2004
2004 május - június
Xendos-vizsgálat: A diabétesz megelőzésében is segít
Az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása, súlyossága közötti összefüggés ma már közismert, de azt kevesen tudják, hogy a felesleges kilók ellen sikerrel fellépő Súlykontroll Programban használt gyógyszer eredményesen hozzájárul a diabétesz „késleltetéséhez”, illetve jelentkezésének megelőzéséhez is.
Ezt a jelentős tényt igazolta az 1997 és 2002 között, Svédország 22
diabétesz centrumában végzett „Xendos” vizsgálat, amelynek néhány
megállapítását idézzük rövid összeállításunkban. A vizsgálat eredményei egyértelműen igazolták, hogy az elhízott emberek
testsúlycsökkentése a világszerte terjedő 2-es típusú diabétesz
megelőzésének egyik alapvető tényezője. Az Egészségügyi Világszervezet
széles körben elfogadott becslése szerint 1997-ben 143 millió
cukorbeteg élt a földön, de számuk 2025-re várhatóan 300 millióra
emelkedik. A kedvezőtlen tendencia hátterében elsődleges kockázati
tényezőként húzódik meg az elhízás, amellyel már jelenleg is 300 millió
ember küszködik világszerte. Õket hatványozottan fenyegeti a diabétesz.
Nemzetközi szakmai konszenzus erősíti meg, hogy a 2-es típusú
cukorbetegség egyik célravezető megelőzési lehetősége az elhízás
mérséklése, a testsúlycsökkentés. Nem vitás, hogy e tekintetben kiemelt
jelentőséggel bír az étrendi és életmódbeli tanácsok megfogadása,
azonban ma már gyógyszeres lehetőségek is rendelkezésre állnak az
elhízás kezelésére. A Xendos-vizsgálatban az életmódbeli tanácsok
mellett orlistatot alkalmaztak, s figyelték, hogy az így megvalósult
testsúlycsökkentéssel elérhető-e az újonnan jelentkező, 2-es típusú
cukorbetegség kialakulásának késleltetése, illetve megakadályozása.
A kísérletben 30-60 év közötti, elhízott ( BMI ®30 kg/m2) emberek vettek
részt. Ennek feltétele volt, hogy az érintett még ne legyen cukorbeteg.
A csökkent glukóztolerancia ( IGT), illetve normális glukóztolerancia
(NGT) esetén a személy beválasztható volt. A vizsgálatban így vegyesen
szerepeltek az említett két csoportba tartozók. A kutatás aktív ágán
1640-en, a placebo ágon 1637-en vettek részt.
A vizsgálatban szereplők napi kalóriabevitelét az alaphelyzethez
viszonyítva kb. 800 kcal-val csökkentették, természetesen dietetikusok
közreműködésével. Mindenki számára fokozott fizikai aktivitást írtak
elő, ami minimum napi 1 kilométernyi plusz sétálást jelentett. A
szénhidrát-anyagcsere helyzetéről a 6 havonként, 75g glukózzal végzett
glukóztolerancia-teszt ( OGTT) eredményei alapján tájékozódtak.
Diabéteszre utaló OGTT esetén az ellenőrzést 4 héten belül
megismételték.
A cukorbetegnek bizonyultak esetében a későbbiek során
már csak éhomi vércukorvizsgálatot végeztek. A testsúly alakulását 3
havonta ellenőrizték, ugyanekkor mérték a derék-körfogatot is. Az
orlistat hatásmechanizmusa miatt (ez lipáz-gátló szer, amely a
zsírfelszívás csökkentésével éri el a testsúlyvesztést) 6 havonként
mérték a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) szintjét.
A vizsgálat negyedik évének végére bizonyossá vált, hogy a korábban
vázolt komplex kezeléssel a 2-es típusú diabétesz kialakulásának
relatív kockázata 37,3%-kal csökkenthető, mivel a placebo ágon
szereplők esetében lényegesen nagyobb arányban jelentkezett a
cukorbetegség.
Az átlagos testsúlycsökkenés mértéke lényegesen nagyobb volt a követés
első éve végén az aktív ágon (10,6 kg), mint a placebo ágon (6,2 kg). A
negyedik év végén is számottevő különbség maradt a két vizsgálati ág
között, bár mindkét csoportban már kisebb volt a testsúlyvesztés
mértéke (aktív ágon 5,8 kg; placebo ágon 3,0 kg), mint korábban. Az
5%-nál nagyobb mértékű testsúlyvesztést elérők aránya az aktív ágon
72,8%, a placebo ágon 45,1% volt. Hasonló különbség mutatkozott a 10
%-nál nagyobb mértékű testsúlycsökkenés terén, ami aktív ágon 41%,
placebo ágon 20,8% volt.
