Összefogás a cukorbetegekért

Mint közismert, a diabétesz nagyon alattomos betegség. Már akkor jelentkeznek az életveszélyes szövődmények, mielőtt még a beteg a kiváltó okot, az emelkedett vércukrot egyáltalán észlelné. Gyakran előfordul, hogy az alkalomadtán mért magasabb vércukorérték felett elsiklunk: „hiszen csak kicsit volt 6 mmol /l fölött.” Felelőtlenül nem gondolunk arra, hogy ilyen esetben az étkezések után tartósan magasra emelkedik a cukorszint a vérben, ennek következtében hamar beindul egy kóros és veszélyes körfolyamat. Ennek következtében felborul a szervezet anyagcseréje, a vércukron kívül a koleszterin-, a trigliceridszint is növekszik, s így egyre fokozódik az erekre gyakorolt káros hatás. A lappangva támadó diabétesz következményeként többszörösére növekszik a szívinfarktus, az agyérbetegség, a vesekárosodás, a látásromlás kockázata, s a veszélyek listája ezekkel még korántsem teljes.

Sajnálatos tény, de a kezelés alatt álló 2-es típusú cukorbetegek többsége sem fordít elegendő figyelmet arra, hogy vércukorszintje ne haladja meg az egészségesek értékeit. Márpedig ez (lenne) a szövődmények megelőzésének alapvető garanciája. Sokan közömbösen veszik tudomásul az időszakos kontroll alkalmával mért rendellenességeket, nem törekszenek eléggé a kétségtelenül nehéz, önfegyelmet igénylő életmód-változtatásra. Elhanyagolják a diéta betartását, nem szakítanak időt a rendszeres mozgásra, és gyakran még a korszerű szakmai irányelvek szerinti terápia módosításokat is visszautasítják. Ide tartozik például a 2-es típusúak körében indokoltan ajánlott, időben megkezdett inzulinterápia elhárítása. A már felismert betegség esetén különösen fontos a vércukorszint rendszeres, otthon elvégzett önkontrollja, amely „látható eredményként” mutatja akár egy fél órás séta vércukorcsökkentő hatását, vagy egy diétás kilengés elriasztó következményét. A vércukormérés a cukorbetegek számára tehát soha sem mellőzhető „iránytű”.

Már zajlik az országos szűrőprogram, amelynek eredményeként joggal remélhetjük, hogy nagyon sok eddig „rejtőzködő” diabéteszes bajára derül fény és hozzájut a veszélyes szövődmények megelőzését szolgáló terápiához és tájékoztatáshoz.

A Roche a cukorbetegség elleni küzdelemben egyre nagyobb részt vállal. Elsőként a világon mi fejlesztettük ki az otthon használható vércukormérő készüléket, ami minőségi változást hozott a cukorbetegek életében. Ma már a diabéteszesek egyszerűen és rendszeresen képesek ellenőrizni terápiájuk hatékonyságát, amelynek eredményeként az egészségesekéhez hasonlóan élhetnek.
Büszkék vagyunk arra, hogy a világon működő minden második vércukormérő Roche gyártmány, s több millió ember elégedetten használja ezt a cukorbetegek számára nélkülözhetetlen segédeszközt. A készülékek folyamatos fejlesztése mellett a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetünk a diabéteszesek oktatására és tájékoztatására is. Tapasztalatból tudjuk, hogy a betegségét megfelelően ismerő ember sokkal jobb esélyekkel képes megelőzni a fenyegető szövődményeket.

Sajnos nagyon sokan élnek közöttünk még fel nem ismert, rejtett cukorbetegséggel. Ezért igyekszünk felhívni a figyelmet a szűrés fontosságára, hiszen az időben felismert diabétesz ma már jól karbantartható. Még többen vannak, akik ugyan tudnak a bajukról, de nem rendelkeznek a kedvezőtlen folyamatok megállításához, a kiegyensúlyozott, egészséges állapot megőrzéséhez szükséges ismeretekkel. A tájékozatlanság pedig a beteget, sőt családtagjait kiszolgáltatottá teszi a betegséggel szemben. Nem akarunk senkit rémítgetni, de tudomásul kell venni, hogy hazánkban a vakság, a vesebetegség és a lábamputációk leggyakoribb oka a cukorbetegség, nem is szólva az egyéb súlyos kockázatokról és következményekről.

Az egészség megőrzésének és a bajok enyhítésének szintén fontos feltétele a tájékozottság, az egészségtudatos magatartás. Hétköznapi nyelven szólva, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a különböző, államilag finanszírozott szűrésekre szóló behívó a postaládából egyenesen a kukában landoljon. Márpedig valljuk be, ez az örökös időhiányra hivatkozva, rosszabb esetben nemtörődömségből fakadóan túl gyakran előfordul. A statisztikák szerint a lakosság többsége nálunk nem él a megelőzés lehetőségével, s inkább csak akkor fordul orvoshoz, amikor a betegségének tünetei már egyértelműen mutatkoznak. A fejlett egészségkultúrával rendelkező országokban az emberek különösebb panasz nélkül is évente felkeresik a háziorvost, elmennek a szűrésekre, ellenőrzik vérnyomásuk alakulását, figyelik vércukruk és a vérzsírjaik szintjét. Tehát időben igyekeznek megelőzni a bajokat, ami betegség esetén is sokszorosára növeli a gyógyulás esélyeit, nem is szólva az így elkerülhető súlyosabb következményekről.

Õszintén reméljük, hogy a Nemzeti Cukorbeteg Alapítványban olyan partnerre találtunk, amelynek segítségével – egyesítve erőinket – belátható időn belül hatékonyabbá tehető a szűrés. Hasonlóan fontos feladat a mindeddig államilag nem támogatott betegoktatás és a társadalmi méretű felvilágosítás kimozdítása a jelenlegi holtpontról.