Szövődményfóbia: Ne féljünk, inkább vigyázzunk!

Elsősorban az ifjú- és korai felnőttkorban megbetegedett 1-es típusú diabéteszesek közül sokan szinte egy percre sem tudnak szabadulni az elkerülhetetlennek hitt szövődmények miatti félelemtől. Számukra a tudat, hogy a szervezetük épségét, ezáltal életvitelük, munkájuk, családjuk jövőjét veszélyeztető elváltozások bármikor felléphetnek, akár évtizedeken át képes megkeseríteni mindennapjaikat. Érdemes szembenézni  ezzel a valóban komoly problémával.

A szövődményekkel lapunk rendszeresen és részletesen foglalkozik. Ezekre most csak érintőleg térünk ki. Mint köztudott, a cukorbetegség elsődlegesen a kis- és nagyereket veszélyeztetheti. Az előbbiek ( mikroangiopátia) a szem és a vese károsodását, valamint az idegrendszer rendellenességeit okozhatják. Az utóbbiak ( makroangiopátia) a szív, az agy és a végtagok ereinek idő előtti elmeszesedésével járhatnak.

Minden cukorbetegnek (bármiként viszonyul a témához), tisztában kell lennie a szövődmények kialakulásáért felelős tényezőkkel, tudnia kell mire szükséges figyelnie, milyen paramétereket kell szervezetében és anyagcseréjében hosszú távon fenntartani ahhoz, hogy a kedvezőtlen folyamatok elkerülhetők vagy évtizedes távra lassíthatók legyenek.  A cukorbetegség lényegéből következik, hogy a vércukrot folyamatosan a normálishoz lehető legközelebbi szinteken kell tartani. Ez éhgyomorra és étkezések előtt 4–7 mmol/l közötti, étkezések után 60-90 perccel pedig 6–8 (maximum 9) mmol/l közötti értéket jelent. A glikált hemoglobinszintre lefordítva tehát 6,5% alatti HbA1c szintek fenntartása a kívánatos cél. A nagyérszövődmények szempontjából az étkezés utáni vércukorszintek jelentősége felülmúlja az étkezés előtti szintekét. Aki rendszeresen méri vércukrát étkezések előtt és után, megerősítheti, hogy a legtöbb diabéteszes esetében a kívánatos vércukorértékek elérése és fenntartása – gyakori hipoglikémiák nélkül – rendkívül nehéz. Tudni kell azt is, hogy a nagyérbetegségek kockázata már 6,5% feletti HbA1c-nél nő, a kisérbetegségek kifejlődése pedig 7,5% feletti HbA1c szintek felett gyorsul fel.

Még a betegek körében sem eléggé ismert és elfogadott, hogy a vércukorszintek magasságával azonos súlyú kockázati tényező a vérnyomás alakulása. Már az enyhe vérnyomás-emelkedés (pl. 145/90 Hgmm) is egyharmadával képes növelni mind a kisér-, mind a nagyérszövődmények gyakoriságát. Mivel – főként a 2-es típusú diabéteszeseknél – a magas vérnyomás gyakorisága elérheti a 70%-ot, a normális értékek elérése és fenntartása meghatározó jelentőségű. Ez annyit jelent, hogy 60 év alatt a vérnyomás megengedhető maximuma 135/85 Hgmm. Amennyiben a szem- vagy veseszövődmények legkisebb jele észlelhető, 125/80 Hgmm-es szinten tartandó a vérnyomás. 60 év felett – amikor a merevebb nagyerek miatt az alsó (diasztolés) vérnyomás érték 65-80 Hgmm között mozog – a felső (szisztolés) vérnyomás megengedhető maximuma 140 Hgmm. A mai vérnyomáscsökkentő lehetőségek birtokában határozottan állítható, hogy a diabéteszesek számára optimális vérnyomásértékek szinte mindenkinél biztosíthatók, ha a beteg is megfelelően együttműködik.

A harmadik kockázati tényező – elsősorban 2-es típusú cukorbetegségnél – a vérzsírok kóros elváltozása. Korántsem véletlen, hogy az utóbbi években mind szigorúbban ítélik meg a még megengedhető vérzsírértékeket. Cukorbetegek esetében az összkoleszterinszintnek 5 mmol/l alatt, a HDL-koleszterinnek (védő koleszterin) 1,1 mmol/l felett, az LDL-koleszterinnek (káros koleszterin) 3 mmol/l alatt, a trigliceridszintnek pedig 1,7 mmol/l alatt kell lennie. A kóros zsírszintek elsősorban az érelmeszesedés idő előtti kifejlődéséért, tehát a nagyérelváltozásokért felelősek. Tegyük hozzá, a korszerű terápiás módszerekkel szinte 100%-ban minimalizálhatók (lennének) ezek a kockázati tényezők.