Jermendy György professzor a Háziorvosi Továbbképző Szemlében közölt
tanulmányában a hazai tapasztalatokat is szem előtt tartva
hangsúlyozza, hogy az életmód változtatás mellett alkalmazott
orlistát-kezelés számottevően hatékonyabban csökkentette a 2-es típusú
cukorbetegség kialakulásának kockázatát, mint a csak életmód
változtatás.
Tehát megállapítható, hogy a Xendos-vizsgálat értékesen
bővítette a 2-es típusú diabétesz prevenciójával kapcsolatos
ismereteinket. A korábbi kutatások már bizonyították, hogy
életmódváltással (az étrendi előírások betartásával, a fizikai
aktivitás fokozásával) a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása
lényegesen visszaszorítható a csökkent glukóztoleranciával küszködők
jelentős hányadánál. Most egyértelművé vált, hogy az életmódváltással
párhuzamosan alkalmazott gyógyszer további prevenciós lehetőséget rejt
magában. A tanulmány azt is megerősítette, hogy a komplex kezeléssel
elérhető jelentős testsúlyvesztés kedvezően befolyásolja számos
metabolikus paraméter és kardiovaszkuláris kockázati tényező alakulását
is.
A Xendos-vizsgálat egyértelműen rávilágított az elhízás és a 2-es
típusú diabétesz összefüggésére, illetve a kezelés eredményeként
megvalósult súlycsökkenés cukorbetegség kialakulását fékező hatására. Korántsem véletlen, hogy a 2-es típusú diabétesz terjedésének
megelőzése napjainkban a világ diabetológusainak egyik központi
feladata, amellyel kapcsolatban számos kutatás és szakmai vita folyik.
Tegyük hozzá, a téma még messze nem tekinthető lezártnak, de néhány
fontos tényező már egyértelművé vált. A vezető magyar szakemberek,
köztük Jermendy professzor is úgy vélekedik, hogy a gyakorlatban
célszerű érvényesíteni az Amerikai Diabetes Társaság legújabb, 2004
januárban közzé tett ajánlását. E szerint a 2-es típusú diabétesz
kialakulásának fokozott kockázatával rendelkezők esetében a
testsúlycsökkentés és a rendszeres fizikai aktivitás a megfelelő lépés
a felnőttkori cukorbetegség megelőzése és visszaszorítása érdekében.
A Súlykontroll Programban résztvevők személyes tapasztalatai és saját
szakembereink elemzései – ugyan nem tudományos igénnyel, de kétségtelen
tényekkel támasztják alá a Xendos-vizsgálat megállapításait.
Végezetül néhány gondolatot idézünk „Az elhízás kialakulásától a
cukorbetegségig” témakörben, egy Jermendy professzorral készült rádiós
beszélgetésből, amelyben közérthetően és egyértelműen nyomatékosítja a
téma hazai aktualitását.
– A 2-es típusú cukorbetegség elsősorban felnőtt, vagy idősebb korban
kezdődik, az 1-es típusú diabétesz viszont már gyermekkorban vagy
fiatal felnőttkorban jelentkezik. E két változat jelentősen eltér
egymástól. Az elhízásnak kiemelt szerepe van a 2-es típusú diabétesz
kórkifejlődésében, ami természetesen nem egyik percről a másikra alakul
ki, hiszen az esetek döntő többségében maga az elhízás is évek során
jön létre. Az elhízottak körében a 2-es típusú diabétesz meglehetősen
gyakran fordul elő.
Mennyi idő alatt alakul ki a cukorbetegség?
– A cukorbetegség 2-es típusára az a jellemző, hogy lappangva, több év
alatt, fokozatosan alakul ki. Nincs is markáns szimptómája, tehát a
beteg nem veszi észre. Ezért mondjuk, hogy az elhízás ellen küzdeni
kell. A társuló cukorbetegség felismerését lehetőség szerint korán,
szűrővizsgálatokkal kell biztosítani.
Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy aki elhízottnak számít, annak bizony önként kellene jelentkeznie ilyen szűrésre?
– Idősebb korban mindenképpen. 40-45 év felett, illetve megkockáztatom,
35 év felett azt, akinek jelentős testsúlyfeleslege van, bizony
fenyegeti a szénhidrát-anyagcserezavar enyhébb vagy súlyosabb formája.
Ennek megoldása társadalmi méretű összefogás nélkül már nem megy.
Vannak államok, pl. Finnország, ahol 30-35 évvel ezelőtt társadalmi
méretű mozgalom indult el annak érdekében, hogy a szív- és érrendszeri
megbetegedések gyakoriságát csökkenteni lehessen. Ennek köszönhetően a
szív- és érrendszeri megbetegedések gyakorisága meredeken csökkent
Finnországban.
Mennyi idő alatt érték ezt el a finnek?
– 20-30 év alatt fokozatosan csökkent a megbetegedések száma, és most
már a statisztika előkelő helyén szerepelnek. Ugyanakkor Magyarország
mutatói e téren is rendkívül aggasztóak.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

