Diabétesz körkép 3.

Ebből a nem szakember számára is nyilvánvaló, hogy rendkívül szigorú feltételeknek kell megfelelni a gyógykezelés során.  Minél alacsonyabb értékeket sikerül elérni, annál jobban csökkenthető a kockázat és annál jobbak a beteg életkilátásai.

A 2-es típusú diabétesz népegészségügyi súlya

A cukorbetegség – a közhiedelemmel ellentétben – nem sorolható „enyhe” vagy „súlyos” kategóriába. Az elterjedt tévhit szerint sokan enyhének tartják a tablettával egyensúlyban tartható állapotot és súlyosnak az inzulinnal kezelt betegségformát. Rengeteg bizonyíték támasztja alá, hogy az ilyen megkülönböztetésnek nincs valós alapja. Nézzünk néhányat. A cukorbetegség előstádiumában, a csökkent glukóztolerancia fennállása esetén már megkétszereződik a szívizominfarktusok gyakorisága. Kifejlett cukorbetegségben férfiaknál 3-4-szer, nőknél 4-5-ször gyakrabban lép fel szívinfarktus, s az e miatti halálozás 50 százalékkal haladja meg a diabétesz nélküli infarktusokét. A szívizominfarktuson még át nem esett diabéteszes életkilátásai gyakorlatilag azonosak az ezen már átesett nem cukorbetegével. Az agyértrombózisra visszavezethető szélütés diabéteszeseknél kétszeres gyakorisággal lép fel.

Cukorbetegeknél az átlagosnál 30-40-szer gyakoribb a lábamputáció. Tehát joggal mondhatjuk, hogy a metabolikus szindrómában, egyszerűsítve a 2-es típusú diabéteszben szenvedőknél a szív- érrendszeri megbetegedések órája igen korán kezd „ketyegni”. Olyan korán, hogy alapos, körültekintő és 1-2 évente megismételt szűrővizsgálatok nélkül nem is lehet a veszélyt időben felfedezni. A korai diagnózis jelentősége aligha túlbecsülhető egy olyan országban, amely a koszorúsér-halálozások terén jóval a Nyugat-Európai államok előtt tart, és ahol a várható élettartam férfiaknál 6-8, nőknél 5-6 évvel rövidebb.

A diabétesz késői szövődményei közé sorolt „kisér”-megbetegedések is jelentősen rontják a betegek életkilátásait. Például a cukorbetegség szemszövődménye ( retinopátia) jelenleg a felnőttkori vakság első számú oka a fejlett országokban, így hazánkban is. A kiserek megbetegedése következtében kifejlődő idegbántalmak ( neuropátia) miatt a cukorbeteg férfiaknál kétszer gyakrabban fordul elő merevedési zavar (erektilis diszfunkció), mint nem diabéteszes kortársaiknál. A vese megbetegedése ( nefropátia) miatt művesekezelésre szoruló cukorbetegek aránya a dialízisbe újonnan bevont betegek között 2000-ben 38 százalékot tett ki.

A diabétesz és elsősorban ennek 2-es típusa nem csupán a beteg és közvetlen környezete számára jelent egyre növekvő problémát, hanem roppant nagyok és növekvőek a cukorbetegség társadalombiztosítást terhelő költségvonzatai is. A kilencvenes évek végén 8 Nyugat-Európai országban végzett felmérés szerint az ott élő 10 millió cukorbetegre fordított kiadások elérték a 29 milliárd eurót. A 2-es típusú cukorbetegségre az említett országokban az összes egészségügyi kiadás 3-6 százalékát fordították (ld. grafikon). A költségek nagyobb hányadáért a cukorbetegség szövődményei voltak felelősek. Mint látható, az egy betegre jutó közvetlen kiadások mindenütt meghaladták az 1000, helyenként pedig elérték a 2000 eurót évente.

Jellemző, hogy hazánkban jelenleg csupán 400-500 euró között mozog az egy lakosra jutó öszszes egészségügyi kiadás.  A cukorbetegség költségei két részre oszthatók. Az első csoportba a közvetlen költségek tartoznak, amelyek az egészségügyi ellátás keretében merülnek fel. Ezek többnyire felbecsülhetők, igaz csak részben, mert Magyarországon megközelítő pontossággal csupán a cukorbetegség speciális gyógyszereire és eszközeire fordított kiadások állapíthatók meg. A 2000. évi adatok szerint hazánkban:

• az inzulinkezelés 6,64 milliárd Ft-ba került,
• a vércukorcsökkentő tablettákra 4,32 milliárd Ft-ot fordítottak,
• a vércukor-ellenőrzés eszközeinek (vércukormérő készülékek és csíkok) költsége 2,63 milliárd Ft-ot tett ki,
• a 3620 cukorbeteg dialíziskezelésének költsége pedig 10,17 milliárd Ft. volt.

Tehát a cukorbetegek mintegy 0,6 százalékának dialízis kezelésére majdnem ugyanakkora összeget kellett költeni, mint amennyibe az összes vércukorcsökkentő gyógyszer ( inzulin+tabletták) együttesen került. Ez az adat arra is utal, hogy a szövődmények kezelésének költségei sokszorosan meghaladhatják a megelőzésre fordítandó összegeket. Pedig még nem is beszéltünk a társult kórállapotok, a metabolikus szindróma egyéb megnyilvánulásainak, ( hipertónia, diszlipidémia) kezelési költségeiről – erre ugyanis hazánkban nem állnak rendelkezésre adatok.

