2004
2004 szeptember - október
Neves sorstársaink: az operaénekes nehezen kapcsolja ki a stresszt
Kedvenc szerepe a Traviatából Alfredo megformálása, de énekel Wagnert
is, kivált a Tannhäuser című zenedráma szerepeit szereti, fellép a
Madách Színházban az Operaház fantomja előadásban, olykor énekel a
Belcanto étteremben, pihenésképpen pedig vezet egy rockzenekart.
Gerdesits Ferenc fáradhatatlan munkabírású, sokrétű zenei érdeklődésű énekes, és hosszú utat tett meg, míg az Állami Operaház tagja lett. Fiatalkorában szerszámkészítőnek tanult, énekelgetett egy rockzenekarban, majd barátja unszolására együtt jelentkeztek felvételre a Honvéd Művészegyüttesbe. „Haragban vagyok az édesapjával, de ha magának legalább fele olyan hangja van, mint neki, akkor itt a helye” – mondta az együttes karnagya. A meghallgatás után nyomban fel is vette. Ebből a történetből persze az is kiderül, hogy volt honnan örökölnie hangját, hallását és a zene feltétlen szeretetét.
Ugyancsak baráti invitálásra – próbáljuk meg, legfeljebb nem lesz belőle semmi – alapon – indult meghallgatásra 1981-ben az Operába, azután „ottragadt”.
A most 57. évében járó férfi őszülő szakálla és megtermett figurája ellenére bátran letagadhatna egy tízest az életkorából, bizonyára azért is, mert folyton derűs a tekintete, mosolyra húzódik a szája. Pedig az ő élete sem gondtalan. Leszokva a dohányzásról, testsúlya meghaladta a 110 kilót, ami már a szerepformálásban is hátrányára vált, ezért erőteljes fogyókúrába kezdett. Túl gyorsan és túl sokat adott le, két év alatt 35 kilót. Hogy a hirtelenében elveszett kilókat pótolja, rengeteg édességet nassolt, de hiába. Tovább fogyott, beteges arcszíne lett, és állandóan szomjas volt. Hat évvel ezelőtt azután egy teljesen más jellegű problémával felkeresett egy urológust, aki ránézett, meghallgatta és megkérdezte: van magának cukra? „Ugyan, doktor úr, nekem az nincs!” Nos, a „nincs”, az 19 mmol/l volt.
Aránylag gyorsan sikerült beállítani nála az optimális cukorszintet, s tablettás kezeléssel egyensúlyban lehet tartani az anyagcsereállapotot. Hogy a pályáján okozott-e valamilyen változást a diabétesz? Korábban sem volt valami izgulós típus, azóta tudatosan igyekszik távol tartani magától a túlzott stresszt. Persze a színpadra lépés előtt kikerülhetetlen némi lámpaláz, de ez olyan rövid ideig tartó, egészséges feszültség, amely valójában segít maximalizálni a művészi teljesítményt. „Aki fegyelmezett és tudja magáról, hogy alaposan felkészült, azt nem gyötri leküzdhetetlen drukk, amikor megszólal az ügyelő, hogy: színpadra!” – mondja Gerdesits Ferenc.
Az étkezésén alaposan igyekszik változtatni, bár nem mindig sikerül. Az ő hivatása mellett lehetetlen rendszeres, és pontos napi időbeosztáshoz kötött étrendet tartani. Egy jól sikerült bemutató, előadás után, ha emelkedett kedvvel „lazítanak” a kollégák, nehéz visszahúzódva, bizonyos étrendi szabályok betartására hivatkozni.
Ami pedig a rendszeres testmozgást, fizikai aktivitást illeti, arra végképp nincs ideje. Mikor sportoljon? Délelőtt próba, majd gyakorlat az énektanárral, este előadás, utána esetleg még egy késői fellépés. Amikor pedig éjszakai nyugovóra térne a művészember, a késő esti produkció úgy felpörgette, hogy nehezen tud elaludni. Gondolatban még egyszer végigénekli a szerepet, önmagában elemezve, hogy miképp lehetne jobban megvalósítani. És persze a hosszú, olykor nehéz szerepeket is meg kell tanulni valamikor. Az is igaz viszont, hogy mondjuk egy Wagner-opera olyan fizikai erőpróbát igényel, amelynek következtében 3-4 kilót lead egy este az énekes.
Valamikor meg a családdal is együtt kell lenni, márpedig vannak egypáran. Második házasságában él, s a mostani feleségével közös iskolás gyerekük mellett van egy nagy fia, lánya és három unokája is. Kinek van ideje ilyen körülmények mellett a betegségén tépelődni?
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

