Mozaikok a diabétesz világtörténetéből 2

Szerinte a rendellenesség felforrósítja a vesét, és ez okozza a fokozódó vizelési ingert és a bőséges vizeletürítést. Paracelsus szintén beszél a vizelet édes voltáról, de ezt nem hozza kapcsolatba a diabétesszel. Az angol Thomas Willis (1621–1675) az első orvos, aki miután megízlelte a cukorbeteg vizeletét és leírja annak „csodálatosan édes, mézízű” voltát, a diabéteszhez hozzá is függeszti a jelenségre utaló „mellitus” jelzőt. Egyik munkájának jellemző címéül a „Diabétesz vagy a pisilő ördög”-öt adta. Úgy vélte, hogy a diabéteszről a régi orvosok nem tettek említést, mert a római kori leírásokban valóban nem találkozhatunk a cukorbetegséggel, más ókori forrásokban viszont igen. Willis a saját korában a – kivételezettekre jellemző – jólétre, a mértéktelen evésre-ivásra vezette vissza az úgyszólván mindennapossá vált diabéteszt. (Más kutatások szerint a cukorbetegség diétás kezelésében úttörő szerepet játszó John Rollo használta először a mellitus kifejezést, 1807-ben.)

A diabétesztörténet újabb fontos szereplője Matthew Dobson (1735–1784), aki lepárolja a cukorbetegek vizeletét és a párlatban a (barna) nádcukrot véli megtalálni. Említést tesz a cukorbeteg vérének édes voltáról is. Leírja egyik páciensének esetét, aki naponta 28 pint (több mint 14 liter) édes vizeletet ürített.

Az 1700-as évek végére tisztázódik a különbség a diabetes mellitus és a sokkal ritkább diabetes insipidus között, az utóbbiról akkor még csak annyit tudtak, hogy a fokozott vizeletürítéssel járó kórállapotban a vizelet nem tartalmaz cukrot.

Azt, hogy a vérben és a vizeletben megtalálható nagymennyiségű cukor valójában szőlőcukor, a francia Apollinaire Bouchardat és Michael Chevreul a XIX. század derekán kémiai úton igazolja. Megerősítik Willis a diabétesz és a jólét kapcsolatára vonatkozó megfigyelését, illetve első ízben tudósítanak a betegség átmeneti visszaszorulásáról az 1870/71-es háborúk és az ezzel járó ínség nyomán.

Bár az idézett megállapítások ebben a korban elsősorban Európához kötődtek, már két évszázada rávilágítottak arra a tényre, hogy a diabétesz – elsősorban a mai tudásunk szerinti 2-es típusú változat – a világ számos más pontján megjelent. A betegség elterjedtségét jól illusztrálja egy ezidőtájt született megfogalmazás, miszerint: „Ahogy Angliában a jómódúak kiváltsága a köszvény, Indiában ugyanez a diabétesz”.