2004
2004 november - december
Eljött a tizenkettedik óra: óriási teher a diabétesz térhódítása
„Amit a XX. század utolsó két évtizedében az AIDS jelentett a világon,
azzá válik az elkövetkező 20 évben a cukorbetegség.” Erre a
megállapításra, mint vészjósló túlzásra akár legyinthetnénk is, ha nem
Dr. Paul Zimmet, a Nemzetközi Diabétesz Intézet elnöke és megalapítója
mondta volna a minap.
Kijelentését nyilvánvalóan az intézet augusztus végén közzétett, Diabétesz Atlasz című jelentésére alapozta, amely szerint a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve 2025-re a mai 194 millióval szemben csaknem kétszeres, azaz 333 millió cukorbeteggel lehet majd számolni világszerte. Hozzátette, hogy rajtuk kívül további 314 millió embert érint majd a csökkent glukóztolerancia ( IGT), tehát az egészséges mértéknél magasabb vércukorszint, amely a 2-es típusú diabéteszhez vezető út elsődleges kockázati tényezője.
Mint minden egészséggel kapcsolatos probléma, a diabétesz egyre gyakoribb megjelenése is elsősorban az érintettek életminőségét, életkilátásait befolyásoló volta miatt súlyos gond. E mellett nem kevés terhet hárít anyagi értelemben a betegekre, illetve a társadalom egészére. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) augusztusban megtartott párizsi konferenciáján közzétett tanulmány szerint a 20-79 éves cukorbetegek évenkénti kezelési költsége a világon mintegy 153 milliárd USA dollárt tesz ki. Az elterjedtség fokozódásával 2025-re a diabétesz költségei globálisan elérhetik a 213-396 milliárd dollárt.
Az AIDS-hez ugyan klinikai értelemben távolról sem hasonlítható a diabétesz, de az elterjedés irányát tekintve kissé rokonítható. A tudományos előrejelzés szerint 2025-re a cukorbetegek több mint 75 százaléka a fejlődő országokból kerül ki. A szakemberek ennek okát a gyors kulturális és szociális változásokban és a robbanásszerűen végbemenő városiasodó életmódban látják. A cukorbetegség ezekben az államokban további terheket ró majd az AIDS miatt amúgy is túlterhelt egészségügyi ellátásra. Itt kanyarodhatunk vissza a bevezetőben idézett, talán bombasztikusnak tűnő megállapítás realitásához.
Sajnos a fejlődő országok többségében – a lakosság legvagyonosabb és nagyon szűk rétegét kivéve –, akinél hirtelen fellép az 1-es típusú diabétesz, kevés esélye nyílik a néhány hónapnál hosszabb életbenmaradásra. Indiában például a lakosság 6–8 százaléka szenved a diabétesz, illetve a csökkent glukóztolerancia valamilyen formájában. Az 1-es típusú cukorbetegséggel küszködő családtagot általában hagyják elpusztulni, ami nem kegyetlenség vagy részvétlenség, hanem – az adott helyzetben – racionális megoldás.
Az inzulinkezelés ugyanis felemésztené egy többtagú família teljes jövedelmét, így a diabéteszes életben tartása a családtagok éhhalálával járna. Hasonló a helyzet más elmaradott ázsiai országokban – például Bangladesben –, ahol a népesség az utóbbi évtizedekben szintén fokozottan hajlamossá vált a cukorbetegségre. Előfordul, hogy igyekeznek „humánusabb” megoldást találni és előteremteni a gyógykezeléshez szükséges összeget. Az ár rendkívül nagy, hiszen eladják a család serdülő leánygyermekeit egy prostituáltakat foglalkoztató mulató tulajdonosának, és ebből fedezik – legalábbis átmenetileg – az inzulin költségét. Természetesen nem a korszerű, hosszú vagy gyors hatású készítményekre kell gondolni. Tudomásunk szerint Magyarországról is exportáltak viszonylag olcsó sertésinzulint ázsiai fejlődő országba.
A diabétesz egyre súlyosbodó világproblémáját érdemes figyelembe vennünk, amikor a hazai betegellátás helyzetén – amely a cukorbetegség esetében jelenleg nem tér el az Európai Unió átlagos színvonalától – előrelátóan és teljes joggal javítani szeretnénk.
„Egyre inkább kifutunk az időből” – figyelmeztetett Pierre Lefebvre, az IDF elnöke, majd így folytatta: „Ha nem teszünk azonnal lépéseket a diabétesz megfékezésére, komoly veszélye van annak, hogy 12 év múlva a kormányok és a társadalombiztosítási rendszerek képtelenek lesznek megfelelő ellátást biztosítani a cukorbetegek millióinak.”
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

