2004
2004 május - június
Inzulinterápia: Nyári sajátosságok
Ismét elérkezett a nyár. Olvasóink visszajelzései szerint sajnálatosan kevés cukorbeteg engedheti meg magának, hogy nagyobb utazást tegyen, fürdőhelyen vagy akár a tengerparton nyaraljon.
Akik mégis képesek rövidebb-hosszabb ideig kimozdulni otthonról, azok
számára érdemes röviden felidézni az inzulinkezelés sajátosan nyári
problémáit és feladatait. Először is minden inzulinnal kezelt cukorbeteg esetében érvényes lehet,
hogy nyáron valamivel kevesebb inzulinra van szüksége, mint télen. Ez
egyrészt a meleg évszak speciális hatásából következik, másrészt azon a
tényen alapul, hogy jó időben inkább hajlandók vagyunk a mindenki
számára szükséges és hasznos fizikai aktivitásra. Ilyenkor szívesebben
sétálunk, nagytakarítunk, felújításokat végzünk a ház és a lakás körül,
ásunk, kapálunk, gyomlálunk, kirándulunk, és ne adj’ Isten, még
kocogunk, focizunk is. A mozgás pedig jelentősen megnöveli az
inzulinérzékenységet, ezért időnként akár 40%-kal csökkenteni szükséges
a nap egyik vagy másik felére eső inzulinadagot, a hipoglikémia
elkerülése céljából.
Hogy kinek menynyivel kell redukálnia az adagot,
azt a mozgás intenzitása, tartama, az egyidejűleg fogyasztott többlet
szénhidrát mennyisége dönti el, így csupán a gyakoribb napközi
vércukormérések eredményeinek ismeretében lehet pontosítani az
alkalmazandó egységeket. Az 5–8 órán keresztül folytatott kiadósabb
fizikai aktivitást követően további 12 órán keresztül is 5–10%-kal
szükséges csökkenteni az adagot (pl. az éjszakai bázisinzulin
mennyiségét), mert a mozgás által kiváltott kedvező
anyagcsere-változások hosszabb távon éreztetik hatásukat.
Hasonló szituációról számolnak be a délszaki (görög, török, dél-olasz,
spanyol, vagy thaiföldi, mexikói) vidékekre tett utazásuk kapcsán a
diabéteszesek. Nekik esetenként különösebb többlet fizikai aktivitás
nélkül is akár 20–30%-kal csökkenteni kellett inzulinadagjaikat, a
meleg időjárás hatásának intenzívebb érvényesülése miatt.
Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy miként kezeljük az inzulint a nyári
melegben, mennyit vigyünk magunkkal, hogyan tároljuk? Először is tudni
kell, hogy az otthonától hosszabb ideig távol tartózkodó cukorbetegnek,
különösen külföldön, „túlbiztosításra” van szüksége inzulinból, és az
adagoló eszköz(ök)ből. Az egyébként szükséges mennyiség legalább
másfélszeresét vigyük magunkkal, és lehetőség szerint még egy pent
(vagy fecskendőt: amennyiben fecskendővel a patronból szívjuk ki az
inzulint, a fecskendőegység 2,5-del szorzandó!) Az inzulin 30C°-on 3–4
hétig stabil marad. Ennél magasabb hőmérsékleten viszont bizonyosan
károsodik. Tehát soha ne tegyük a készletet a gépkocsi kalaptartójára,
ne hagyjuk a kocsiban vagy a csomagtartóban, ahol a napon 50–60 fok is
lehet. Az inzulint repüléskor ne adjuk fel poggyászként, hanem mindig
vigyük magunkkal a gép fedélzetére. Nagyobb kézitáskán, hátizsákon
belül hőszigetelő fóliába, vagy frottír törölközőbe, gyapjúba tekerve
tároljuk az inzulint, mert így soha nem kell tartanunk a felhevüléstől.
Éjszakára lehetőleg helyezzük hűtőszekrénybe a szert.
E néhány jó tanácsot megfogadva az inzulinnal kezelt cukorbetegek is
kikapcsolódást nyújtó örömmel üdülhetnek, utazhatnak. Azonban
szabadságuk alatt ne feledkezzenek meg az ilyenkor fontos fokozottabb
önellenőrzésről, ami alig korlátoz, de nagyban segíti az esetleges
problémák elkerülését.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

