2004
2004 március - április
Ön is tartsa észben és kézben
A cukorbetegséggel foglalkozó szakemberek és a különböző módon „érintettek” számára mindinkább nyilvánvaló, hogy a terjedőben lévő diabétesz elleni hatékony fellépés összefogást, az eddigieknél komolyabb erőfeszítéseket és új megoldásokat igényel hazánkban is.
Egyebek mellett belátható időn belül szükséges lenne jobban
kiegyenlíteni az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegek ellátásának,
gondozásának jelenleg általában eltérő színvonalát. Az utóbbi évek
tudományos vizsgálatai és tapasztalatokra alapozott megfigyelései
egyértelművé tették, hogy a „csak” tablettás kezelésben részesülőket,
vagy az időben nem diagnosztizált betegeket fenyegető veszélyek
megelőzését és elhárítását alapvető feladattá kell tenni.
Az 1-es típusú diabéteszesek számára szó szerint „életfontosságú” a
folyamatos orvosi gondozás, ami lényegében megnyugtatóan megoldott.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ebbe a betegcsoportba tartozók
ellátása nálunk világszínvonalú, hiszen számukra hagyományosan ingyenes
az inzulin és például már közel két évtizede támogatott az otthoni
vércukor-önellenőrzés. Ugyanakkor a döntő többséget kitevő 2-es típusú
diabéteszesek lényegesen hátrányosabb helyzetben vannak, rájuk kevesebb
jut a szakmai erőfeszítésekből és a mindig szűkös tb-támogatásból. A
viszonylagos elhanyagoltság mai és még inkább távlati következményei
beláthatatlanul súlyosak lehetnek, ami mind a betegekre és
családjaikra, mind pedig a társadalomra egyre súlyosabb terheket ró
majd. A már nem sokáig elodázható feladatok közé tartozik a 2-es
típusúak eddigieknél szélesebb körű diagnosztizálása, felvilágosítása,
hatékony kezelése és öngondoskodásuk jobb feltételeinek megteremtése
is.
Ezt különösen azért lenne fontos mielőbb programba venni, mert
veszélyesen megtévesztő a páciens számára, hogy különösebb tünetek
nélkül évekig, sőt évtizedekig együtt élhet diabéteszével. A sokáig
„rejtőzködő”, talán a bajukról nem is tudó cukorbetegek így nem
számolnak a kikerülhetetlen következményekkel, pedig a diabétesz előbb,
vagy utóbb mindenképpen benyújtja a súlyos számlát. Õk azok, akik
önszántukból nem keresik fel orvosukat, tehát őket kell megkeresni, és
tájékoztatással, figyelmük felhívásával, a szűrés lehetőségének
megteremtésével cselekvésre bírni. Jobban kell figyelni azokra is, akik
már tudnak a bajukról, de még nem törődnek kellően magukkal.
A Roche – különösen most, az EU csatlakozás küszöbén – igyekszik a
szűken vett alapfeladatán túl is segíteni. A fejlett országokban
forgalmazott, világszínvonalú készülékeink teljes választékával jelen
vagyunk a magyar piacon, folyamatos konzultációs lehetőséget kínálunk
mind a szakembereknek, mind a betegeknek. A közelmúltban két új
kezdeményezésünkkel is találkozhattak. Már a rendelőkben és a
patikákban megtalálhatják az 5 prospektusból álló tájékoztató
sorozatunkat, amely közérthető információkat nyújt a cukorbetegségről,
a szövődmények veszélyeiről és elkerülésének módjáról, tesztekkel
segíti a figyelmeztető jelek felfedezését és – szükség esetén –
ösztönöz az orvos mielőbbi felkeresésére.
Május végéig érvényes ajánlatunk pedig elsősorban a 2-es típusú
cukorbetegeknek kínál újabb előnyös lehetőséget a számukra is
nélkülözhetetlen vércukormérő készülék beszerzéséhez. Mivel ők nem
kapnak ehhez társadalombiztosítási támogatást, a Roche a kedvezményes
akció keretében átvállalja a hiányzó összeget. Olyan korszerű és minden
szükséges tartozékkal felszerelt vércukor-ellenőrző készletet kínálunk,
amelyről sokat mond, hogy ezt már több, mint 3 millió cukorbeteg
világszerte elégedetten használja.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

