Pumpával könnyebb

El voltam keseredve, de gondozó orvosunk, dr. Körner Anna javaslatára a pen használatról áttértünk az inzulinpumpára.  Bevallom, eleinte féltem a dologtól, hiszen még csak 5 éves a kislányom. Mennyire stabil ez a készülék, hiszen a gyerek állandóan mozog, fut a srácokkal és a kutyáinkkal. Nem túl bonyolult-e a szerkezet, nem piszkálja majd a kistesó, miként fogadják az ovis társak. És hogy fog aludni a gyerek, ha ez állandóan rajta lesz stb... Kértem néhány telefonszámot, és felhívtam gyakorló sorstársaimat. Természetesen először Annával beszéltük meg a dolgot. Amikor másokon látta a kis szerkezetet, megtetszett neki. Főleg amikor elmondtuk, hogy így nem lesz naponta több szuri, mindössze gombokat kell nyomkodni.
 
Az idén februárban mentünk be az 1. számú gyermekklinika diabétesz osztályára, ahol türelmes, rendkívül segítőkész munkatársak közreműködésével elsajátíthattuk a pumpával való együttélést. Már az első napon a nővérek felügyeletével ő maga adta be a szükséges bólusokat, én inkább a technikai részt gyakorolgattam. Mivel egészen jól alakultak az eredmények, már négy nap múlva hazamehettünk.
Először az volt a nehéz, hogy egy teljesen új, másfajta életrendhez kellett hozzászoknunk, ami nem ment egyik napról a másikra. A szigorúan betartandó állandó időpontok oldódtak, például az eddigi kötelező 6 óra 30 helyett már nem baj, ha 7-kor mérünk vércukrot, majd adunk inzulint. Hétvégén még a fél 8 körüli ébredés sem probléma, ugyanis amióta pumpánk van, soha nincs reggel magas vércukorszint. Lazultak a kötelező evések is, például nem probléma, ha korán még nincs a kislánynak „farkasétvágya”, és nem tudja elfogyasztani az előírt reggeli szénhidrátmennyiséget. Ilyenkor felcseréljük az adagokat és tízóraira eszik többet és kap nagyobb adag inzulint, hiszen addigra már igazán megéhezik. Nincs várakozási idő az evések előtt, nem kapok frászt, ha a vasárnapi ebéd nem pontban 12-kor lesz kész, hanem fél egykor eszik együtt a család.

Ma már nagyon szeretjük a pumpát, sokkal egyenletesebbek az eredmények, rugalmasabb lett az életünk. A nagymamák is szívesebben vigyáznak Annára, nem kell szúrniuk kisunokájukat. Nem jelent már óriási problémát egy utazás vagy egy nagy bevásárlás sem. A gép könnyen kezelhető, aki mobiltelefont használ vagy számítógépet kezel, annak ez sem lesz bonyolult.
Anna hamar megszokta a pumpás létet, semmiben sincs korlátozva: ugyanúgy fut, tornázik, mint a többiek. Rendszeresen kerékpárral jár oviba, a mozgás nagyon fontos az ő életében is. A ruházatán sem kellett változtatni, úgy el lehet bújtatni a pumpát, hogy senki sem veszi észre. Én azt gondoltam, hogy többé már nem fog tudni hason aludni, de tévedtem, mert ma is így alszik el, miközben én simogatom a hátát.

Talán ennyiből is érződik, hogy mennyire megszerettük az inzulinpumpát, ami Anna lányomnak, nekem és az egész családnak szabadabbá tette az életet, könnyebben kezelhetővé a cukorproblémát. Arról nem is szólva, hogy eddig eszembe sem juthatott a munkába állás. Óvónő vagyok, és most már újra nyugodtan dolgozhatok...