A negyedik, szintén kevésbé köztudott, de az előző kettővel azonos súlyú veszélyforrás a dohányzás. Kategorikusan leszögezzük, hogy cukorbeteg nem cigarettázhat. Még a passzív dohányzás is olyan mértékben károsítja például a nagyereket, mint az átlagosan a 10 mmol/l körüli vércukorszint vagy a 140 Hgmm-t alig meghaladó felső vérnyomásérték.   Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy a szövődmények idő előtti jelentkezésének elkerülése érdekében minden cukorbeteg – és gondozó orvosa – sokkal többet tehet (tehetne), mint ami ma általában történik. Például a dohányzást azonnal abba kell hagyni, ha valaki tovább és egészségesen akar élni. A vérzsírok és a vérnyomás szintentartása ugyancsak elérhető és elérendő cél.

A legnagyobb problémát a helytelenül kezelt vércukorértékek okozzák. Ám ez is csökken, hiszen az újabb és újabb terápiás lehetőségek, a mind korszerűbb inzulinkészítmények birtokában, mind több beteg esetében elérhető, vagy legalábbis megközelíthető a közel normális szénhidrát-anyagcsere.
Ezek után megkísérlem a választ a nagy kérdésre: megelőzhetők-e, kivédhetők-e a szövődmények vagy pedig elkerülhetetlen végzetet jelentenek? A legtöbb cukorbeteg számára kedvező válasz adható. Igen, elkerülhetők, ha a HbA1c tartósan 6,5% alatti és a vércukor a kívánatos szint közelében mozog, ha a vérnyomás- és vérzsírértékek normálisak és a beteg nem dohányzik. Ilyen feltételekkel a mai kezelési lehetőségek birtokában 40-50 lényegében szövődménymentes év garantálható egy gyermekkorban megbetegedett cukorbeteg számára.

Ez persze nem azt jelenti, hogy 25-30 év diabétesz után a szemész nem lát egy-egy mikroaneurizmát a szemfenéken, hanem azt, hogy a beteg soha nem veszíti el látását. Azt sem jelenti, hogy a vizelet albumintartalma nem lépi át a napi 30 mg felső határt, de azt igen, hogy nem fejlődik ki veseelégtelenség. Ugyanez vonatkozik a nagyérszövődményekre is, hiszen a jól karbantartott cukorbeteg nem sokkal hajlamosabb a szívinfarktusra vagy a szélütésre, mint nem cukorbeteg kortársa. Amennyiben a diabéteszes egészségesen él és anyagcsere-jellemzői az előírt tartományon belül mozognak, életkilátásai nemcsak elérhetik, de meg is haladhatják az önmagukra nem vigyázó, dohányzó, magas vérnyomással, magas koleszterinszinttel küszködő kortársaiét.

Saját betegeim közül volt, aki tíz év diabétesz után megvakult és tizenöt év múlva meghalt. Viszont olyanok is vannak, akik több, mint 50 éve cukorbetegek, mégis kiegyensúlyozott az állapotuk. Talán én gondozom a diabétesszel legrégebben együtt élő hazai hölgyet, aki éppen 72 éve, 5 éves kora óta áll inzulinkezelés alatt és semmilyen „késői” szövődménye nincs. Igaz, soha nem emelkedett 7% fölé a HbA1c szintje, legalábbis az utóbbi 18 évben, amióta ezt mérni tudjuk.

Végül summázatként üzenem a kételkedőknek, hogy még a mai lehetőségeink alapján is lehet és kell reménykedni, nem is szólva a tudomány beláthatatlan ütemű fejlődéséről. A lényeg, hogy a beteg messzemenően törekedjék az optimális állapot fenntartására. Nem szabad állandóan a szövődményekkel foglalkozni, ahogy egy kisgyermek vagy ifjú esetében sem gondolunk a halálra, pedig bizonyos, hogy ez majd előbb-utóbb bekövetkezik, de az időpont teljességgel bizonytalan. Törekedni kell a megelőzésre, bizakodni a jövőben és szakítani a fölösleges aggodalommal. Ezek a legfontosabb követelmények, amiket a szövődményekkel kapcsolatban a szakember tanácsolhat. És akkor az ajánlások igazát nagyon sok ma még fiatal cukorbeteg személyes példáján tapasztalhatja majd, évtizedek múlva is.