2004
2004 május - június
MDT kongresszus: szakmai fórum a betegekért
Április végén tartotta a Magyar Diabetes Társaság XVII. kongreszszusát a tihanyi Klub Hotelben. A szakma és a cukorbetegek számára különösen fontos rendezvény mind a részvételt, mind a színvonalat tekintve kiemelkedő volt. A háromnapos kongresszuson több mint 1100 orvos, szaknővér, dietetikus jelent meg.
A két szekcióban, valamint a hét cégszimpózium keretében közel 130
előadás hangzott el. A kiállítócsarnokban több mint két tucat cég
mutatta be a diabetológiai készítményeit és készülékeit, köztük számos
újdonságot. Most első ízben várta vendégeit az Internet-Café, amely
elsősorban a fiatalabb szakembereket vonzotta. Önálló standdal
képviseltette magát a MACOSZ, jelen voltak a szövetség vezető
tisztségviselői és a Cukorbeteg Élet szerkesztői is.
A kongresszus szakmai értékét több neves külföldi előadó emelte, köztük
Dr. John Nerup dán professzor, a társaság új tiszteletbeli tagja, az
MDT Somogyi emlékdíjának első tulajdonosa, Dr. Briant Frier professzor
az Egyesült Királyságból, és a Finnországból érkezett Hannele
Yki-Järvinen professzornő. A szekciókban és a szimpóziumokon az
aktuális témák között foglalkoztak az inzulinterápia problémáival,
részletesen kitérve az extra gyorshatású inzulin analógok, a glargine
inzulin és a pumpakezelés témáira. Átfogóan elemezték a metabolikus
szindróma következményeit, a megelőzés lehetőségeit, illetve a
diabétesz és a szív-, érrendszeri betegségek kapcsolatát. Ugyancsak
egyre inkább előtérbe kerülő kérdésként szerepelt a terhességi
diabétesz diagnosztikája és terápiája. Mint személyesen is
tapasztaltuk, kiemelt érdeklődés kísérte a szakdolgozók szekciójának
munkáját, ami a folyamatos betegellátás javítása szempontjából
különösen ígéretes.
Az előadások és a poszterbemutatók a cukorbetegség úgyszólván minden
fontosabb területét átfogták, a szakmai igényesség pedig tükrözte a
hazai klinikai diabetológia magas színvonalát. Mint az MDT leköszönő
elnöke, Soltész Gyula professzor rámutatott, a nyugat-európai
országokkal egybevetve csupán az elméleti kutatások területén
mutatkozik némi lemaradás. Ugyanakkor joggal tette hozzá, hogy a két
évvel ezelőtt általunk rendezett Európai Diabetes Kongresszus pozitív
szaldója jelentős hátteret teremtett a jövőbeli kutatások
előmozdítására. Az MDT tisztújító közgyűlésén leköszönt három vezetőségi tag (Halmos
Tamás, Korányi László és Fövényi József) és a választáson kiesett másik
három tag helyére hat új vezetőségi tagot választottak (Cseh Károly,
Oroszlán Tamás, Paragh György, Pánczél Pál, Somogyi Anikó, Wittman
István). Az újakkal együtt további 17 szakember (Baranyi Éva, Barkai
László, Békefi Dezső, Földes Irén, Halmosné Szotyori Eszter, Gerő
László, Gyimesi András, Hídvégi Tibor, Hosszúfalusi Nóra, Jermendy
György, Kautzky László, Madácsy László, Neuwirth Gyula, Simon Kornél,
Soltész Gyula, Vándorfi Győző, Winkler Gábor) alkotja az új
vezetőséget. A következő 3 évben az eddigi főtitkár, Jermendy György
professzor látja el az elnöki tisztséget, főtitkárrá pedig Barkai
László professzort választották.
A közgyűlés megszavazta, hogy a hazai diabetológia iránt évtizedek óta
elkötelezett szakemberek bevonásával létrehozzák a MDT Tanácsadó
Testületét, amelynek tagjai sorába – mások mellett – Halmos Tamást,
Fövényi Józsefet, Kammerer Lászlót, Korányi Lászlót, Pogátsa Gábort
kérték fel.
Az MDT kongresszusa az előttünk álló két évre ismét kijelölte a
diabetológiai ellátás, a klinikai tevékenység fő irányait. A betegek
érdekében reméljük, hogy a megalapozott szakmai programok
végrehajtásában az ellátó rendszerben tevékenykedő orvosok és
szakdolgozók mellett a finanszírozók is partnerek lesznek.
A Magyar Diabetes Társaság (MDT) 1972-ben alakult, jelenleg 1300 tagot
magába foglaló tudományos társaság. A belgyógyászati jellegű tudományos
társaságok között taglétszámát tekintve második legnagyobb szervezetet
zömében orvosok alkotják, de 250 dietetikus és diabétesz szaknővér is
tagja. A Társaság tudományos ülést minden második évben rendez.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

