Neves sorstársaink: aki mindig nyerni akar

Egy pincelejárat mellett útbaigazító tábla: "Sqash". A föld alatt süttői márványon lépkedünk, elegáns környezetben. A hatalmas üvegtáblákkal határolt fülkékben akkorákat sóznak a labdára, "hogy a fal adja a másikat". Az eredetileg friss levegőn, szabadban vívott teniszcsaták zárt térbe szorított utóda a fallabda. Mozogni persze itt is kell, sokat és keményen, félórai fallabdázás után leizzadva, pihegve térnek a zuhanyozóba a tréningezők. Csak az edző marad a helyén, ő váltott partnerekkel 6-8 órát "hajt" naponta.

"Tomi gyere, vendégeid jöttek!" - kiabálnak érkezésünkkor az üvegfal mögé. Sajó Tamás edző népszerű ember itt, mindenki ismeri. Bár már reggel óta "munkában" van, nem fáradt, nem liheg, amikor beszédbe elegyedünk. Nézem, jókötésű fiatalember, de semmi kiugró izomköteg, termetre sem egy óriás, öltönyben nem is gondolnám élsportolónak.

Pedig Tamás eredetileg ennél is keményebb sportot űzött, jéghokizott a Dunaújvárosi Jégtörők csapatában. Többször voltak magyar bajnokok az OB/b-1-ben, ő maga 1999-ben kiérdemelte a Magyarország legjobb játékosa címet. Szép sportkarrier. Ez mégis derékba törni látszott, amikor 22 esztendős korában 1-es típusú cukorbeteg lett. Úgy kezdődött, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Állandóan innia kellett, mindig kiszáradt a szája, és akármennyit evett, csak fogyott. "Lyukas a gyomrom" - mondta magában. Dr. Marczis Jánosnak, a dunaújvárosi kórház belgyógyászának nem volt nehéz megállapítani a bajt: 22-t mutatott az éhgyomri vércukormérés és 33 volt evés után.

Először pánikba esett. A családjában, fölmenői között mindenki makkegészséges, édesanyjának, apjának is sportmúltja van, bátyja karate Európa-bajnok. Joggal tette fel a kérdést, miért éppen őt sújtotta a sors? Így sok mindentől meg kell fosztania majd magát, amit szeretett. A mákos tészta tiszta szénhidrát, répacukorral súlyosbítva. A krumplipüré túl hirtelen emésztődik a szervezetben, a komolyabb húsételek a koleszterin miatt ártalmasak, de hadd ne folytassuk! Mi lesz a sportolással? És mi lesz a lányokkal? Mindenféle ürügyet ki kell találnia miért nem ehet ezt, meg azt; étkezés előtt el kell szaladnia a mellékhelyiségbe, hogy titkon beadja magának az inzulint. Rémes!

Aztán a doktor úr elmagyarázta, hogy nem olyan súlyos a helyzet, csak következetesen be kell tartania bizonyos rendszerességet és szabályokat. Tamás hamar megismerte a saját szervezetét, megtanulta, hogyan számolja ki, mikor, miből, mennyit ehet, miként állítsa be az inzulindózisokat, különös tekintettel a sport miatti fokozott anyagcserére. Kisebb a baj, ha átmenetileg kissé felszökik a cukra, mintha a túlinzulinozás, illetve a nagy fizikai megterhelés miatt leesik a vércukorszintje és behipózik. Az utóbbi elleni védekezésül állandóan van nála egy banán és némi szőlőcukor.

Óriási segítséget kapott a családjától is. Elsősorban édesanyjától, aki nemcsak lélekben segítette. A mama hamar kiigazodott a különféle szénhidrát- és kalóriatáblázatok között és tud olyan ételeket készíteni, sütiket az asztalra varázsolni, amelyek finomak, viszont a legkevésbé sem ártanak. Szerencsére egy olyan lány volt és van mellette, aki elől nem kell elbújni, ha inzulinozza magát, elfogadja olyannak, amilyen.

Mert milyen is Sajó Tamás? Fáradhatatlan, keménykötésű sportember. Ugyanakkor vidám, jó kedélyű, és a szigorúan következetes életvitel mellett - amire rászorítja a diabétesz, amit nagyon komolyan vesz - nem nélkülöz bizonyos lazaságot sem. A jégkorongozással öt évvel ezelőtt fölhagyott, ebből a sportból kissé "kiöregedett". Ám a rendszeres, intenzív mozgás nagyon hiányzott, azóta fallabdázik. E sportban megtalálta az egzisztenciáját is, a versenyzés mellett négy éve oktat, másfél esztendeje a budapesti Tenisz Akadémián. Biztos lehet abban, hogy a diabétesszel folytatott mérkőzésnek is ő marad a győztese.