2004
2004 március - április
Világnap Jászárokszálláson
A Nemzetközi Diabétesz Világnap központi rendezvényeként szervezett országos betegtalálkozó házigazdája az idén a Jászárokszállási Cukorbetegek Klubja lesz. Az előkészítő munka állásáról érdeklődtünk Veres László elnöknél.
Eddig mindig valamelyik nagyobb város adott otthont az ilyen jellegű
összejövetelnek. Nem haladja meg ez az országos hatókörű vállalkozás
egy viszonylag kis település klubjának erejét és lehetőségeit?
– Az utóbbi három évből kettőben mi hoztuk el az országos
betegtalálkozó vetélkedőjének vándorserlegét, de most első ízben élünk
a rendezés jogával. Az igaz, hogy nálunk nincs egyetemi aula, nagy
kórházi háttér, és látszólag hiányzik számos egyéb megszokott feltétel.
A viszonylagos hátrányokkal szemben viszont komoly előnyünk, hogy
Jászárokszállás az ország közepén található, kiváló közlekedéssel,
segítő önkormányzattal. Majd tapasztalják vendégeink, olyan újításokat
vezetünk be a szervezésben, a programkínálatban, amelyekért érdemes
ellátogatni hozzánk.
Mióta, és hány taggal tevékenykedik a klub, milyennek ítéli az aktivitást és a hatékonyságot?
– Már nyolc éve működünk, jelenleg 80 taggal, valójában a
környezetünkben élő 600 cukorbeteg érdekében tevékenykedünk. Közhasznú
szervezetként mindenbe „beleártjuk magunkat”, ami városunk és a Jászság
felemelkedését szolgálja. Közreműködtünk a Sorstársi Segítő Szolgálat,
a mozgó emlőrákszűrés, a saját hatáskörben végzett genetikai
szűrővizsgálat megszervezésében, és az Idősek Apartman-házának
megvalósításában. Rendszeresen szervezünk programokat, fontos
feladatunknak tartjuk a betegek oktatásának és felkészítésének
segítését, a mindennapi gyakorlatban jól hasznosítható orvosi
előadásokat, és a kötetlen beszélgetés lehetőségeinek megteremtését is.
Kiket várnak előadóként a világnapi rendezvényre, milyen segítségre számítanak?
– Minden érdeklődőt szeretettel várunk az ország bármely részéből.
Elsősorban a cukorbetegeket és családtagjaikat, köztük azokat is, akik
még nem tagjai valamelyik MACOSZ-hoz tartozó egyesületnek.
Tapasztalataink szerint az utóbbiak túlnyomó többsége nem jut el az
ilyen hasznos alkalmakra, még akkor sem, ha a közelben él. Szponzorok,
kiállítók már vannak, de még várjuk az újabbak jelentkezését. Kiváló
előadókat sikerült megnyernünk, annak ellenére, hogy pontosan ebben az
időben tartják Amerikában az ADA kongresszusát, ahol több magyar
diabetológus vesz majd részt. Településünk viszonylagos kicsinységének
hátrányát pedig előnnyé változtatjuk. Nyolcezren élünk itt, nálunk még
eseményszámban megy egy országos találkozó. A helyi önkormányzaton
kívül számíthatunk a civil szervezetek és a jászberényi Erzsébet Kórház
segítségére is. A lényeg, hogy szeretnénk hozzájárulni a diabéteszesek
köré épített „kerítés” lebontásához. Jelmondataink: „Vállald a
cukorbetegségedet!”, hiszen a „ Cukorbetegség = egy más életminőség”.
Nem véletlenül hívtuk meg Erős Antóniát és Hevesi Tamást, akik
ország-világ előtt vállalják a betegségüket, és népszerűségüket
hasznosítva tesznek is értünk, sorstársaikért.
Milyen jellegű találkozót terveznek?
– Szakmailag igényes, nagyon tartalmas, mégis szórakoztató, népünnepély
jellegű rendezvényt tervezünk, amelyen minden vendég jól érezheti
magát. Jászárokszállásra több napra is érdemes ellátogatni, ha valaki
kellemes kikapcsolódásra vágyik. Olcsó szálláshelyekkel,
péntektől– vasárnapig ingyenes termálfürdő belépővel várjuk a találkozó
résztvevőit.
Kérjük, tájékoztassa olvasóinkat az „elérhetőségről”, hogyan célszerű –
vasúttal, busszal, kocsival – megközelíteni a találkozó helyszínét,
előzetesen kinél, milyen számon lehet érdeklődni?
– A rendezvény központi színhelye a Szent Vince úti Tornacsarnok lesz.
Jászárokszállás 80 kilométerre található Budapesttől. A 3-as
autópályáról Atkárnál, Miskolc felől Adácsnál kell letérni hozzánk. A
vonattal érkezők Vámosgyörknél szálljanak le.
Jelentkezés: a diétás étkezést igénylőknek április 15-ig, Veres Lászlónál.
Levelezési cím: 5123 Jászárokszállás, Halász út 8/a.
Telefon: 06 (30) 272-3918; este: 06 (57) 430-385. E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
; honlap: invitel.hu/pmhj, amelyen az érdeklődők
programismertetőt, és letölthető várostérképet is találnak.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