Eltérően Nyugat-Európától és az Egyesült Államoktól, nálunk pénzben nem mutathatók ki a közvetett kiadások. Például, hogy mit jelent, mibe kerül a beteg és a család számára a megrokkant, látássérült, lábamputált beteg ellátása, vagy a szívinfarktus, a szélütés miatt munkaképességét elveszítő, így többé „nem termelő” ember révén mennyit veszít a társadalom. A nehezen értékelhető kórházi statisztikák miatt valójában nem tudjuk, hogy évente hány nap kórházi ápolást igényelnek a cukorbetegek, és miért, tehát ambuláns ellátásuk hiányosságai („anyagcsere-beállítás” kórházban) vagy pedig szövődményeik kezelése miatt.

Megelőzés, mint az egyetlen (jövőbeni) költségcsökkentő megoldás

Tehát nem enyhe betegségről, hanem az élet megrövidülése, az egészség elvesztése szempontjából sokszoros kockázattal járó állapotról van szó. A diabéteszt nagyon komolyan kell venni és kivédése érdekében szükséges a minden korábbinál hatékonyabb szakmai és felvilágosító tevékenység.
A cukorbetegség népegészségügyi súlya és a probléma jövőbeni kezelhetősége miatt mindenfajta megelőzési törekvés kiemelten fontos. Tekintsük át a megelőzés (prevenció) formáit.

Primer prevenció
A népegészségügyi program keretében maximálisan törekedni kell a gyermekek és fiatal felnőttek számára olyan életmódot sugallni és lehetővé tenni, amely megakadályozza a testsúlytöbblet kialakulását, optimális feltételeket teremt az inzulinrezisztencia kifejlődésének megelőzéséhez. Ez egészséges, korlátozott energiatartalmú táplálkozást, a jelenlegi „veszternizált” étkezési szokások megváltoztatását és a rendszeres fizikai aktivitás fenntartását jelenti. A megelőzés keretében minden 35 év feletti embernél évente-kétévente szükséges a vércukor (étkezés utáni is!), vérzsír és vérnyomás vizsgálata. Különös gonddal kell ellenőrizni a fokozottan veszélyeztetetteket, akiknek családjukra jellemző a kövérség, már előfordult cukorbetegség, akik hipertóniások, súlyfelesleggel küszködnek. Veszélyeztetettek azok a nők is, akiknél terhességi diabétesz lépett fel, vagy akiknek a gyermeke 4500 g-nál nagyobb súllyal született. Az ilyen esetekben különösen fontos, hogy optimális életvitellel mindent megtegyenek a cukorbetegség kifejlődése ellen és a kockázatok csökkentéséért.

Szekunder prevenció
Ez elsősorban a már cukorbetegek minden szempontból optimális gondozását jelenti, hogy megfelelő anyagcsere-jellemzők kialakításával és hosszútávú megőrzésével minimálisra csökkentsük a késői szövődmények kockázatát. A vércukor és a vérnyomás kívánt szinten tartásával kivédhetők a veseszövődmények. A vérzsírok megfelelő kezelésével közel felére szorítható vissza a szívinfarktus esélye, optimális lábgondozással az esetek 90 százalékában kivédhető az amputáció, a látás elvesztésének veszélye szintén minimalizálható.

Tercier prevenció
Azaz a már szövődményes esetekben a folyamat megállítása, a „klinikai végpontok” bekövetkezésének megakadályozása, illetve jelentős időbeni kitolása. Ez látványosan sikeres lehet infarktuson átesett cukorbetegeknél a megfelelő koleszterincsökkentő (sztatin) kezeléssel, vesekárosodattak esetében az ACE-gátlók vagy angiotenzin II receptor blokkolók adásával, súlyosan neuropátiás lábú betegeknél a védőcipő és lábágy használatával, retinopátiásoknál pedig a szemfenék lézerkezelésével, stb.
Mindezek érdekében különösen fontos, hogy a lakosság és különösen a cukorbetegek figyelmét az eddigieknél sikerüljön jobban ráirányítani e bonyolult probléma minden összetevőjére. A megoldás ugyanis csak kisebb részben van az egészségügy kezében.

A cukorbetegség felléptének megelőzése és a már fennálló kórállapot kezelése legalább 90 százalékban az érintett ember, tágabb értelemben pedig a közösség magatartásától és aktivitásától függ. Meghatározó jelentőségű a minél korábban elkezdett, folyamatos, hatékony egészségnevelés, illetve a már diabéteszesek oktatása, tanítása a betegséggel való együttélésre, a helyes életvitelre, étkezésre, a fizikai aktivitás elsajátítására és folyamatos gyakorlására. Csak az ilyen módon befektetett energia és (viszonylag szerény) pénzeszközök árán takaríthatók meg a későbbi sokkal nagyobb, a világ számos országában már most, nálunk pedig a nem oly távoli jövőben teljességgel kezelhetetlen nagyságrendű költségek, nem is szólva a szó szerint „népegészséget” fenyegető, súlyos veszély elhárításáról.