Magazin
2004
2004 november - december
Figyelmeztető üzenetek
2004
2004 november - december
Figyelmeztető üzenetek
A Nemzetközi Diabetes Szövetség az idei világnap alkalmából megdöbbentő
tényeket és megszívlelendő ajánlásokat hozott nyilvánosságra a fizikai
aktivitás fontosságáról és az egészséges táplálkozásról.
I. A fizikai aktivitásról:
- A fizikai aktivitás hiánya 2002-ben kb. 1,9 millió ember halálában játszott közre.
- Jelenleg a világ népességének 60 százaléka nem mozog eleget. E tekintetben leginkább passzívak a fejlett országok felnőtt lakosai.
- A felnőttek kb. 10 százaléka szabadidejében sem végez semmiféle testmozgást.
- A felnőttek több mint 50 százaléka a minimális, napi minimum 30 perces mérsékelt fizikai aktivitásra sem vállalkozik.
- A mozgásszegénység 10–16 százalékban felelős a diabétesz kialakulásáért.
- A naponta 2 órát gyalogló cukorbetegek 39 százalékkal csökkenthetik halálozási kockázatukat, és 34 százalékkal annak esélyét, hogy szív- és érrendszeri betegség okozza halálukat.
- A 18–30 év közötti, alacsony fittségi állapotú embereknél – szemben a fizikailag aktívakkal – hatszoros a cukorbetegség kifejlődésének kockázata.
- Számos fejlett országban a gyerekek 70 százalékkal kevesebbet mozognak, mint 30 évvel ezelőtt.
- A napi 2 órás tv-nézés már növeli az elhízás és a diabétesz kockázatát.
- A napi 30 perces mérsékelt fizikai aktivitás is javítja az inzulinérzékenységet.
II. A táplálkozásról
- A világon előforduló betegségek egyharmada a helytelen étkezésre vezethető vissza.
- Mindazoknál, akik az élet korai szakaszában (a magzati életben, a csecsemő- és kisgyermekkorban alultápláltak, majd felnőttként elhíznak, jelentősen megnő annak kockázata, hogy esetükben már viszonylag fiatalon magas vérnyomás, szívbetegség és diabétesz fejlődjön ki.
- Egy átlagos család manapság 15 percet fordít ételkészítésre, szemben a néhány évvel ezelőtti 2 órával.
- Gyerekeknél minden pohár cukros ital növeli az elhízás kockázatát.
- A diabéteszeseknek több növényi rostot kell fogyasztaniuk, mint a nem cukorbetegeknek. A rostok csökkentik a bélproblémák és a magas koleszterinszintek kifejlődését.
- Csupán az alacsony energiatartalmú étrenddel alakíthatók ki az egészséges táplálkozási szokások, amelyek biztosítják a normális testsúly megőrzését.
- Ha evés közben mást is csinálunk, az könnyen túlevéshez, és ezáltal elhízáshoz vezethet.
- A terhes anyák normális kalóriatartalmú és minőségi táplálkozása megvédheti a gyermeket az élet későbbi szakaszában fellépő elhízástól és ennek következményeitől.
- A diéta önmagában nem képes biztosítani a testsúly csökkenését, ezt kombinálni kell a helyes életvitellel és a rendszeres fizikai aktivitással.
Ez is érdekelheti
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
A Dr.Info magazin elektronikus változata a nyomtatott lap pontos mása, cikkekkel és fotókkal!
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

