Nézőpont

E jeles napok ünneplése az őskorra nyúlik vissza. A karácsonyhoz, a téli napfordulóhoz kapcsolódó szokások és hiedelmek nagyon mélyen gyökereznek az emberi kultúra történetében. Eleink már több ezer éve köszöntötték ilyen tájt a napisten évenkénti újjászületését, és erre az időszakra esik a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja.

Talán kevesen tudják, hogy az esztendő kezdete csak hosszú idő után került arra a végleges helyre, ahol a piros betűs ünnepeket újkori naptáraink jelzik. A középkori Magyarországon, egészen a XIV. századig „hivatalosan” karácsonykor kezdődött az esztendő, de e mellett a januári évfordulót is számontartották. A Mátyás király udvarából származó feljegyzésekben olvasható: január első napján az emberek megajándékozták egymást, hogy jól kezdődjék az esztendő. A kétféle újév emlékét mindmáig őrzi nyelvünk, ugyanis egyes vidékeken az újévet kiskarácsonynak nevezik.

Szokásaink tükrözik a történelmet. A betlehemesek Krisztus születésének történetét idéző játékában, a népszokásokban még a pogánykorból származó ősi elemek is fellelhetők. A néhány helyen mostanában is szokásos karácsony esti tülkölés, ostordurrogtatás, zajongás a téli napfordulón felszabaduló ártalmak, a rossz szellemek elriasztását célozza.

Természetes hagyománynak tekintjük a szentestére felállított karácsonyfát, amelyet meghatódva állunk körbe a szeretet ünnepén. Pedig ez a szép szokás csak a XIX. század második felében kezdett meghonosodni hazánkban. Az első fenyőt Podmaniczky Frigyes emlékirata szerint egyik osztrák rokona, úgy 1825 táján állította a szobába. 1605-ből való az első nyugat-európai feljegyzés a papírrózsákkal, almával, aranyfüsttel, és cukrokkal ékesített Strassbourg környéki karácsonyfáról. A manapság használatos csillogó-villogó „gyári” kellékek nélkül is gyönyörűek lehettek az Ádámra és Évára emlékeztető almával, az illatos gyertyával, az aranyozott dióval, a mézes süteményekkel, és az édesanyák készítette szaloncukorral díszített fák.

A karácsonyi és újévi jókívánságainkat távol lévő szeretteinknek és ismerőseinknek közvetítő képeslapok csak a XIX. század közepén kezdtek tömegesen elterjedni. Az eddig ismert legrégebbi példányt Angliában, 1843-ban kézbesítették. Egy képeslapgyűjtemény régi darabjai ugyan megkophatnak, stílusukat a modern ember talán furcsállja, de dédszüleink, nagyszüleink egykor írott gyöngybetűs sorai ma is szívetmelengetően szólnak hozzánk, az ünnep legfontosabb üzenetét, a szeretetet és a békességet sugallva.
A szeretet, a megértés, a rászorultaknak nyújtott segítség és gondoskodás koroktól független, örökérvényű emberi érték, amelyet nem csak karácsonykor, hanem a szürke hétköznapokon is érvényesítenünk kellene.