2005
2005 július - augusztus
Nézőpont
„Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét”. Néha már oda sem figyelünk a
gyógyszereken olvasható és a reklámokból harsogó figyelmeztetésre,
pedig úgy tűnik, pénztárcánk és közérzetünk miatt egyre inkább érdemes
megszívlelni e kötelező ajánlást.
Õszintén örülünk, mert a cukorbetegek némi előnyhöz jutottak a legutóbbi gyógyszerintézkedések során. Gondoljunk csak a hosszú hatású inzulinújdonság és három régen várt gyógyszer társadalombiztosítási „befogadására”.
Ugyanakkor tény, hogy a cukorbetegek döntő többsége a diabétesz kezelésére szolgáló készítmények mellett számos egyéb gyógyszerféleségnek is rendszeres nagyfogyasztója. Az új támogatási rend bevezetését követően ezért ajánlatos nagyon figyelni, mert bárkit könnyen érhet kellemetlen meglepetés a patikák pénztáránál. A statisztikák szerint átlagosan „csak” 13,7 százalékkal kerülnek többe a gyógyszerek, mint tavaly, de az egyes készítmények esetében ennél lényegesen nagyobb különbségekkel találkozhatunk.
Miről is van szó? Július 1-jétől az azonos hatóanyagú különféle készítményekhez csak azonos összegű támogatást nyújt a társadalombiztosítás, ráadásul ennek mértékét az adott kategóriába tartozó legolcsóbb termékhez viszonyítva határozzák meg. Ebbe a körbe tartozik a hatezer támogatott orvosság közül mintegy kétezer. Tehát a támogatás nem a konkrét gyógyszerhez, hanem a hatóanyaghoz jár. Egyaránt forgalomban vannak originális, azaz eredeti és generikus, tehát a már nem védett „receptura” alapján gyártott készítmények. Kár lenne belemenni abba a vitába, hogy melyik változat a hatékonyabb. Előfordul, hogy valóban nincs érezhető különbség a kettő között. Általában azonban az újabb a jobb, ami nem véletlen, hiszen ez már tartalmazza a világszerte folytatott, rendkívül drága kutatások korszerű eredményeit.
A betegek gyógyszerválasztását az orvosok ajánlása mellett elsősorban személyes tapasztalataik befolyásolják, hiszen mindenki elsősorban maga érzi, valamely készítmény miként hat állapotára, s ha elégedett, nem szívesen változtat. Pedig könnyen előfordulhat, hogy mégis érdemes lenne megpróbálni. Így jó esetben komoly összegek takaríthatók meg, terápiás hátrány nélkül. Nyilvánvalóan ez csak a kezelőorvossal szorosan együttműködve oldható meg kockázat nélkül, s ha a csere nem bizonyul sikeresnek, vissza kell állni a már bevált készítményre.
Nézzünk egy elméleti számtanpéldát. Valamely készítménycsoportban a 90 százalékosan támogatott gyógyszer 1000 Ft-ba kerül, tehát a patikában vénnyel jelentkező beteg 100 Ft-ot fizet a pénztárnál. Ebben az esetben a társadalombiztosítás állja a 900 Ft-ot, ennyi a tb-támogatás összege. Viszont, ha az adott csoportba tartozó originális gyógyszer ára 10000 Ft, a tb-támogatás összege változatlanul 900 Ft marad és a betegnek a patikában 9100 Ft-ot kell fizetnie. Ha van miből, s ha feltétlenül szükséges!
Az ingyenesen kapott készítmények ellenére is, a cukorbetegek háztartásának költségvetésében mind jelentősebb hányadot tesznek ki a gyógyszerkiadások. Orvosunk és gyógyszerészünk viszont segíthet abban, hogy lehetőleg sikerüljön párosítani a hatékonyságot a megfizethetőséggel. Nem könnyű feladat!
| Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

