Nézőpont

Válaszunk, hogy mind ebben, mind más ügyekben igyekszünk következetesen ragaszkodni a realitásokhoz, mert egy érdekvédelmi szervezet felelős lapjaként megbocsáthatatlan hiba lenne a megtévesztés, a csúsztatás vagy az áltatás. A témánál maradva, nem vagyunk hajlandók engedni sem a szövődményfóbiának, sem a tudomány által nem igazolt túlzott optimizmusnak. A diabétesz mind többeket fenyegető veszélyeit nem szabad alábecsülni. Ezekkel csak akkor lehet a siker reményében felvenni a harcot, ha az önmagával felelősen törődő, megfelelő életmódot folytató beteget egy korszerű egészségügyi ellátórendszer segíti, ha minden rászoruló számára elérhetőek a hatékony gyógyszerek és a kiegyensúlyozott állapot megőrzéshez szükséges segédeszközök.

Olvasóink jelzéseit mindig nagyon komolyan vesszük, ezért e számunkban ismét visszatérünk a szövődmények megelőzésének, vagy legalábbis hosszú távú késleltetésének tudományosan bizonyított, a gyakorlat által már visszaigazolt módszereire, s igyekszünk mindenki számára hasznosítható tanácsokkal szolgálni Növekvő aggodalommal figyeljük a külső feltételek alakulását, mert az egészségügy irányításában tapasztalható bizonytalankodás, a túlzottan sok rögtönzés, és nem kellően átgondolt reformelképzelés a cukorbetegek ellátásának színvonalát is veszélyezteti. Szerencsére az illetékesek – bár rendhagyó megoldást választva – időben léptek, így a központi gyógyszerárcsökkentés után nem alakult ki az országban inzulinhiány. Mégis mennyivel jobb lett volna az életfenntartó szerrel kapcsolatos aggodalmakat eleve megelőzni.  Változatlanul megmaradt a bizonytalanság, hiszen az Alkotmánybíróság döntése után nem tudhatjuk, hogy az újraszabályozásra váró gyógyszerpiacon mi és milyen áron szerezhető majd be, s végre tb-támogatással hozzá lehet-e jutni a jövőben a szövődmények kialakulása elleni hatásos, korszerű készítményekhez.

Elsősorban a számos járulékos betegséggel küszködő, idősebbek jelzik a különböző fórumokon, hogy tartanak az irányított betegellátás általános bevezetésétől. A szakemberek jelentős hányadával együtt aggódnak, hogy a nyereségben érdekelt betegirányítók majd nem annyira hozzák, mint inkább viszik a pénzt az egyébként is filléres gondokkal küszködő egészségügyi ellátó rendszerből.  Hasonló fenntartások kísérik a kórházprivatizációs terveket, mert e téren az emberek okkal-joggal tartanak a szabad piaci hatások hátrányos következményeitől. A gyógyítás ugyanis nagyon kényes dolog. Csak akkor lehet igazán hatékony, ha a beteg feltétlenül bízik orvosában, ha előbb-utóbb képes vele partnerként együttműködni. Ezért volt minőségi előrelépés – e kívánatos kapcsolat alapfeltételeként –, a szabad orvosválasztás törvénybe iktatása, ami most megkérdőjeleződni látszik.

Mert mi történik, ha a mi „fejpénzünkkel” gazdálkodó betegirányító nem szerződik azzal az intézménnyel, ahol évek, esetleg évtizedek óta kiválóan kezeltek minket, amelynek általunk ismert orvosa számunkra a feltétlen bizalom és remény garanciája. Persze, aki megengedheti magának, plusz pénzért továbbra is szabadon választhatna orvost, rendelőt, kórházat. A többség viszont joggal kérdi, hogyan érvényesülhet az eddigi vívmánynak tekintett általános érvényű egészségbiztosítás, mi lesz az egyenlő hozzáférés lehetőségével. Ez olyan kérdés, amelyre csak biztonságot garantáló, időben meghozott intézkedésekkel lehet érdemi választ adni.