járulékfizetés mellett a jövőben kötelesek lesznek az ellátási költségek egy részének megtérítésére.”

„20.) Az igénybe vehető ellátások, a szakmai követelmények és a beutalási rend meghatározásával biztosítjuk, hogy az ország bármelyik pontján élő biztosítással rendelkező ember hasonló színvonalú ellátást kapjon, és bezáródjanak azok a kiskapuk, amelyeken keresztül ma egy szűk réteg a közös pénzből finanszírozott szolgáltatásokból extra ellátást biztosít magának.”

„21.) A biztosítási csomagba nem tartozó extra szolgáltatások a jövőben csak kiegészítő vagy piaci biztosítás, vagy teljes térítés mellett lesznek igénybe vehetők.”

Talán e néhány kiragadott idézet is bizonyítja, hogy a célok kijelölésével lényegében egyetérthetünk, de minden a részletektől, a gyakorlati megvalósítástól függ. Rendkívül felelősségteljes munka vár azokra, akik a „mit”-hez, majd hozzárendelik a „hogyan”-t. Reméljük következetesen érvényesített alapelv lesz, hogy az egészségügyi ellátó rendszer átalakítása következtében egyetlen biztosított sem kerülhet a jelenleginél hátrányosabb helyzetbe. Az „alapcsomagot” ezért úgy kell meghatározni, hogy az egészségügyi szolgáltatásokra jogosultak a jövőben is mindent megkapjanak, amiben eddig orvos-szakmailag indokoltan részesültek, s ne legyenek kizárva a későbbi fejlesztések előnyeiből sem. A cukorbetegek számos megoldatlan gondját ismerve, úgy látjuk, hogy az egészségügy átalakítása során az ésszerűségnek és nem csupán a takarékosságnak kell érvényesülnie. A magyar diabéteszesek több, hivatalosan megerősített ígérettel szerepelnek a képzeletbeli várólistán. Reméljük, ezek megvalósítása nem sikkad el az ellátó rendszer átalakítása során.